41. fejezet - Morning sun!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!
Jó olvasást hozzá!
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Várom a véleményeket róla!

A rész zenéje: Miley Cyrus & Rock Mafia - Morning Sun!
https://www.youtube.com/watch?v=Xc4rXQqDE2E

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A reggel kissé ködös aggyal köszöntött rám. Még jóformán aludtam, amikor a nap első sugarai átszűrődtek a redőny hanyagul leengedett lapjai között. Égetni kezdték a takaró alól kilógó bőrfelületet, ezért kénytelen voltam megmozdulni. Viszont a testemet fedő súly nem engedte. A tegnapi alkohol mennyiség elfogyasztása némiképp akadályozó tényezőnek bizonyult a helyzetre való visszaemlékezésemben. Nem sok mindenre engedett emlékeznem, így némi pánik suhant át rajtam és a szemeim automatikusan pattantak fel és néztem végig a rajtam fekvő női testen. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor a vörös hajzuhatagot megpillantottam és az ismerős vonásokat tökéletes arcán. Azonban teljesen ledöbbentem, amikor szemei nyitva voltak és engem vizslatott. Nem akartam, hogy észre vegye a félelmemet, de szinte biztos voltam benne, hogy elkerülhetetlen a lebukásom. Biztos, hogy percek óta figyelt engem, így semmi sem kerülte el a figyelmét.

- Ugye nem emlékszel? - könyökölt fel és a mellkasomon támasztotta ki magát, hogy egyenesen az arcomra lásson.

- Őszintén, nem sok mindenre. - emelem fel az egyik kezem és a lüktető halántékomra helyezem azt.

- Gondoltam, hogy az a sok alkohol, amit a tegnap este folyamén letoltál a torkodon, nem lesz jó hatással a memóriádra. - mosolyodott el és legnagyobb megdöbbenésemre, előre hajolt és egy gyengéd csókkal ajándékozott meg.

- Viszont arra még emlékszem, hogy kibékültünk. - nagyon reméltem, hogy valóban így van és nem csak az alkohol enyhítette meg őt annyira, hogy nem tiltakozott ellenem.

- A kibékülés elég súlyos szó, nem gondolod? - éreztem, hogy ennyire nem lesz egyszerű ez a dolog vele.

- Miből gondolod így?

- Nem kell semmibe sem bele rohanni, Harry. Sok hülyeséget csináltál, ez tény. Ezért is érzem úgy, hogy csak legyünk, lesz, ami lesz. Semmi kötöttség, semmi skatulya, semmi címke. El vagyunk, élvezzük egymás társaságát és hagyjuk, hogy történjen, aminek történnie kell, majd később meglátjuk, hogy mi sült ki a dologból. - kettős érzelmekkel küzdöttem az elhangzottak után. Egyszerre örültem annak, hogy ennyire lazán tudja kezelni a dolgainkat, ugyan akkor féltem is, hogy sosem fog nekem teljesen megbocsájtani az ellene elkövetett megannyi hibám és ballépésem miatt. Tudtam, hogy maradandó sebeket hagytam benne, amiket nem fogok tudni helyre hozni. Csak abban reménykedtem, hogy halványíthatok rajta, hogy az elkövetkezendő tetteim, majd száműzik őket egy olyan távoli helyre, ahonnan nem lehet már előhívni őket.

- Rendben. Legyen, ahogy te akarod, innentől kezdve az lesz, amit te szeretnél. - mosolyogtam rá, lényegében csak próbálkoztam vele.

- Biztos vagy te abban, hogy ez jó ötlet? - csillant fel a szeme, tetszett, hogy a régi Sheera megcsillantotta csábító tudását.

- Biztos. Lehet, hogy életem legmeggondolatlanabb mondata hagyta el az imént a számat, de nem visszakozom. - örömmel töltött el az a pillanat, amikor gyönyörű arcán elégedettség suhant át.

- Te mondtad, nem én. - ekkor hirtelen kinyomta magát a mellkasomon és kiakart szállni az ágyból.

- Hová, hová? - kaptam el a derekát, amitől nem tudott teljesen lemászni rólam.

- A mosdóba gondoltam menni. - fintorodott rám.

- Innen el nem mész. - fordítottam magam alá egy könnyed mozdulattal.

- Harry komolyan ki kell mennem, vagy különben összepisilem magamat. - nevetett fel.

- Oké, akkor inkább menj. - gördültem le róla, ő meg szinte futva tette meg az ajtóig az utat.

Végig néztem gyönyörű testének mozgását, ahogy fehérneműben elérte a szobából a kijáratot biztosító egyetlen lehetőséget. Ő is tisztában volt azzal, hogy őt nézem, mert mielőtt végleg elhagyta volna a helységet, még hátra fordult és rám kacsintott. Azonnal elvette az eszem és a következő pillanatban már a nyomában is voltam. Természetesen most is egy oltári nagy játék volt neki ez az egész, amikor teljesen felizgatva engem a mozgásával, pontosan az orrom előtt csapta be a fürdő ajtaját és a zárat is elfordította, hogy ne tudjak bemenni.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy ha kijössz neked annyi? - kiabáltam be.

- Miért? Nem tettem semmit sem. - játszotta az eszét nekem, de átláttam rajta.

- Aha persze, én meg hülye vagyok. - csaptam rá az ajtóra játékosan, hogy érezze mit okozott nekem a tetteivel.

- Az ajtó marad. - nevetett fel odabent, amit kintről is tökéletesen lehetett hallani.

- Természetesen.

Ebben a pillanatban lépett ki Louis a szobája ajtaján és eléggé ledöbbenve nézett rám. Bizonyára nem gondolta, hogy ilyen hamar itt fog engem találni, bár ha jobban bele gondolok, akkor én is azt hittem, hogy nehezebb dolgom lesz.

- Hát te? - suttogja nekem a szavakat, amikor mellém ér.

- Jobbra sikerült az este, mint azt gondoltam. - vontam vállat.

- Az feltűnt. Mi volt ez a hangoskodás? - tette fel azonnal a következő kérdését.

- Úgy gondolta a kisasszony, hogy jó móka lesz engem teljesen kikészíteni, aztán meg kizárni, hogy szenvedhessek magamban a merevedéssel. - láttam rajta, hogy mindjárt elröhögi magát.

- Tipikus Sheera, szereti, ha mások szenvednek, míg ő jót röhög a dolgon.

- Nekem mondod? - nevettem fel.

- Egy kávét?

- Olvasol a gondolataimban haver. - ezzel elindultunk lefelé a konyha irányába, ami az említett folyadékot tudja számunkra szolgáltatni.

Gyorsan feltettük lefőni a kávét és türelemmel, többel vagy kevesebbel, kinek mivel, vártuk, hogy ténylegesen elkezdjen lecsöpögni a meleg, ébredést nyújtó folyadék. Épp kitöltöttem magamnak és megízesítettem, amikor valaki kikapta a kezemből a bögrét és belekortyolt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Sheera áldozatául esett a kávém. Ahogy leemelte a poharat az ajkairól egy önelégült mosolyra húzta azokat. Komolyan jól szórakozott ezen.

- Héj. - színleltem sértettséget előtte. - Tisztában vagy azzal, hogy az az enyém volt?

- Valóban? Nincs rá írva a neved. - forgatta meg a fehér porcelánt, mintha tényleg az említett név után kutatna. 

- Nagyon vicces vagy ma reggel. Humor bombát reggeliztél?

- Te sem panaszkodhatsz humor terén. - néha meglepődöm azokon a válaszokon, amiket ad.

- Igazán köszönöm. - hajoltam meg előtte, mire az oldalamba könyökölt. - Áú.

- Ne jajgass, viseld a következményeket.

- Adok én neked mindjárt olyan következményt. - mint egy kislány úgy szaladt el előlem, pedig semmit nem akartam csinálni vele, valahogy nincs ínyemre a közönség, akit ezúttal Louis személyében köszönthettünk.

***

Délután muszáj volt beugranom a klubba, így fájó szívvel ugyan, de búcsút kellett intenem Sheenek, akit bármennyire győzködtem is, nem akart eljönni velem. Pedig tudom, hogy nem csak nekem hiányzott annyira, hanem mindenkinek, aki a klub területén él és mozog. Csak épp, hogy sikerült átlépnem a klub küszöbét, máris megannyi szem pár szegeződött rám. A kérdés áradat sem maradhatott el sokáig.

- Hol voltál ilyen sokáig? - jött Liam hangja közvetlenül mellőlem, úgy beszélt, mint egy apa a fiához, aki lekéste a megbeszélt haza érkezés időpontját.

- Liam javíts ki, ha tévednék, de úgy emlékszem, hogy nem tartozom beszámolóval arról, hogy mikor jövök és megyek. - egyszerre gondoltam poénnak és komolynak is a megjegyzésemet.

- Tudom én, csak furcsa, hogy egy fél napra eltűntél, hisz eddig napok óta állandó vendég voltál bent.

- Dolgom volt. - vontam vállat és indultam volna is tovább, ha Liam nem szólalt volna meg ismételten.

- Dolgod volt? És ezért a dologért van úgy kivirulva a fejed? - ő és a szeme, ami minden lát.

- Egyáltalán nem vagyok kivirulva.

- Persze, én meg hülye vagyok. - gúnyolódott.

- Te mondtad ki, nem én.

- Szerintem meg eléggé biztos, hogy egy adott vörös hajú táncos van a dologban. - gondolkodott hangosan.

- Szerintem meg foglalkozz a saját dolgoddal kedves, pótolható Liam.

- Na ne dobálózz rögtön a kirúglak burkolt változatával. - lehet kicsit komolyabban vette a dolgot, mint azt én gondoltam.

- Én ugyan nem dobálózom semmivel, főként nem burkoltan.

- Oké, de most komolyan, kibékültetek igaz? - már előre láttam, ha nem kap valami morzsát, még agy faszt kap nekem.

- Haladunk és elégedj meg ennyivel.

- Tudtam. - kiáltott fel.

- Kussolj, Liam.

40. fejezet - Magic night!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

A rész zenéje: Selena Gomez - Good for you!
https://www.youtube.com/watch?v=1TsVjvEkc4s

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

7 nap. 1 hét. 

Pontosan ennyi telt el a veszekedésünk óta, hogy Harry nagy szája nem tud csendben maradni és kikotyog mindent rólam. Rettentően haragudtam rá akkor, de ami engem is meglepett, hogy az idő múlásával a hiánya még inkább nagyobb lett. Túlnőtt a haragomon, amit mostanra alig érzek már. Egyre rosszabb és elviselhetetlenebb kezd lenni az az űr, amit a hiánya okoz bennem. Tényleg szeretem őt, de félek, hogy ezúttal a tettei megbocsájthatatlanok. Már nem haragszom rá annyira, mint akkor, de még most sem tudnám neki azt mondani, hogy rendben felejtsük el. Egyetlen megoldást találtam csupán, hogy elvonjam a figyelmemet Harryről, az pedig a tánc volt. Voltak napok, amikor ténylegesen csak és kizárólag aludni jártam haza. Naphosszat próbáltam és minden lépést tökéletesítettem, akkor is, ha azon már nem volt mit. Enni sem ettem rendesen. Louis és a többiek folyton leszóltak, hogy hagyjam abba az önsanyargatást, de meg sem hallottam, amit mondtak. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Kizártam a külvilágot és csak én és a zene léteztünk órákon keresztül. Ha nem lett volna az emberi természetből kifolyólag szükségem az alvásra azt is kihagytam volna, de akkor semmi energiám nem maradt volna táncolni. A lányok a próbán is megjegyezték, hogy sokkal keményebben hajtottam őket a szokásosnál. Többen megkérdezték, hogy minden rendben van-e velem, mert feszültnek nézek ki. Hát az is voltam, ami sajnos a mozdulataimon is meglátszottak. Kezdtem azon gondolkozni, hogy valóban jót tenne nekem egy kis távolság, kiszakadni a hétköznapok sivár rutinjából. Valami újat és jobbat csinálni. Kezdettől fogva elvetettem az ötletet, de azóta a dolgok megváltoztak, nagyon is. Az utóbbi napokban azon kaptam magam, hogy az ügynök névjegyével a kezemben ülök órákat és azt bámulom hangtalanul. Egyre csábítóbbnak tűnik, hogy mindent itt hagyjak és újra kezdjek mindent valahol máshol, pontosabban Chicagoban.

A mai nap viszont otthon ültem és tőlem nem megszokott dolgokkal próbáltam elvonni a figyelmemet Harryről és arról, hogy mennyire érzem megint a hiányát. Hogy nem ölel át, hogy nem mondja ki a becenevem, hogy nem nevet azon a dolgon, ami tulajdonképpen minden, csak nem vicces, hogy nem ad csókot és nem húz magához annyira közel, amennyire az lehetséges. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy elfuserált gimis csaj, aki az elvesztett nyári szerelmét siratja. A kanapén ültem és fagyit zabáltam, ami kezdett túl sok lenni, de akkor sem hagytam abba. Csak tömtem magamba, miközben a TV-t bámultam megállás nélkül. Viszont kezdett kikészíteni Louis és az állandó fel-le járkálása, amit telefonálás közben végzett a nappali kellős közepén. Olykor elállta a kilátást a TV előtt, így előfordult, hogy lemaradtam egy-egy jelenetről, ami a műsort tekintve hatalmas probléma volt. Nem szerettem kihagyni a legapróbb részletet sem a Vámpírnaplókból. Végül muszáj voltam rá szólni, amikor megállt, így semmit sem láttam a képernyőből.

- Louis arrébb állnál? - vontam magamra a figyelmét, mire leemelte a füléről az oda ragadt telefont és rám figyelt.

- Persze, bocsi. - gyors válasz után már folytatta is a megkezdett beszélgetését.

Fél füllel elkaptam a beszélgetés foszlányait. Viszont semmit sem értettem belőle, amiért a másik felet nem hallottam. 

- Aha, igen ő volt...Nem tudom, azt hiszem azt igen...Nem, nincsen neki...Igen, az jó lesz, csak fogd vissza magad...Az nem az ő stílusa. Persze, mindenben...Azt akarom, hogy jó legyen...Nem, nem gond...Oké. Akkor később. Szia.

Semminek nem volt értelme, komolyan.

- Kivel beszéltél? - vezettem rá a tekintetem a kérdés feltevés közepette.

- Mi? - kissé riadt volt az arca. - Csak El-el.

- Mit akart? - gyanús volt nekem ez a hirtelen adott válasz.

- Semmi különöset, csak szólt, hogy ma nem tud átjönni valami fotózás miatt.

- Oké. - akkor sem stimmelt itt valami. Nagyon reméltem, hogy nem készül Louis semmivel, mert utálom a meglepetéseket, főleg, hogy sejtem miről lehet szó.

***

Este próbáltam kicsit másra koncentrálni, így gondoltam felhívom Perriet, hogy menjünk el valahova. Ő is furcsa volt nekem a telefonban. A beszélgetés lényege az volt, hogy nem ér rá ma este, de azt nem igazán sikerült megtudnom, hogy tulajdonképpen mi az oka annak, hogy nem tud eljönni velem meginni egy koktélt. El alapból kiesett, mivel, Louis szerint, valami fotózáson van. Ezzel pedig be is zárult az esetleges kimozdulás lehetősége, mivel egyedül nem fogok az éjszakában császkálni. Viszont, ami baromira kezdett mostanra idegesíteni az Louis és a lent végzett mozdulatai. Nem tudom, hogy mi a frászt csinál oda lent, de egyre jobban kezdett betelni vele a nemlétező poharam. Olyan volt, mintha a székeket tologatná megállás nélkül és néha egy-egy tányér csörömpölő hangját is hallottam. Imádkoztam, hogy ne kezdjen el főzni, mert valljuk be, mindent tudott, csak főzni nem. A kész ételek felmelegítése a mikrohullámú sütővel volt a szakácstudománya csúcsa és most nem viccelek, komolyan. Gyorsan magamra kaptam egy melegítő nadrágot és elindultam lefelé, hogy megakadályozzam a kitörni készülő gasztronómiai katasztrófát, mert biztos vagyok benne, hogy az lenne, ha főzésre adta hirtelen a fejét. Viszont, ahogy a lábam érintette a folyosó talaját a várt szagélmény elmaradt, sokkal inkább ínycsiklandozó illatok töltötték be a lakás területét. Az orrom azonnal követte a csodás illat forrását, így elindultam a lépcső irányába. A nappaliban már szinte ki tudtam venni a készülő fogás mivoltját. Azonban arra nem voltam felkészülve, amit látni fogok.

- Harry? - csodálkoztam el és még mindig nem fogtam fel, hogy Harry a konyhánk közepén áll és a tűzhelyen kavargat valamit szorgosan.

- Szia. Remélem szereted a kínait, mert az a specialitásom. - mosolygott rám, majd megkóstolta az említett ételt.

- Mi ez? - mutattam körbe a helységen, ahol mindenféle alapanyag sorakozott.

- Gondoltam főzök neked és majd evés közben talán végig hallgatsz. - vont vállat, majd valami fűszerből szórt nem keveset az ételbe.

- Miből gondoltad, hogy egyáltalán leülök veled enni? - kérdeztem rá.

- Igazából csak reménykedtem benne. - kavarta meg ismét az edény tartalmát, majd lehúzta a tűzről.

- Ugye tudod, hogy kidobhatnálak. - ültem le a konyhapulthoz, ahol ő épp a tésztát borította ki egy nagyobb üvegtálba.

- Igen, tudom, de azt is, ha ez lett volna a szándékod, már rég megtetted volna. - vetett felém egy szokásos féloldalas mosolyt, amitől ez alkalommal is remegni kezdett a térdem. Csessze meg, még mindig nagyon nagy hatást gyakorol rám.

- Jó meglátás, de ki tudja, hogy mikor gondolom meg magam.

- Már nem fogod. - vettette oda, majd a tésztával a kezében eltűnt a konyhából.

Sajnos ismert már így világos volt, hogy valóban nem fogom kidobni őt, úgy meg pláne nem, hogy ennyit bajlódott miattam. Ekkor kezdett derengeni Louis és az a furcsa beszélgetése. Tudtam már akkor, hogy Harryvel beszél, tudtam, hogy ezek ketten készülnek valamire. Nem is tévedtem egy kicsit sem.

- Ugye ezt ketten találtátok ki? - álltam meg az ebédlő asztal mellett, ahova Harry a kész ételt pakolta le.

- Mi? - fordult felém.

- Te és Lou.

- Lebuktunk, de voltaképpen az én ötletem volt, ő csak helyeselt nekem, hogy ezzel talán elérhetek valamit. - húzta ki a széket előttem, amire le is ültem.

- Hízelgéssel nem érsz el semmit Styles.

- Tisztában vagyok vele, épp ezért nem is teszem. - pont velem szemben foglalt helyet.

Végül is az étel rettentő finom volt és még a beszéljük meg a dolgokat dolog is bejött Harrynek, amikor nem állítottam meg a beszédben. Csendben végig hallgattam a mondandóját, majd ő is ugyan ezt tette az én ellen válaszommal. Kibékülésről nem volt szó, de láttam rajta, hogy tényleg nagyon bántja a dolog. Azt is kivettem, hogy néha bekönnyezett, amikor a megbánásról beszélt és, hogy tudja önmagáról mekkora egy szemét volt ezzel és minden fájdalmat megérdemel, mert nekem is azt okozott. Tudtam, hogy nem büntethetem őt örökké, de egyenlőre a teljes megbocsájtásra és felejtésre teljességgel képtelen voltam, de elindultam egy jobb irány felé, aminek a végén talán a régi kapcsolatunk vár mindkettőnket.

- Jöhet a desszert? - állt fel hirtelen és meg sem várva a válaszomat, már el is tűnt.

Utána mentem, de pont az ajtóban futottunk össze.

- Mi a desszert? - kérdeztem meg, mert semmi nem volt a kezében.

- Ez. - tipikus Harrys válasz, majd azt követő tettek.

Pillanatok alatt lettem az ajtókeretnek taszítva, míg ő az ajkait az enyémek ellen nyomta. Annyira ismerős érzés volt, hogy nem tudtam mást tenni, csak sóhajtani és átadni magam egy felsőbb hatalomnak, mikor már nem én irányítottam. Tudtam itt van a vég, Harry Styles ismét a lelkemben él.

39. fejezet - Bad days!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, egy nap csúszással ugyan, de itt van!
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Várom a véleményeket róla!
Jó olvasást nektek!

A rész zenéje: Becky G - Lovin' So Hard!
https://www.youtube.com/watch?v=n6-RFMfPSX8

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kezdett teljesen elegem lenni a rohanó napokból, egymás után múltak el és egyre jobban idegesített az elmúlás, a nélküle töltött percek és órák. Kezdett körvonalazódni bennem, hogy többé nem fogom látni, hogy valóban ez volt neki az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Még is az fájt a legjobban, hogy én is tisztában voltam a ténnyel, hogy igaza van, hogy minden joggal szakított velem és hajított ki az életéből, mint egy megunt tárgyat, amire többé semmi szükség, egyszerűen feleslegessé vált. Ez voltam én, egy tárgy, ami senkinek sem kellett. Egyedül voltam naphosszat, csak az irodámban ültem és azon gondolkoztam, hogyan tovább. Liam és Niall is iszonyat mérgesek voltak rám a történtek miatt és ezt lépten-nyomon az orrom alá is dörgölték, csak mellékesen, hogy érezzem a törődést. Az egyetlen személy, aki ugyan úgy foglalkozott velem, Molly volt. Folyton a nyakamra járt és hülyeségekkel próbált felvidítani, de csak szerinte voltak ezek vigasztaló szavak. Mindig kitalált valamit, hogy lefoglaljon engem, de sosem mentem bele semmibe. Nem akartam, hogy a közelemben legyen, főleg, hogy ő tehet az egész kibaszott helyzetről. Ha nem jártatja mérgében azt a nagy száját, most nem lennék itt. Nem szenvednék, nem hiányozna eszméletlen mód a nő, akit tiszta szívemből szeretek, évek óta újra. Éreztem, hogy kezdtem magamba fordulni, ki sem tettem a lábam az irodából, ha dolgoztam, ha meg otthon voltam, akkor is a kanapén feküdtem és meredten bámultam bármire, csak gondolkoznom ne kelljen, mert minden egyes alkalom hozzá vezetett. Két percre engedtem az érzelmeimnek és már is zokogtam. Nem volt szokásom sírni, semmi miatt, de Sheera hiánya ezt hozta ki belőlem. Csak most jöttem rá, hogy mennyire magába bolondított, miközben nem tett különösebben semmit sem az ügy érdekében. A puszta személyisége, hogy önmagát adta elég volt ehhez.

Most is sikerült kiviteleznem ezt, amikor a kopogás úgy megijesztett, hogy szabályosan elborultam a székkel. Válaszra nem várva, az illető minden gond nélkül nyitott be. 

- Te meg mit csinálsz? - jött a szokásos nyávogó hang, ami ezúttal csodálkozással volt megtöltve.

- Minek látszik? A helyére rakom a székemet. - köptem neki a szavakat.

- Oké, nekem mind egy. Mi legyen a hétvégi tánccal?

- Pont leszarom a hétvégi táncot, elhiheted. - ültem vissza a székbe és alig vártam, hogy végre kitakarodjon innen.

- Harry neked nem kell foglalkoznod vele különösebben, csak annyit mondj el, hogy megcsinálhatom vagy felveszel valakit? - már a kérdést sem értettem. Miért vennék fel bárkit is?

- Miért is?

- Mit miért? Kell koreográfus. - komolyan leütöm, ha arra lukad ki a beszélgetés, amire most gondolok.

- Van koreográfusunk. - szögeztem le a tényt, hogy Sheera hivatalosan nem lépett ki innen, még az övé volt a pozíció.

- Te is tudod, hogy úgy sem fog vissza jönni. - nem tetszett a hangnem, ahogy beszélt. Kilehetett venni a kárörvendést és a megvetést belőle.

- Sosem tudhatod.

- Elhagyott téged, fog már fel. - szinte rám kiabált, amitől elpattant bennem minden, eddig magamban fojtott érzelem.

- Komolyan? Nem mondod és ezért ki a felelős, baszd meg?

- Ne ordíts velem. - eléggé megszeppent, amikor a kelleténél jobban felemeltem a hangomat.

- Azt teszek veled, amit csak akarok. És most takarodj el. - üvöltöttem vele teli torokból.

- Oké. - fordult meg, de láttam rajta, hogy nem vette a lapot.

- Állj meg. Látom nem érted a célzásomat. A takarod el innen, nem azt jelenti, hogy az irodámból, hanem el innen a klubból. - világosítottam fel a helyzet komolyságáról. Nem vicceltem többé, minden teljesen valóságos volt és igazi.

- Kirúgsz? - szinte felsikoltott, amikor eljutott a csökött agyáig, hogy mit mondtam.

- Pontosan.

- Ezt nem teheted meg velem. - fakadt ki és láttam rajta, hogy mindjárt elsírja magát.

- Dehogy nem és meg is tettem. - mostanra nem érdekeltek az érzései, mert ő sem törődött az enyémekkel egy percig sem.

- Nem fogsz még egy olyan táncost találni, mint én. - horkant fel.

- Dehogy nem.

- Rohadj meg. - szitkozódva hagyta el az irodámat, majd bebaszta maga mögött az ajtót, ami nagy hanggal jelezte távozását.

- Örömmel. - kiáltottam utána és reméltem, hogy hallotta még.

Teljesen megkönnyebbülve dőltem hátra a fotelemben és elárasztott a teljes nyugalom. Sokkal hamarabb meg kellett volna már lépnem ezt. Így bele gondolva, akkor most semmi bajom nem lenne az életben,még mindig enyém lenne a világ legcsodálatosabb nője, nem hagyott volna faképnél. A következő pillanatban az irodám ajtaja ismét kivágódott és Liam lépett be rajta. Eléggé furcsa arckifejezéssel tekintett rám.

- Mondjad. - szóltam rá, amikor nem volt hajlandó megszólalni.

- Mi volt ez az üvöltözés előbb? - kérdezett rá.

- Kirúgtam. - vontam egyszerűen vállat.

- Kit? - nem értettem, hogy miért kérdez vissza.

- Mollyt.

- Ő volt az irodádban, nem Sheera? - döbbentem mért végig.

- Miért lett volna ő az irodámban, Liam? - kérdeztem vissza azonnal, mert tudtam, hogy burkoltan, így akar velem közölni valamit.

- Itt volt. - válaszolt egyszerűen.

- Mi? - pattantam fel a székemből és járkálásba kezdtem.

- Bejött, hogy elvigye a cuccait, azt hittem, hogy szólt neked vagy legalább bejött hozzád, hogy elköszönjön.

- Liam te teljesen hülye vagy, igaz? Nem akar engem látni, így nem csoda, ha elfelejtette közölni velem a jöttét. Neked kellett volna ide jönnöd abban a percben, hogy betette ide a lábát. - istenem komplett idiótákkal áldott meg a sors.

- Nem akarok én bele folyni az ügyeitekbe. - védekezett.

- Nem kell bele folynod, de legalább szólj már, ha itt van.

- Hazz hagyd már abba a járkálást, mert komolyan agyrázkódást kapom tőled. - valóban meg sem álltam egy percre sem és már szédülni is elkezdtem az egyirányú mozgástól.

- Oké. Itt van még?

- Nincsen, pár perce mehetett el. Nem volt itt sokat.

- Csessze meg. - ütöttem a mellettem lévő falba.

- Nyugodj meg, jó?

- Tudod nagyon jól, hogy ez képtelenség. Elveszítem őt, érted? - lassan megfogok bolondulni.

- Ne legyél ennyire borúlátó, tudod, hogy minden megoldódik.

- Ez esetben, aligha hiszem.

***

Jóval éjfél után is még a klubban voltam és az email-eket próbáltam rendbe rakni, akik feltorlódtak mostanában. Bár nem sokat haladtam tekintve azt, hogy folyton Sheera járt a fejemben. Kezdtem megszállottan viselkedni, direkt kínoztam magam azzal, hogy vissza-vissza gondoltam a boldog napjainkra. A saját poklomba taszítottam magamat. A levelezőrendszer egy újabb feliratot jelzett számomra.

1 új üzenet.

Azonnal megnyitottam, amikor felfogtam, hogy kitől jött.

Sheera

00:12

Szia Harry. Ne haragudj, hogy eddig nem reagáltam semmit sem a leveledre, de fel kellett dolgoznom a történteket, ami nem nagyon sikerült, de legalább mára már nyugodtabb vagyok. Ma voltam a klubban és elhoztam a cuccaimat, mert úgy döntöttem, hogy egy kis szabadságra van szükségem. Remélem megérted. Biztos rosszul esik neked, hogy nem mentem be hozzád, de nem álltam még készen veled találkozni. Idővel talán megbeszélhetjük, de egyenlőre nem akarlak látni. Vigyázz magadra. Sheera.

A sírás kerülgetett, ahogy elolvastam a szavait, tudtam, hogy nagyon megbántottam őt, ezt így a konzervatív szavain keresztül is levettem. Gyűlöltem magam, amiért ezt tettem vele. Vissza kellett neki írnom, azonnal.

Harry

00:30

Megértelek, teljes mértékben és nem akarom, hogy miattam szenvedj. Annyi időt kapsz, amennyit csak kívánsz. Ne felejtsd el, hogy nem akartam neked fájdalmat okozni, nem volt szándékos. Bár vissza csinálhatnám az egészet. Elhiheted, hogy megtenném. Tudnod kell, hogy szeretlek, igazán.

Harry.

Kis idő múlva jött is a válasza, ami lehet minden eddiginél jobban fájt a szívemnek. Egyenesen bele sajdult, amikor elolvastam.

Sheera

00:40

Tudom.

38. fejezet - Broken!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeteket!
Jó olvasást hozzá!

A rész zenéje: One Direction - Over again!
https://www.youtube.com/watch?v=V3dsTiLEaE8

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Folyamatosság. Éles nyilalló fájdalom és szűnni nem akarás. Kezdtem úgy érezni, hogy ennek a pokolnak már soha nem lesz vége. Annyira elegem lett mostanra ezekből az érzésekből, hogy összeomlottam. A földön térdeltem percek, órák tömkelege óta és a könnyeim megállás nélkül hullottak alá, kiapadhatatlanul. Nem érzékeltem az égvilágon semmit a körülöttem zajló eseményekből. A szívem elszorult a mellkasomban, a levegő kiszorult a tüdőmből és a torkom szabályosan égett, amiért nem tudtam levegőt venni a zokogás miatt. A fulladás határán álltam, de semmit nem tettem ellene, nem akartam, hogy jobb legyen. Jelen pillanatban az sem izgatott volna, ha ténylegesen megfulladok. Csak az volt számomra fontos, hogy a világ legrosszabb érzései megszűnjenek, méghozzá örökre. A fájdalom elviselhetetlen volt, ha arra gondoltam, hogy Harry elárult engem. Elmondta a legféltettebb titkomat, annak a lánynak, akii többször keresztbe tett már a kapcsolatunknak. Nem egyszer sodort már kettőnket a szakítás szélére. De ez alkalommal mi lesz? Van visszaút? Ezt helyre lehet még hozni? Egyáltalán akarom? NEM, nem akarom.

Túl naiv voltál Sheera, megbíztál benne, de hiába. Csak a fájdalom maradt utána.

A rángató zokogást a vállamra záródó két kéz állította le. Azonnal a személy irányába kaptam a fejem, de alig mertem ránézni, féltem, hogy valaki olyan áll mögöttem, akivel jelen pillanatban nem tudnék beszélgetést folytatni. Szerencsémre Louis térdelt közvetlenül a hátam mögött és megnyugtatóan simogatni kezdte azt. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem érti a lelki állapotomat, de nem kérdezett semmit. Ismert engem, így tudta, ha akarom úgyis beavatom a gondom bajomba. Vonakodtam, amikor a kezemért nyúlt, hogy felsegítsen. Nem akartam semmi mást, csak itt a földön ülni és kisírni magamból minden bánatomat, akkor is, ha a nappali közepén teszem ezt, amíg jobban nem leszek. De csak áltattam magam, tudtam, hogy nem leszek jobban, tudtam, hogy már soha többé nem fogok megfelelően futni, mindig törött leszek, akit nem lehet darabjaiból újra megalkotni.

- Kérlek. - szólt hozzám, felnéztem rá és most először tudatosult bennem, hogy valószínűleg hosszú percek óta beszélt már hozzám.

- Lou, csak hagyj. - sírásomtól szavaim értetlenek voltak és kivehetetlenek az emberi fül gyér hallásképessége miatt.

- Nem ülhetsz a földön egész nap, na gyere, legalább a kanapéig. - fogta a kezem és húzott felfelé. Engedelmeskedtem neki és követtem őt az említett bútorig, ahova leültem a lábaimat magam alá húzva és a mellettem heverő párnát az ölembe vettem, csak hogy szorongathassam.

- Magamra hagynál? - nem akartam, hogy kérdezősködjön, hisz nem tud az egészről semmit sem és azt szeretném, hogy ez így is maradjon, valamiért szégyelltem magam a történtek miatt.

- Ugye csak viccelsz? Dehogy foglak most magadra hagyni, inkább meséld el nekem szépen, hogy miért vagy ennyire kiborulva? - a nézéséből megmondtam, hogy nem fog elmenni és leállni sem.

- Tudod lehet tényleg neked volt igazad. - csak ennyit mondtam és tudtam, hogy érti mire célzok.

- Harry? Már megint?

- Tudod folyton azt hiszem, hogy a következő alkalommal más lesz, hogy felfogta, hogy elveszíthet, hogy nem vesz készpénznek, de be kell látnom, hogy még is. Nem tudom, hogy mit tegyek még? Elmondtam neki egy fontos és nagyon sötét részét az életemnek és ennél nagyobb hülyeséget nem is tehettem volna. - hajtottam le a fejemet, mert tudtam, hogy mi fog következni, a beismerés.

- Mit mondtál neki?

- Tudod elmeséltem neki az árvaházban töltött éveket, mindent. - néztem egyenesen Louis szemébe, aki érdekes arckifejezést vett fel.

- Mindent? - kérdezett vissza szinte azonnal.

- Igen. De elmondtam neki egy olyan dolgot is, amit mostanra baromira megbántam. Még te sem tudsz róla, de akkor ott úgy gondoltam, hogy eljött az idő, hogy nyíltan beszéljek a történtekről. Azt éreztem, hogy a sebek már nem éktelen nagy tátongó lyukak a mellkasom közepén. Életem legnagyobb hibáját követtem el Louis. - ismét keserves zokogásba kezdtem, amikor vissza gondoltam rá, hogy Molly milyen képmutatással beszélt hozzám. Hogy mennyire örült annak, hogy fogást talált rajtam. Hogy mennyire azt akarta, hogy tiszta szívből szenvedjek. A legnagyobb fájdalmam mégis az volt, hogy ehhez Harry segítette hozzá, hogy ő adta a kezébe a kést, amivel hátba szúrtak.

- Miről beszélsz? - értetlenül tekintett rám.

- Őrült dolgokat tettem fiatal koromban, aminek egy nem kívánt terhesség lett a vége 17 éves koromban. - kezdtem bele, de közbe szólt.

- Micsoda?

- Végig mondhatom? 

- Persze. - hallgatott el.

- Köszönöm. Őrületen szerelmes voltam a gyerek apjába, így úgy gondoltam megtartom a kicsit, de az élet helyettem is döntött. Nem volt egészséges a baba, így három hónaposan elvetéltem. A legfájóbb mégis az volt, amikor a szerelmemet is elveszítettem egy autóbalesetben. Akkor fordultam magamba és megesküdtem magamnak és a lelkemnek, ami már nem viselt volna el több veszteséget, hogy nem szeretek bele senkibe, mert tudtam úgy is elveszíteném.

- Ezt miért nem mondtad el nekem soha?

- Féltem, féltem, hogy elítélsz majd. - mostanra a sírásom állandósult és nem tudtam abba hagyni, ha halkan is, de mindig jelen volt, jelezve, hogy darabokban vagyok széthullva mindenhol.

- Normális vagy? Miért ítéltelek volna el? - szinte csattant hangja az üres helységben.

- Nem tudom. - vontam vállat, míg egyre inkább ideges voltam attól, hogy az idő telik. Tudtam, hogy Harry ide fog jönni. A kérdés, csak az volt, hogy mikor?

- Ebben az egészben Harryre haragszom most. Tudom, hogy megmondtam neked, hogy vigyázz vele, de sosem gondoltam, hogy valóban ártana neked. Konkrétan mit tett?

- Elmondta Mollynak. - még mindig fájt, ahogy elhagyták a szavak a számat.

- Hogy mit tett?

- Egyszerűen nem törődik senkivel magán kívül. Elmondta neki, mert nem érdeklem őt, ezt egyértelművé tette számomra. - legszívesebben összetörtem volna valamit.

- Rohadék. Komolyan nem hittem, hogy ezt fogja veled tenni, én azt hittem valóban szerelmes beléd.

- Egy pillanatra nekem is úgy tűnt, de mindketten tévedtünk.

- Bár ne tettük volna. - láttam Lou-n, hogy nagyon mérges és szomorú is egyben.

- Igen.

- Szeretnél valamit? - nem igazán értettem, hogy most mire gondol.

- Nem szeretnék semmit Louis, csak lefeküdni. Felmegyek a szobámba, ha kell valami szólok. - álltam fel és elsétáltam a lépcsőig. - Várj még is szeretnék valamit.

- Mi lenne az?

- Hoznál nekem a boltból töménytelen mennyiségű mentás csoki fagyit?

- Természetesen, már is indulok. - mosolygott rám, amitől nekem is jobb kedvem lett.

- Köszönöm.

***

Este épp a mosdóból tartottam a szobám felé, amikor meghallottam az éktelen dörömbölést az ajtón. Nem volt túl nehéz kitalálni, hogy ki volt az. Hallottam, ahogy Louis nagy léptekkel megközelíti az ajtót, majd ki is nyitja azt. Éktelen üvöltözésre számítottam, de helyette nem hallottam semmit sem. Kezdtem azon gondolkozni, hogy talán nem is ő jött, hanem valaki más. A lépcső tetejéhez sétáltam, ahonnan aránylag ráláttam az ajtóra. Valóban Harry állt az ajtóban és hevesen gesztikulált. Az arca nagyon furcsa volt nekem, rendesen vörösek voltak a szemei, az arca pedig fel volt dagadva. Ha nem lenne abszolúte képtelenség, azt gondolnám, hogy sírt.

- Figyelj komolyan kérlek. - hangja teljesen elkínzott volt.

- Harry ne haragudj, de egy orbitális fasz vagy. - Louis teljesen higgadtan beszélt hozzá.

- Szerinted én ezt nem tudom? Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy megbántottam őt. 

- Nem fogok neked segíteni. - tiltakozott erősen.

- Nem is kérem, csak annyit, hogy ezt add át neki. - nyújtott felé egy borítékot.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Csak add oda neki, kérlek. Aztán eldönti, hogy elolvassa-e vagy sem. Csak add meg nekem az esélyt, hogy jóvá tegyem.

- Igazából az lesz a legnagyobb büntetésed, hogy átadom neki és ő dönt, majd a sorsodról.

- Köszönöm Louis. - lépett hátra Harry egyet, így megint a küszöbön kívül volt.

- Van is mit.

Ahogy az ajtó becsukódott, elindultam lefelé. Louis abban a percben mondta ki a nevemet, ahogy megfordult már mögötte álltam. A kezemet nyújtottam a levélért, amit Harry itt hagyott.

- Biztos vagy benne?

- Teljesen. - elvettem tőle a papírt és egyenesen a szobámba sétáltam.

Percekig, csak forgattam a levelet, amin piros nagy betűkkel a becenevem állt. RED. Nem tudtam, hogy komolyan akarok-e tudni a tartalmát vagy sem. Végül felnyitottam és kihúztam belőle a fehér papírt.

Tudom, hogy most a hátad közepére sem kívánsz engem, de kérlek olvasd végig ezt. Nem tudod elképelni, hogy mennyire sajnálom a történteket, amit veled tettem. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy miért járt el a a nagy pofám. Esküszöm, hogy nem szándékos volt, sosem ártanék neked, főleg nem ezzel a dologgal kapcsolatban. Rettentően fáj, hogy ezt tettem veled. Sajnálom. Az életemnél is jobban szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Kérlek beszélj velem Szerelmem! Nem azt kérem, hogy most, de idővel szeretném, ha megbeszélnénk ezt a dolgot, mert a világot jelented nekem. Sajnálom!

Harry.

37. fejezet - Back to the work!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

A rész zenéje: Natalie La Rose - Somebody ft. Jeremih
https://www.youtube.com/watch?v=8zqdo_Umd5c

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Jó volt ez a pár nap munka nélkül, távol minden gondtól. Semmi másnak nem áldozni, csak és kizárólag az élvezetek halmozásának, a szó szoros értelmében. Harryvel ki sem szálltunk az ágyból, csak a karjaiban tartott és most először, úgy éreztem tartozom valahova, tartozom valakihez. Mindig is voltak érveim mellette és ellene, kezdettől fogva próbáltam védeni magam, eléggé hülye eszközökkel, ellöktem magamtól, csak hogy ne kelljen csalódnom. De minden félelmem ellenére, beférkőzött a szívembe egy perc leforgása alatt és mára másra sem tudok gondolni, csak ő rá. Az illatára, a csodás zöld szemeire, a mosolyára és amit a legjobban szerettem benne, perverz énje, ami minden alkalmat megragadott, hogy előjöhessen. Nem volt olyan magas labda, amit könnyűszerrel le nem tudott volna csapni, kirázta a kisujjából. Mellette végre nőnek érezhettem magam, akkor is, ha csak egy fiús hip-hop táncos voltam. Minden alkalmat megragadott, hogy éreztesse velem. Egyszerű a képlet, beleszerettem.

Persze minden jónak vége szakad egyszer, ennek az egésznek, akkor, amikor eljött a hétfő reggel és ismét munkába kellett mennem. A mai napomat a tánciskolában kezdtem a tanítványaimmal, aztán egy próbával fogom folytatni a csapatommal. Hiába csak épp most ment le a verseny, de az élet akkor sem áll meg. Mindig van mit fejlődni, tanulni, jobbnak lenni. Harry kitett az iskola előtt és egy hosszabb monológ után, miszerint vigyázzak magamra és, ha végeztem szóljak és eljön értem, besétáltam az iskola robusztus kapuján. Végig siettem a folyosón, mivel alig fél órám volt az óra kezdetéig és az időhöz képest rengeteg dolgom. A legtöbben nem értették meg, hogy miért szeretek egy órával hamarabb megjelenni, de kellett nekem ez a plusz idő, hogy mindent átgondoljak és a maximumot tudjam nyújtani, mint magamnak, mint a tanítványaimnak, akik engem követnek bármit is teszek, így nem végezhetek hanyag munkát. A lányok szokásosan a próba kezdete előtt negyed órával kezdtek beszivárogni a terembe. Természetesen egyetlen lányt kivéve, akinek köszönetet lehet nyilvánítani, ha nem késik el, ez a személy pedig nem más, mint Megan. Ez alkalommal is hozta a formáját, amikor a gyakorlat felére beesett és semmiféle elnézést nem kért, csak állt a terem végében és arra várt, hogy vége legyen. Viszont nálam betelt a pohár, ami a viselkedését jelentette, így ahogy az utolsó dallam is elhalt a terem falai között, megfordultam és egyenesen felé sétáltam, hogy elbeszélgessek vele egy kicsit.

- Késtél. - álltam meg előtte csípőre tett kézzel, míg őt nem igazán hatotta meg az a dühös arckifejezés, amivel rá néztem.

- Na és? - olyan hangnemben kérdezett vissza, hogy a kezem ökölbe szorult és alig vártam, hogy pofán csaphassam vele.

- Mi az, hogy na és? Szerinted nem lényeg, hogy pontosan érkezz a próbára? Tudtommal te akarsz táncos lenni, akkor pedig tartsd magad az alapvető illemhez, hogy profi lehess abban, amit csinálsz vagy el se kezd. - lehet kicsit hangosabban sikerült felszólalnom, mint azt elsőre terveztem, mert határozottan éreztem a többiek tekintetét kettőnkre szegeződni.

- Köszönöm az aggodalmadat, de jól meg vagyok így is, szóval, ha nem haragszol, akkor szeretnék ténylegesen is próbálni, a kioktatást mellőzve. - legyintett előttem egyet, majd szó nélkül a tömeg közepébe sétált és onnantól kezdve el volt felejtve ez az alig megkezdett beszélgetést, amit ő elegánsan rövidre zárt. Legalábbis, csak szerinte.

- Oké, akkor kezdjük el, mindenki a szokásos helyére, újfent. - néztem Meganre, aki egy szemforgatással kommentálta az üzenetemet, ami egyértelműen felé irányult.

A próba hamar lement, mert végre mindenki jól csinálta. Természetesen Megan ismét a szokásos formáját hozta, a nagy semmit lényegében. Látszott rajta, hogy szarik az egészre nagy ívben és nem is adott bele túl sok dolgot. Nem erőltette meg magát és ez engem egyre jobban zavart, főleg, hogy tudtam mire képes, ha akar is. Így viszont, csak a többiek színvonalát húzza le, amit nem fogok hagyni, sem neki, sem másnak.

- Köszönöm lányok, ügyesek voltatok, egy hét múlva találkozunk. - köszöntem el a lányoktól, de amikor láttam. hogy Megan is távozni akar utána szóltam. - Megan rá érnél egy percre?

- Hogyne. - fordult meg kelletlenül, de nem közeledett felém, csak megállt és rám várt.

- Miért nem adsz bele mindent? - kérdeztem rá kerek-perec, nem fogok itt köntörfalazni és semmi ehhez hasonlók.

- Tessék? - döbbenete arról árulkodott, hogy határozottan hülyének nézett.

- Nem vagyok hülye drágám, látszik rajtad, hogy a hátad közepére sem kívánod ezt, akkor meg mi a fasznak vagy itt? - a jó modorom ekkora már sehol sem volt, így az sem érdekelt, hogy gyakorlatilag kiabáltam vele.

- Mert szeretem. - vonta meg a vállát, de lerítt róla, hogy baromi ideges lett a szavaimtól.

- Akkor adj bele mindent, mert így szart sem ér a teljesítményed. - lehet ezt nem kellett volna közölnöm vele, mert olyan tekintettel nézett fel rám, amilyet tőle még nem láttam azelőtt.

- Hogy mondtad? Miért te aztán profi vagy a kis pasikáddal, amikor ide jön és jelenetet rendezel vele vagy épp az egész órán rá figyelsz? Az milyen hozzáállás? - sejtettem, hogy az én sározásom fog következni.

- Már megbocsájts, de ha jól emlékszem még mindig én vagyok a tanár és én dolgozom itt, így jelen esetben semmi jogod engem kritizálni. Belátásom szerint előbb nézz magadba, aztán ha veled minden rendben, akkor beszélgethetünk. - kezdett gyanús lenni nekem, hogy ezek ketten Mollyval nem rokonok-e?

- Mi a frász bajod van neked? Ott hagyott a szépfiú vagy mi az isten? - már vártam ezt a kérdést, komolyan.

- Nem, csak hogy tudd, nem hagyott ott. Viszont van egy közölni valóm veled. - léptem hozzá közelebb, már annyira, hogy szinte teljesen egymás mellett álltunk.

- Mi lenne az?

- Elmehetsz. Többet nem akarlak meglátni az órán. - tátott szájjal bámult rám és egy mukkot nem tudott kinyögni.

- Most komolyan kiteszel a csapatból?

- Mit vagy úgy meglepve? Úgy sem szereted ezt csinálni, szóval igen, ki. - csak nézett rám, majd megfordult és a táskáját felkapva szinte rohant előre.

- Rohadj meg. - kiabálta el magát az ajtóban.

- Kösz a kedves szavakat, meg lesz.

***

A nap megkoronázása felettébb biztos, hogy a Hellben töltött délutánom, ahol Molly ismét jelen volt, bár még nem volt teljesen jól a bokája, de már kötelezően kijelentette, hogy ismét itt van és ne merjem többé elvenni egyik előadását sem. Boldogan mondtam neki rá igent, mivel eszem ágában sem volt még egyszer felmenni a Hell színpadára. Nem tetszett, ahogy a vendégek engem méregettek, mintha csak egy árú lennék, akire licitálni kell és aki a legmagasabb tétet teszi az viszi haza a kikiáltott tételt. Harryt a nap nagy részében nem láttam, egyszer kétszer hallottam a hangját a bár felől, de tudtam, hogy nagyon dolgozik azon a bizonyos számlán, ami miatt nem úgy állnak a pénzügyek, ahogy azt ő szeretné. Este az előadás előtt az irodájába mentem, hogy elköszönjek tőle és végre haza mehessek. Kopogtam, majd miután nem szólt semmit, benyitottam. Az asztalánál ült és fel sem nézett, amikor beléptem.

- Mit akarsz? - csattant fel és konkrétan semmit nem értettem a reakciójából.

- Zavarok? - felkapta a fejét, amikor meghallotta a hangomat.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy te vagy az. - állt fel a székből és felém sétált egy bűnbánó mosoly kíséretében.

- Csak nem Mollyra vártál? - tettem fel a kérdést.

- A vártam rá elég erős kifejezés, az ember nem várja azt a dolgot, amit szívből gyűlöl. - megleptek a szavai, tudtam, hogy Molly nem a kedvence és csak eszköznek használta mindig is a kielégülésre, de erős szavak voltak ezek, még tőle is.

- Kissé túlzol, nem?

- Nem, nem szeretem őt, ez tény. - húzott magához, majd a kulcscsontomra nyomta meleg ajkait. - Téged azonban annál inkább.

- Valóban?

- Határozottan. - puhán nyomta ajkait ellenem, majd a kanapé felé húzott. - Egyébként minek köszönhetem e késői látogatásodat?

- Csak jöttem elköszönni, ugyan is végeztem.

- Képzeld én is, így haza viszlek, vagy feljöhetsz hozzám is. - ültetett az ölébe és a fülembe suttogta szavait.

- Haza mennék.

- Rendben. Összepakolok és indulhatunk.

- Oké, addig összeszedem a cuccomat. - felálltam és egyenesen kisétáltam az irodájából.

Kilépve pont bele szaladtam Mollyba, aki elég gyanús testhelyzetben állt pont az ajtóval szemben. Biztosra vettem volna, hogy kihallgatta a beszélgetésünket. 

- Hallgatóztál? - kérdeztem rá azonnal, kissé megemelt hangszínnel.

- Miért hallgatóztam volna, csak épp erre jártam. - forgatta meg szemeit, de határozottan ideges volt. Annak fényében, amiket Harry mondott róla oda bent, nem csodálkoztam a dolgon. Talán most először hallotta ezeket a szavakat és minden jel arra utal, hogy nem tetszett neki.

- Mekkora véletlen egybe esés, de adok egy tanácsot, ne csak a szavakra figyelj, hanem a léptekre is. - sétáltam volna el, amikor utánam kapott.

- Na ide figyelj ne merészelj velem ilyen hangon beszélni. Ki vagy te itt, hogy dirigálj és kioktass engem?

- Én ugyan nem oktattalak ki, csak megjegyeztem, hogy legközelebb jobban tudj hallgatózni, mert ez alkalommal nem jött be. - vontam meg a vállam.

- Te meg tanulj meg védekezni. - azonnal felkaptam a fejem és többször végig kellett gondolnom a szavait, mielőtt vissza kérdeztem.

- Hogy mondtad?

- Jól hallottad, talán többször nem lesz olyan szerencséd, hogy halva születik. - a világ megfordult körülöttem, amikor tudatosult mit is mondott. A harag és a csalódottság kettős érzése jelentkezett bennem és tudtam, hogy ezt az információt, csak egy embertől tudhatja, akiben most mélységesen csalódtam. Nem hiszem el, hogy képes volt kiadni a legnagyobb titkomat, ráadásul ennek a ribancnak, aki több alkalommal is a szakadék szélére sodorta már a kapcsolatunkat. Viszont ez alkalommal nem álltam meg a perem szélén, hanem direkt leugrottam, ezzel befejezve mindent, amit valaha tettem Harryvel. Betelt a pohár és jócskán túl is csordult, nem volt többé miért és hogyan. Nem kellettem a hazug kifogások, többé nem kellett tőle semmi, mert beigazolódott, hogy nem képes másra, csak fájdalmat okozni és belém rúgni ott ahol ér. A mondat elhangzása után az ajtó kinyílt és egy olyan férfira tekintettem, akit mélységesen megvetettem.

- Shee mi a baj? Te sírsz? - döbbenten nézett engem és Mollyt, de az arca nem tükrözött sokáig ilyesmi érzelmeket, hamar átvette a helyét a felismerés.

- Kérdezd őt, és még valami, szállj ki az életemből, de ez alkalommal örökre és végérvényesen.

36. fejezet - Stranger!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

A rész zenéje: Tove Lo - Talking Body
https://www.youtube.com/watch?v=AzRyxGBGiAE

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kezdett idegesítő, sőt kiakasztó lenni a várakozás. Állni idefent és lenézni rá, amint egy idegen, semmitmondó férfi méregeti széles vigyorral arcán, kimondhatatlan érzelmeket hozott ki belőlem. Árgus szemekkel követtem minden momentumot, kerestem a jeleket, hogy rájöjjek a férfi kilétére, hogy ki ő és mit akar? Amikor a karja felemelkedett és Sheera vállára fektette az egyik tenyerét, mindenem megfeszült automatikus mozdulatsorként jelentkezve. A korláton pihenő kezem rámarkolt a fémcsőre, míg nyugtató gondolatok ezreivel próbálkoztam, de csak a féktelen, elvakító düh fogadott, ami szűnni nem akaró érzéssé változott. Sheerát nem láttam, mivel háttal volt nekem, így az ő arcáról való olvasás lehetetlen feladattá alakult. A két fél közötti beszélgetés hamar elhalt, így a magas alak távolodó lépteit figyeltem szemeimmel. Belül messzebb és messzebb löktem, hogy soha többé ne találja meg a visszavezető utat az én barátnőmhöz. Az SMS-em elment, majd Shee vette a lapot és egyenesen rám pillantott. A féltékeny szörnyeteg akkor lett úrrá rajtam végérvényesen, mikor a lány szemeiben egyetlen egy, de annál valósabb és féltőbb érzelem tükröződött felém. Félt, rettegett és megoldást keresett. Eszem ágában sem volt megvárni, míg felér hozzám, így elindultam a lépcső irányában. Pontosan az alján találkoztunk össze. Mosolygott rám, majd minden előjel nélkül a nyakamba vetette magát és megcsókolt, míg a testét erőteljesen az enyémnek nyomta. Letaglózott ez a fajta viselkedés és két lehetséges forgatókönyv fogalmazódott meg az elmémben. Vagy azért tette ezt, mert felbukkantam itt, miközben azt mondtam, hogy nem tudok megjelenni vagy éppen az előbbi ominózus kis jelenet gyakorolta rá ezt az egészet. Nagyon reméltem, hogy az első opcióm lesz a nyerő.

- Hát eljöttél? - tette fel kérdését, míg továbbra sem volt hajlandó elengedni és eltávolodni a közelemből.

- Ki nem hagytam volna. - bármennyire is kíváncsi voltam a férfi kilétére, nem akartam elrontani a kedvét idő előtt.

- Örülök, hogy eltudtál szabadulni. - ellépett tőlem néhány centire, majd megfogta a kezemet és a tömeg felé kezdett húzni.

- Jók voltatok, elképesztő előadás volt. - suttogtam a fülébe, míg a nyomában haladtam az emberek között.

- Köszönjük, bár szerintem a többiek sokkal jobbak voltak. - már a feltevést sem értettem.

- Egyértelműen nem. - állítottam meg és magam felé fordítottam.

- Tessék?

- Jól hallottad, ti voltatok a legjobbak. Csodálkoznék, ha nem ti nyernétek meg a fődíjat. - valóban így gondoltam, Sheeránál tehetségesebb táncossal még sosem találkoztam és a társai is egytől-egyig kiemelkedőek voltak a saját stílusukban.

- Nem vagyok benne biztos. - vont vállat.

- Én viszont az vagyok. - csókoltam meg gyorsan, majd tovább indultunk.

Pár méter megtétele után összetalálkoztunk a többiekkel, akik hasonlóan veszekedtek a verseny állásáról, akkor is, ha szinte mindenki a vereségükön vitatkozott. Egyedül Louis és Perrie értettek velem együtt és reménykedtek a pozitív végkimenetelben.

- Szerintem nem sok értelme van jelen pillanatban ennek a szócséplésnek. Úgy sem tudjátok kitalálni, hogy a zsűri miként döntött az állásról. Nemsokára kiderül. - forgattam a szemeimet, mindegyik gyerekként viselkedett.

- Harrynek igaza van, bármennyire fáj is ezt bevallani. - cukkolt Louis, míg rám mosolygott.

- Nagyon vicces vagy Lou.

- Tudom. - kuncogott fel.

Hamarosan a hangos bemondó megszólalt és az alábbi sablon szöveg fogadott mindenkit, aki a teremben tartózkodott.

" A zsűri meghozta döntését, az állás nagyon szorosra sikeredett, így a helyezzetek között alig néhány ezred pont volt a döntő és a mérvadó. Köszöntsük nagy tapssal a tavalyi bajnok csapat vezetőjét, Josht."

Egy magas férfi sétált fel a színpadra és egy széles mosoly kíséretében a mikrofonhoz sétált, majd a kezében lévő három boríték egyikét kezdte kibontani.

- Örülök, hogy ma itt lehetek és én adhatom át ezeket a nagyon fontos és szakmai elismeréseket. Tehát az országos verseny harmadik helyezettje. - kis hatás szünet. - A Doll Dance.

A nevükhöz hű cica babák sétáltak fel a színpadra és vihogva tették át a díjat.

- Köszönjük Doll Dance, akkor következzen a második helyezett, akinek a nyereménye 2000 dollár és egy videoklip szereplés Neyo következő sikerszámában. Lássuk kik nyerték a címet. - újabb idegelő várakozás. - A második hely nem másé, mint a csodás SheeDance-é.

Meg kellett böknöm Sheera vállát, hogy felfogja, hogy az ő nevük hangzott el. Hitetlenkedve megrázta a fejét, majd a többiek után indult, akik előrébb tartottak nála. Felsétáltak a színpadra és Louis kezdett beszélni a mikrofonba. Láttam Sheerán, hogy teljes pánikban van és tudtam, hogy nem fog mondani semmit, így Louisra maradt a köszönetnyilvánítás szerepe. Nem igazán értettem ezt a mértékű lesokkoltságot tőle, hiszen eszméletlen táncos, így semmi oka nincsen csodálkozni.

- Elhiszitek ezt? - sétáltak vissza felém és Perrie nagy hangot adott az örömének.

- Nem igazán.

- Shee nem tudom, hogy miért vagy annyira meglepve. - szóltam közbe.

- Nem éreztem annyira jónak. - vonta meg többször a vállamat.

- Pedig elhiheted, hogy azok voltatok. - fontam a dereka köré a kezemet és közel húztam magamhoz.

- Köszönjük.

***

Kis idő múlva indultunk is, hisz már semmi érdekes nem történt, főleg az után nem, hogy bejelentették az első helyezettet is. Az idő is elment már, így Sheeráék hoteljébe mentünk, ahol 4 lakosztály volt lefoglalva számukra. Elköszöntünk a többiektől, majd bementünk az ő szobájába.

- Egyébként, hogy tudtál még is eljönni? - kérdezett rá, ahogy levetette magát az ágyra.

- Lehet nagy hülyeséget csinálni, de rábíztam Liamre, hogy tegyék helyre a számlákat. - ültem le mellé.

- Értenek ehhez?

- Majd most kiderül. - fordultam fel, az aggodalom szemmel látható volt gyönyörű szemeiben.

- Nem kellett volna eljönnöd, nem volt fontos. - simított végig a mellette pihenő kézfejemen.

- Még jó, hogy fontos volt. Tudnod kell, hogy nálad fontosabb nincsen az életemben. - az őszinteség nem csak őt, de engem is meglepett.

- Örülök neki, hogy így vélekedsz felőlem, de azért azt nem akarom, hogy miattam legyenek gondok a kluboddal. Ennyit igazán nem érek.

- Sokkal többet érsz számomra Sheera, mint az a nyavalyás klub. - a következő pillanatban ledöntött az ágyra és felém helyezkedett.

- Valóban? - suttogott a fülembe.

- Teljes mértékben. - a vágyaim iránta azonnal előjöttek, de egy valami nem hagyta, hogy teljes mértékben rá és az én örömömre koncentráljak.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze. - mosolygott rám.

- Kivel beszélgettél a fellépésetek után közvetlenül? - ismét megjelent a szemében az a különös villanás, nem akart erről beszélni.

- Igazából? Fogalmam sincsen, csak oda jött és gratulált, hogy milyen jól táncolok. Aztán kérdezősködni kezdett, hogy van-e munkám és, hogy merre lépek fel, mert szeretne többször látni táncolni. - automatikusan beszélt, én meg reménykedtem benne, hogy azért mert az igazat mondja és nem azért, mert begyakorolta mostanra a hazugság szövegét, amivel engem akar beetetni.

- Értem, akkor ezek szerint akad egy rajongód.

- Úgy tűnik. - mosolygott rám.

- De a legnagyobb rajongód mégis közelebb van, mint hinnéd.

- Igen? És ki lenne az? - kérdezett vissza, tettetve, hogy fogalma sincs a burkolt célzásomról.

- Én.

35. fejezet - Dance for your life!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

A rész zenéje: Ne-Yo - She Knows!
https://www.youtube.com/watch?v=Fk1ZO_980DI

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Izgatottan várom a többieket az iskola előtt, hogy végre elinduljunk az országos versenyre. El sem hiszem, hogy ez a nap is eljött, nem tűnik annyira távolinak, mikor megnyertük a megyeit. Kezdett a várakozás frusztráltá tenni és nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért? Hogy mi tett idegessé? Maga a várakozás? Vagy a versenytől féltem és annak súlyától? Fogalmam sincs, de határozottan úrrá lett rajtam a szorongás. Hirtelen azon kaptam magam, hogy arra vágyom Harry itt legyen velem. Valamiért a jelenléte mindig megnyugtatott engem, akkor is, ha nem csinált semmit, csak mellettem volt. Mostanra annyira hozzám nőtt, hogy el sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Kicsit rosszul is esett, hogy nem jön el a versenyre, de megértem, hogy dolgoznia kell. 

Nagy elmélkedésemben nem is vettem észre, hogy Perrie áll előttem. Furcsa volt, hogy csak ő van itt és a többiek sehol sincsenek.

- Szia. Többiek? - kérdeztem rá azonnal.

- Kicsit késnek, pontosan nem tudom, csak Louis kissé kiakadva annyit közölt a telefonba, hogy késni fognak. - nem tetszett, amit mondott, nem szeretnék elkésni a versenyről.

- Remek, remélem nem késnek túl sokat. - fogtam a fejem és próbáltam valamit kitalálni, akkor is, ha semmit sem tehettem a késésük ellen.

- Hát én is, hisz Los Angeles nincs közel, még repülővel sem. - basszus, a rohadt repülő, ha azt lekéssük a következővel már biztosan nem érünk oda.

- Kitekerem Lou nyakát, ha nem érjük el a gépet. - sóhajtottam fel és a falnak dőltem, ami hűsítette a bőrömet a forró napon.

- Én meg segítek benne. - érett egyet velem Perrie.

- Egyébként Zayn hol van?

- Ő is Louisékkal jön, tegnap este nem volt velem. - éreztem a hangján, hogy nem oké valami közöttük.

- Minden rendben veletek?

- Nem tudom Shee, annyira bonyolult. - látszott rajta, hogy nagyon aggasztja a dolog.

- Majd megoldjátok. - öleltem magamhoz, hogy megnyugtassam őt.

- Mit ölelkeztek lányok? - jött Louis hangja mögülem.

- Semmit késő. - fintorogtam rá.

- Ne nyelj le, nem az én hibám. Ezek ketten annyira lassúak, mint a csigák. - mutatott Eleanor-ra és Zaynre.

- Persze Lou, persze. - bokszolt a felkarjába Zayn és sejtettem, hogy Louis kamuzik.

- Hagyjátok ezt, inkább induljunk. - néztem rájuk és vártam, hogy mozogjanak.

Miután fogtunk egy taxit, mind bele pakoltuk a holminkat és már indulásra készen is voltunk. Beültünk és bediktáltuk a sofőrnek, hogy a reptérre szeretnénk menni. Gond nélkül vette az adást és elindult az úton a hatalmas forgalomban. Természetes módon dugó volt az út nagy részében, de így is fél órával a repülő indulás előtt sikerült megérkeznünk, aminek nagyon örültem. Kirángattuk a taxi hátuljából a csomagokat, majd a terminál felé kezdtük őket vonszolni. Kezdtem megbánni, hogy ennyi mindent hoztam magammal, mert alig bírtam el. Tisztában voltam vele, hogy ezeknek a fele is elég lett volna erre az egy hétvégére, de szeretem, ha tudok miből választani. Nálam sosem lehet tudni, hogy éppen mit akarok felvenni és fél óra múlva nem gondolom meg magam esetlegesen.

A nagy kivetítőn próbálom megkeresni, hogy melyik kapuhoz kell mennünk. Annyi szám és város volt kiírva, hogy alig tudtam kivenni belőle bármit is. Jó eséllyel még öt perc és bele zavarodtam volna. Louis kalimpált előttem a kezével és ujjongott, hogy ő találta meg elsőnek a helyes irányt. Nem nagyon várta meg, hogy reagáljuk egyszerűen, csak elindult a kapu felé, ami a repülőhöz vezetett minket. Szerencsére nem kellett sokat várnunk a beszállásig, így alig néhány perc elteltével, már a repülő ablakán néztem ki és az elsuhanó kifutópályát figyeltem. 

***

Fájó nyakkal sétáltam le a repülő lépcsőjén és többször megforgattam a fejem, hogy a zsibbadás és a merevség kimenjen belőle. Sikerült elaludnom a több órás repülőút alatt és vélhetőleg valami olyan hülye pózt felvennem közben, hogy csoda az is, hogy a nyakam nem állt be teljesen. A többiek azért szólhattak volna nekem, hogy te hülye ne így aludj, mert a végén nem fog mozogni a nyakad. Sietnünk kellett, hogy oda érjünk időben a versenyre, így azonnal végig rohantunk a terminálon és a reptér előtt várakozó egyik taxiba be is pattantunk. Bediktáltam a címet és vártuk, hogy megérkezzünk. A helyszín elképesztő volt, egy régi gyár épület, amiből már messziről hallható volt a hangos zene. örültem, hogy stílusban passzoló zenét hallok, féltem, hogy kevés lesz a hozzánk hasonló táncos.

Belépve a szavam is elakadt a sok embertől és hogy mennyien táncolnak már most is. Bizonyára próbáltak még egy utolsót. A pultot kerestem, ahol a sorszámot adják ki a csapatoknak. próbáltam átlátni a tömegen, így nyújtózkodtam. Kisebb keresgélés után megtaláltam az asztalt, ahol egy csaj ült és érdekfeszítően bámult maga elé, biztos unta mostanra a sok embert. Oda sétáltam, Perrie-vel a nyomomban és kikértük a számunkat, amin meg sem lepődtem, hogy igencsak hátulra kerültünk. Pontosabban mi voltunk az 1013-as csapat ma este. Kerestünk magunknak egy sarkot és ott lepakoltuk a cuccunkat. Hamarosan kezdetét vette a verseny és alig tudtam levenni a szemem a csapatokról. Annyira jók voltak, hogy azt sem értettem, hogy mit keresünk mi itt egyáltalán. Klaszi sokkal jobbak voltak nálunk és már borítékoltam is az eredmény, hogy nem nyerhetünk ma este. 

- Basszus, ez most komoly? - néztem rá Louis-ra, aki épp annyira kételkedett, mint én.

- Nagyon durvák. - ámuldozott mellettünk Zayn.

- Meghiszem azt. - néztem a többiekre.

- Szerintem haza is mehetünk. - viccelődött Lou és úgy tett, mint aki elakar indulni.

- Azért, ha már itt vagyunk, akkor táncoljunk is, legalább buliból. - szólt közbe El.

- Igaza van.- Perrie is becsatlakozott a beszélgetésbe.

- Oké-oké.

Következett a mi számunk, így felsétálhattunk a színpadra, majd a zenénk felcsendült. Éreztem, ahogy a fülembe kúszik a dallama, ahogy a testem automatikusan mozdul meg minden egyes basszus hatására. A koreográfiánk nem volt túl egyszerű, így a zenére és a mozgásunkra is alaposan oda kellett figyelnünk, hogy teljesen egyszerre tudjunk megjeleníteni minden kombinációt. Mímelt banda háború volt az alapja mindennek. Csak itt a lányok és a fiúk voltak egy-egy külön csapatban. Én voltam a kívülálló fél, aki harcolt az egyik pasiért. A zene épp, hogy elkezdődött, amikor körbe vettek minket Louis-ék. Perrie azonnal Zayn felé lendült, akit nekem kellett elvennem tőle, hogy a végére, csak mi legyünk középen. Arra a forgásra alapoztunk mindent, ami a legvégén van megjelenítve. Nem szúrhatjuk el, ha nem is győzünk, akkor is tökéleteset kell alkotnunk. Nincs hiba, nincs semmi, csak a tánc és a lelked, ami egybe olvad minden mozdulattal, hanggal, ütemmel és dallammal. Néha elakarsz menekülni, abba hagyni, hogy könnyebb legyen, de ez az apró dolog, mindig a földön tart, összeköt és nem hagyja, hogy elszaladj, hogy ostobaságot csinálj. Nem mondok újat azzal, ha azt mondom, ez az életem. A gondolatok repültek, ahogy a koreográfia is haladt előre, majd következett a mindent eldöntő forgás és a végszó, ahogy az utolsó dallam is elhalt a terem falai között. Vége volt és soha többé nem köszöntheted a pillanatot.

Zihálva sétáltam le a színpadról, miközben egy alak állt be elém és megakadályozott a további mozgásban. Elakartam mellette sétálni, de ekkor kinyitotta a száját és hozzám kezdett beszélni.

- Elnézést Sheera ugye? - fogalmam sem volt, hogy honnan tudja a nevemet.

- Igen. - rövid válasz volt, nem akartam sokat törődni az idegennel.

- Mark Vincent vagyok, Kaliforniában dolgozom, mint producer és szükségem lenne egy csapatra, akik táncolnának nekem. - le voltam döbbenve a feltett ajánlatától.

- Értem. - alig tudtam megszólalni.

- Nem érdekel?

- Erre most nem tudok válaszolni. - dadogtam, mint egy hülye.

- Itt a névjegyem, hívj, ha megszületett a döntés. - mosolygott rám, majd egy fehér kis kártyát a kezembe nyomott és elsétált mellettem.

Alig kaptam levegőt, amikor elindultam újfent a tömegben és csak egy kérdés járt az agyamban. Miért? Miért most? Mit fogok tenni?

A zsebemben rezgő telefonom hozott vissza a teljes kábulatból.

"Csodás voltál, élveztem minden pillanatát, de egy kicsit féltékeny is lettem ám. Nézz fel. Harry. xx"

Felnéztem és valóban az emeleten állt középen, ahonnan mindent remekül belátott, az előbbi jelenetemet a férfival is.

Mit fogok most tenni?