2015. július 27., hétfő

42. fejezet - Hasty decision!

Sziasztok!

Meghoztam a következőt egy hét kihagyás után.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

A rész zenéje: Madcon - Don't Worry!
https://www.youtube.com/watch?v=qlPx6tmAIlM

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sheera


- Újra. - adtam ki a szokásos utasítást, amikor nem véltem tökéletesnek az adott kombinációt vagy mozdulatot. Az új koreográfia sokkal bonyolultabb lépéseket vonultat fel, mint a korábbiak, így az is egyértelműen következik ebből, hogy sokkal többet és keményebben kell gyakorolni a tökéletes összhanghoz. Szerencsémre kicsivel jobban tudok koncentrálni most, hogy Harryvel rendeződni látszik a kapcsolatunk. Nem mondom azt egy szóval is, hogy innentől kezdve minden el van felejtve, mert egyértelműen nincsen. Nagy a valószínűsége, hogy ez egy életen át tartó mély tüske lesz bennem, ami sosem fog eltűnni, maximum figyelmen kívül hagyom, nem veszek róla tudomást, ha nem muszáj. Nyilván sokan nem is értik, hogy miért bocsájtottam meg neki egy ilyen dolgot. A válaszom, a szerelemre nincs magyarázat, csak van, csak megtörténik, csak körülvesz, egyszerűen, csak átveszi feletted a hatalmat és kitölt, a részeddé válik, ahogy az a személy is, aki iránt az érzés fellobbant és örök.
- Nem lesz mára elég? - a tizedik ismétlés után már én is kezdtem egyet érteni a többiekkel. Tudtam, hogy ez ma nem fog összeállni olyanná, mint szeretnénk.
- Akkor még egy utolsót és mára végeztünk. - erőltettem rájuk még egy kis kitartást, majd újra elindítottam a zenét, attól a résztől, ahol a kombinációk változnak.
- Oké, akkor mára vége. - állítottam le a zenét.
- Jó lesz, mert kiköpöm a tüdőmet, te rabszolga hajcsár. - meg sem lepődtem Louis szúrós közbeszólásán.
- Jaj, de viccesnek képzeli magát valaki.
- Én nem csak képzelem, az vagyok. - mosolyodik el és jót nevet a saját hülyeségén.
- Aha, persze, hogyne.

Az utolsó dolgaimat szedem össze a teremben, amikor hallom, hogy valaki a hátam mögött liheg és egyik lábáról a másikra áll, mintha várna valamire. Megfordulok és Perrie eléggé szomorú képet vágva áll mögöttem. Ismerem már annyira, hogy lássam rajta, ha valami nyomasztja és most teljesen nyilvánvaló, hogy nem kerek a dolog nála.
- Minden rendben?
- Persze. - jobban kell próbálkozni, ha be akar etetni engem.
- Nem volt meggyőző, na ki vele mi bánt. - fogom meg a kezét és a pad felé húzom.
- Igazából Zayn és a viselkedése zavar. Az elején annyira jó volt minden, mostanában meg olyan, mintha kerülne. Nem hív fel, nem akar találkozni, ha meg együtt vagyunk még is, akkor folyton rólad beszél. Kezdem úgy érezni, hogy csak egy pótlék vagyok neki helyetted. - lehetett látni rajta, hogy mennyire fáj neki ez a dolog.
- Ne foglalkozz Zaynnel, sokkal jobbat érdemelsz nála. Meg sem érdemel téged, ha nem látja, hogy mekkora kincs van a kezében. - valóban így is gondoltam, Perrie volt az egyik legkedvesebb lány, akivel valaha találkoztam, így nem érdemli ezt senkitől sem.
- Nagyon zavar és fáj a viselkedése.
- Tudom. Beszélj vele erről és ha kell add ki az útját. Ne vesztegelj egy olyan kapcsolatban, amiben nem érzed jól magad és csak te fordítasz rá energiát. Nem éri meg.
- Köszönöm. Én is ezen gondolkoztam már. Veled mi a helyzet vagy veletek? Hallottam Lou-tól, hogy kibékültél Harryvel. Hogy hogy? - imádtam, hogy ennyire tud érdeklődni a jelentéktelen dolgok iránt is.
- Sokat próbálkozott, valóban fontos vagyok neki, legalábbis a sorozatos ostromaiból ezt vettem le. Különben is szeretem őt, bármennyire is próbálnám letagadni, így ha teljesen meg nem is fogok neki megbocsájtani soha, már nem haragszom rá. De egy biztos ez volt az utolsó, ha még egyszer elszúrja, akkor vége, végleg.
- Megértelek, a szerelem nem könnyű dolog, sőt a legnehezebb dolog a világon, akkor is, ha a legcsodálatosabb is egyben. - Perrie néha, olyan mintha egy költő veszett volna el benne.
- Ezeket nem szoktad leírni? - a kérdésem után eléggé érdekesen nézett rám.
- Miket?
- Az ilyen beszólásaidat, teljesen költői. - mosolyodtam el.
- Messze állok én attól. - nevet fel kissé, aminek nagyon örülök.
- Ahogy gondolod. Viszont mennem kell, be kell ugranom a klubba. - állok fel.
- Miért?
- Fogalmam sincsen arról. Harry szólt, hogy valamit meg kell beszélnünk. - vontam vállat, majd átdobtam a táskámat a vállamon.
- Oké, később beszélünk.
- Feltétlen.


***


Ahogy a lábam átlépte a Hell küszöbét minden tekintetet magamon éreztem. Nem tudtam, hogy miért jelentek ekkora szenzációt. Sorra jöttek oda hozzám az emberek és üdvözöltek, hogy milyen jó újra látni engem. A táncos lányok szó szerint a nyakamba ugrottak örömükben és arról kezdtek faggatni, hogy vissza jöttem-e dolgozni a klubba. Egy talán-nal leállítottam őket. Azonban sokáig nem lehetett nyugtom, mert Liam és Niall egyből kiszúrtak és megrohamoztak.
- Csajszi, de jó, hogy újra látlak. - ölelt magához szorosan Niall, amitől meg is lepődtem. - Hiányoztál.
- Niall te is nekem, de ha nem engedsz el megfulladok.
- Bocsi. - azonnal eleresztett és hátra is lépett, ezzel vissza adva nekem a személyes teremet.
- Vissza jöttél? - most először szólalt meg mellettünk Liam.
- Nem tudom még. - vontam vállat.
- Gondold meg, mert kellesz nekünk. - mosolygott rám.
- Pontosítok, nekem kell. - jött a folyosó irányából az ismerős erőteljes hangszín, majd Harry megjelent egy széles mosollyal az ajka szegletében.
- Ne sajátítsd ki. - nyafog Niall, amin mindenki jót nevet. - Most mi van?
- Semmi. - nevettem még mindig, amikor Harry kézen ragadott és a folyosó irányába rángatott. - Majd később beszélünk.

- Akkor miért is kellett ide jönnöm ma? - amint beléptünk az irodájába neki is szegeztem a kérdést.
- Most kezdjem el sorolni? - húzta fel a szemöldökét. - Egy, mert a közelemben akarlak tudni. Kettő, mert szükségem van a munkádra és három, mert kanos vagyok és rettentően kívánlak.
- Tudod ez mind szép és jó, de nem szeretek a falnak nyomva lenni. - toltam el a mellkasára téve a kezemet. Valahogy most nem voltam vevő a perverz viselkedésére.
- Mi a bajod? - eléggé meglepődve kérdezett rá, nyilván nem szokta meg, hogy visszautasítom a közeledését. Mostantól én irányítok.
- Az égvilágon semmi, csak a munkáról jöttem beszélni, nem azért, hogy a falnak nyomva basszanak meg. - tudtam, hogy ez volt a terve, hisz ismertem már annyira.
- Este véged lesz, ugye azt tudod. - harapta meg az alsó ajkam, majd eltávolodott tőlem.
- Majd meglátjuk. szóval?
- Szóval, szeretném, ha visszajönnél. - mosolyodott le, míg az asztalának támaszkodott.
- Egyenlőre nem döntöttem el, hogy visszajövök-e. Sok a munka az iskolában is, így nem biztos, hogy bele fér az itteni koreografálás is az időmbe.
- Nem erre gondoltam. - nem igazán értettem, hogy miről beszél.
- Akkor?
- Szeretném, ha te lennél a fő táncos, a szóló táncosunk. A számok magukért beszélnek, ha te táncolsz, azon az estén négyszer annyi a forgalmunk és egyre többen érdeklődnek irántad és látni szeretnének. - teljesen le voltam döbbenve.
- Micsoda?
- Na mit gondolsz? Vagy ez sem férne bele az idődbe?
- Nem akarok elhamarkodott döntést hozni. - vontam vállat, de igazság szerint, élveztem itt táncolni és tudtam, hogy Harrynek a nagy forgalmi növekedés mennyit jelent mostanában, amikor a klub nem ment túl tökéletesen.
- Csak fontold meg. - szögezte le.
- Rendben.





2015. július 13., hétfő

41. fejezet - Morning sun!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!
Jó olvasást hozzá!
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Várom a véleményeket róla!

A rész zenéje: Miley Cyrus & Rock Mafia - Morning Sun!
https://www.youtube.com/watch?v=Xc4rXQqDE2E

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


A reggel kissé ködös aggyal köszöntött rám. Még jóformán aludtam, amikor a nap első sugarai átszűrődtek a redőny hanyagul leengedett lapjai között. Égetni kezdték a takaró alól kilógó bőrfelületet, ezért kénytelen voltam megmozdulni. Viszont a testemet fedő súly nem engedte. A tegnapi alkohol mennyiség elfogyasztása némiképp akadályozó tényezőnek bizonyult a helyzetre való visszaemlékezésemben. Nem sok mindenre engedett emlékeznem, így némi pánik suhant át rajtam és a szemeim automatikusan pattantak fel és néztem végig a rajtam fekvő női testen. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor a vörös hajzuhatagot megpillantottam és az ismerős vonásokat tökéletes arcán. Azonban teljesen ledöbbentem, amikor szemei nyitva voltak és engem vizslatott. Nem akartam, hogy észre vegye a félelmemet, de szinte biztos voltam benne, hogy elkerülhetetlen a lebukásom. Biztos, hogy percek óta figyelt engem, így semmi sem kerülte el a figyelmét.
- Ugye nem emlékszel? - könyökölt fel és a mellkasomon támasztotta ki magát, hogy egyenesen az arcomra lásson.
- Őszintén, nem sok mindenre. - emelem fel az egyik kezem és a lüktető halántékomra helyezem azt.
- Gondoltam, hogy az a sok alkohol, amit a tegnap este folyamén letoltál a torkodon, nem lesz jó hatással a memóriádra. - mosolyodott el és legnagyobb megdöbbenésemre, előre hajolt és egy gyengéd csókkal ajándékozott meg.
- Viszont arra még emlékszem, hogy kibékültünk. - nagyon reméltem, hogy valóban így van és nem csak az alkohol enyhítette meg őt annyira, hogy nem tiltakozott ellenem.
- A kibékülés elég súlyos szó, nem gondolod? - éreztem, hogy ennyire nem lesz egyszerű ez a dolog vele.
- Miből gondolod így?
- Nem kell semmibe sem bele rohanni, Harry. Sok hülyeséget csináltál, ez tény. Ezért is érzem úgy, hogy csak legyünk, lesz, ami lesz. Semmi kötöttség, semmi skatulya, semmi címke. El vagyunk, élvezzük egymás társaságát és hagyjuk, hogy történjen, aminek történnie kell, majd később meglátjuk, hogy mi sült ki a dologból. - kettős érzelmekkel küzdöttem az elhangzottak után. Egyszerre örültem annak, hogy ennyire lazán tudja kezelni a dolgainkat, ugyan akkor féltem is, hogy sosem fog nekem teljesen megbocsájtani az ellene elkövetett megannyi hibám és ballépésem miatt. Tudtam, hogy maradandó sebeket hagytam benne, amiket nem fogok tudni helyre hozni. Csak abban reménykedtem, hogy halványíthatok rajta, hogy az elkövetkezendő tetteim, majd száműzik őket egy olyan távoli helyre, ahonnan nem lehet már előhívni őket.
- Rendben. Legyen, ahogy te akarod, innentől kezdve az lesz, amit te szeretnél. - mosolyogtam rá, lényegében csak próbálkoztam vele.
- Biztos vagy te abban, hogy ez jó ötlet? - csillant fel a szeme, tetszett, hogy a régi Sheera megcsillantotta csábító tudását.
- Biztos. Lehet, hogy életem legmeggondolatlanabb mondata hagyta el az imént a számat, de nem visszakozom. - örömmel töltött el az a pillanat, amikor gyönyörű arcán elégedettség suhant át.
- Te mondtad, nem én. - ekkor hirtelen kinyomta magát a mellkasomon és kiakart szállni az ágyból.
- Hová, hová? - kaptam el a derekát, amitől nem tudott teljesen lemászni rólam.
- A mosdóba gondoltam menni. - fintorodott rám.
- Innen el nem mész. - fordítottam magam alá egy könnyed mozdulattal.
- Harry komolyan ki kell mennem, vagy különben összepisilem magamat. - nevetett fel.
- Oké, akkor inkább menj. - gördültem le róla, ő meg szinte futva tette meg az ajtóig az utat.
Végig néztem gyönyörű testének mozgását, ahogy fehérneműben elérte a szobából a kijáratot biztosító egyetlen lehetőséget. Ő is tisztában volt azzal, hogy őt nézem, mert mielőtt végleg elhagyta volna a helységet, még hátra fordult és rám kacsintott. Azonnal elvette az eszem és a következő pillanatban már a nyomában is voltam. Természetesen most is egy oltári nagy játék volt neki ez az egész, amikor teljesen felizgatva engem a mozgásával, pontosan az orrom előtt csapta be a fürdő ajtaját és a zárat is elfordította, hogy ne tudjak bemenni.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy ha kijössz neked annyi? - kiabáltam be.
- Miért? Nem tettem semmit sem. - játszotta az eszét nekem, de átláttam rajta.
- Aha persze, én meg hülye vagyok. - csaptam rá az ajtóra játékosan, hogy érezze mit okozott nekem a tetteivel.
- Az ajtó marad. - nevetett fel odabent, amit kintről is tökéletesen lehetett hallani.
- Természetesen.

Ebben a pillanatban lépett ki Louis a szobája ajtaján és eléggé ledöbbenve nézett rám. Bizonyára nem gondolta, hogy ilyen hamar itt fog engem találni, bár ha jobban bele gondolok, akkor én is azt hittem, hogy nehezebb dolgom lesz.
- Hát te? - suttogja nekem a szavakat, amikor mellém ér.
- Jobbra sikerült az este, mint azt gondoltam. - vontam vállat.
- Az feltűnt. Mi volt ez a hangoskodás? - tette fel azonnal a következő kérdését.
- Úgy gondolta a kisasszony, hogy jó móka lesz engem teljesen kikészíteni, aztán meg kizárni, hogy szenvedhessek magamban a merevedéssel. - láttam rajta, hogy mindjárt elröhögi magát.
- Tipikus Sheera, szereti, ha mások szenvednek, míg ő jót röhög a dolgon.
- Nekem mondod? - nevettem fel.
- Egy kávét?
- Olvasol a gondolataimban haver. - ezzel elindultunk lefelé a konyha irányába, ami az említett folyadékot tudja számunkra szolgáltatni.
Gyorsan feltettük lefőni a kávét és türelemmel, többel vagy kevesebbel, kinek mivel, vártuk, hogy ténylegesen elkezdjen lecsöpögni a meleg, ébredést nyújtó folyadék. Épp kitöltöttem magamnak és megízesítettem, amikor valaki kikapta a kezemből a bögrét és belekortyolt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Sheera áldozatául esett a kávém. Ahogy leemelte a poharat az ajkairól egy önelégült mosolyra húzta azokat. Komolyan jól szórakozott ezen.
- Héj. - színleltem sértettséget előtte. - Tisztában vagy azzal, hogy az az enyém volt?
- Valóban? Nincs rá írva a neved. - forgatta meg a fehér porcelánt, mintha tényleg az említett név után kutatna. 
- Nagyon vicces vagy ma reggel. Humor bombát reggeliztél?
- Te sem panaszkodhatsz humor terén. - néha meglepődöm azokon a válaszokon, amiket ad.
- Igazán köszönöm. - hajoltam meg előtte, mire az oldalamba könyökölt. - Áú.
- Ne jajgass, viseld a következményeket.
- Adok én neked mindjárt olyan következményt. - mint egy kislány úgy szaladt el előlem, pedig semmit nem akartam csinálni vele, valahogy nincs ínyemre a közönség, akit ezúttal Louis személyében köszönthettünk.


***


Délután muszáj volt beugranom a klubba, így fájó szívvel ugyan, de búcsút kellett intenem Sheenek, akit bármennyire győzködtem is, nem akart eljönni velem. Pedig tudom, hogy nem csak nekem hiányzott annyira, hanem mindenkinek, aki a klub területén él és mozog. Csak épp, hogy sikerült átlépnem a klub küszöbét, máris megannyi szem pár szegeződött rám. A kérdés áradat sem maradhatott el sokáig.
- Hol voltál ilyen sokáig? - jött Liam hangja közvetlenül mellőlem, úgy beszélt, mint egy apa a fiához, aki lekéste a megbeszélt haza érkezés időpontját.
- Liam javíts ki, ha tévednék, de úgy emlékszem, hogy nem tartozom beszámolóval arról, hogy mikor jövök és megyek. - egyszerre gondoltam poénnak és komolynak is a megjegyzésemet.
- Tudom én, csak furcsa, hogy egy fél napra eltűntél, hisz eddig napok óta állandó vendég voltál bent.
- Dolgom volt. - vontam vállat és indultam volna is tovább, ha Liam nem szólalt volna meg ismételten.
- Dolgod volt? És ezért a dologért van úgy kivirulva a fejed? - ő és a szeme, ami minden lát.
- Egyáltalán nem vagyok kivirulva.
- Persze, én meg hülye vagyok. - gúnyolódott.
- Te mondtad ki, nem én.
- Szerintem meg eléggé biztos, hogy egy adott vörös hajú táncos van a dologban. - gondolkodott hangosan.
- Szerintem meg foglalkozz a saját dolgoddal kedves, pótolható Liam.
- Na ne dobálózz rögtön a kirúglak burkolt változatával. - lehet kicsit komolyabban vette a dolgot, mint azt én gondoltam.
- Én ugyan nem dobálózom semmivel, főként nem burkoltan.
- Oké, de most komolyan, kibékültetek igaz? - már előre láttam, ha nem kap valami morzsát, még agy faszt kap nekem.
- Haladunk és elégedj meg ennyivel.
- Tudtam. - kiáltott fel.
- Kussolj, Liam.





2015. július 6., hétfő

40. fejezet - Magic night!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

A rész zenéje: Selena Gomez - Good for you!
https://www.youtube.com/watch?v=1TsVjvEkc4s

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sheera



7 nap. 1 hét. 
Pontosan ennyi telt el a veszekedésünk óta, hogy Harry nagy szája nem tud csendben maradni és kikotyog mindent rólam. Rettentően haragudtam rá akkor, de ami engem is meglepett, hogy az idő múlásával a hiánya még inkább nagyobb lett. Túlnőtt a haragomon, amit mostanra alig érzek már. Egyre rosszabb és elviselhetetlenebb kezd lenni az az űr, amit a hiánya okoz bennem. Tényleg szeretem őt, de félek, hogy ezúttal a tettei megbocsájthatatlanok. Már nem haragszom rá annyira, mint akkor, de még most sem tudnám neki azt mondani, hogy rendben felejtsük el. Egyetlen megoldást találtam csupán, hogy elvonjam a figyelmemet Harryről, az pedig a tánc volt. Voltak napok, amikor ténylegesen csak és kizárólag aludni jártam haza. Naphosszat próbáltam és minden lépést tökéletesítettem, akkor is, ha azon már nem volt mit. Enni sem ettem rendesen. Louis és a többiek folyton leszóltak, hogy hagyjam abba az önsanyargatást, de meg sem hallottam, amit mondtak. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Kizártam a külvilágot és csak én és a zene léteztünk órákon keresztül. Ha nem lett volna az emberi természetből kifolyólag szükségem az alvásra azt is kihagytam volna, de akkor semmi energiám nem maradt volna táncolni. A lányok a próbán is megjegyezték, hogy sokkal keményebben hajtottam őket a szokásosnál. Többen megkérdezték, hogy minden rendben van-e velem, mert feszültnek nézek ki. Hát az is voltam, ami sajnos a mozdulataimon is meglátszottak. Kezdtem azon gondolkozni, hogy valóban jót tenne nekem egy kis távolság, kiszakadni a hétköznapok sivár rutinjából. Valami újat és jobbat csinálni. Kezdettől fogva elvetettem az ötletet, de azóta a dolgok megváltoztak, nagyon is. Az utóbbi napokban azon kaptam magam, hogy az ügynök névjegyével a kezemben ülök órákat és azt bámulom hangtalanul. Egyre csábítóbbnak tűnik, hogy mindent itt hagyjak és újra kezdjek mindent valahol máshol, pontosabban Chicagoban.


A mai nap viszont otthon ültem és tőlem nem megszokott dolgokkal próbáltam elvonni a figyelmemet Harryről és arról, hogy mennyire érzem megint a hiányát. Hogy nem ölel át, hogy nem mondja ki a becenevem, hogy nem nevet azon a dolgon, ami tulajdonképpen minden, csak nem vicces, hogy nem ad csókot és nem húz magához annyira közel, amennyire az lehetséges. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy elfuserált gimis csaj, aki az elvesztett nyári szerelmét siratja. A kanapén ültem és fagyit zabáltam, ami kezdett túl sok lenni, de akkor sem hagytam abba. Csak tömtem magamba, miközben a TV-t bámultam megállás nélkül. Viszont kezdett kikészíteni Louis és az állandó fel-le járkálása, amit telefonálás közben végzett a nappali kellős közepén. Olykor elállta a kilátást a TV előtt, így előfordult, hogy lemaradtam egy-egy jelenetről, ami a műsort tekintve hatalmas probléma volt. Nem szerettem kihagyni a legapróbb részletet sem a Vámpírnaplókból. Végül muszáj voltam rá szólni, amikor megállt, így semmit sem láttam a képernyőből.
- Louis arrébb állnál? - vontam magamra a figyelmét, mire leemelte a füléről az oda ragadt telefont és rám figyelt.
- Persze, bocsi. - gyors válasz után már folytatta is a megkezdett beszélgetését.
Fél füllel elkaptam a beszélgetés foszlányait. Viszont semmit sem értettem belőle, amiért a másik felet nem hallottam. 
- Aha, igen ő volt...Nem tudom, azt hiszem azt igen...Nem, nincsen neki...Igen, az jó lesz, csak fogd vissza magad...Az nem az ő stílusa. Persze, mindenben...Azt akarom, hogy jó legyen...Nem, nem gond...Oké. Akkor később. Szia.
Semminek nem volt értelme, komolyan.
- Kivel beszéltél? - vezettem rá a tekintetem a kérdés feltevés közepette.
- Mi? - kissé riadt volt az arca. - Csak El-el.
- Mit akart? - gyanús volt nekem ez a hirtelen adott válasz.
- Semmi különöset, csak szólt, hogy ma nem tud átjönni valami fotózás miatt.
- Oké. - akkor sem stimmelt itt valami. Nagyon reméltem, hogy nem készül Louis semmivel, mert utálom a meglepetéseket, főleg, hogy sejtem miről lehet szó.


***


Este próbáltam kicsit másra koncentrálni, így gondoltam felhívom Perriet, hogy menjünk el valahova. Ő is furcsa volt nekem a telefonban. A beszélgetés lényege az volt, hogy nem ér rá ma este, de azt nem igazán sikerült megtudnom, hogy tulajdonképpen mi az oka annak, hogy nem tud eljönni velem meginni egy koktélt. El alapból kiesett, mivel, Louis szerint, valami fotózáson van. Ezzel pedig be is zárult az esetleges kimozdulás lehetősége, mivel egyedül nem fogok az éjszakában császkálni. Viszont, ami baromira kezdett mostanra idegesíteni az Louis és a lent végzett mozdulatai. Nem tudom, hogy mi a frászt csinál oda lent, de egyre jobban kezdett betelni vele a nemlétező poharam. Olyan volt, mintha a székeket tologatná megállás nélkül és néha egy-egy tányér csörömpölő hangját is hallottam. Imádkoztam, hogy ne kezdjen el főzni, mert valljuk be, mindent tudott, csak főzni nem. A kész ételek felmelegítése a mikrohullámú sütővel volt a szakácstudománya csúcsa és most nem viccelek, komolyan. Gyorsan magamra kaptam egy melegítő nadrágot és elindultam lefelé, hogy megakadályozzam a kitörni készülő gasztronómiai katasztrófát, mert biztos vagyok benne, hogy az lenne, ha főzésre adta hirtelen a fejét. Viszont, ahogy a lábam érintette a folyosó talaját a várt szagélmény elmaradt, sokkal inkább ínycsiklandozó illatok töltötték be a lakás területét. Az orrom azonnal követte a csodás illat forrását, így elindultam a lépcső irányába. A nappaliban már szinte ki tudtam venni a készülő fogás mivoltját. Azonban arra nem voltam felkészülve, amit látni fogok.
- Harry? - csodálkoztam el és még mindig nem fogtam fel, hogy Harry a konyhánk közepén áll és a tűzhelyen kavargat valamit szorgosan.
- Szia. Remélem szereted a kínait, mert az a specialitásom. - mosolygott rám, majd megkóstolta az említett ételt.
- Mi ez? - mutattam körbe a helységen, ahol mindenféle alapanyag sorakozott.
- Gondoltam főzök neked és majd evés közben talán végig hallgatsz. - vont vállat, majd valami fűszerből szórt nem keveset az ételbe.
- Miből gondoltad, hogy egyáltalán leülök veled enni? - kérdeztem rá.
- Igazából csak reménykedtem benne. - kavarta meg ismét az edény tartalmát, majd lehúzta a tűzről.
- Ugye tudod, hogy kidobhatnálak. - ültem le a konyhapulthoz, ahol ő épp a tésztát borította ki egy nagyobb üvegtálba.
- Igen, tudom, de azt is, ha ez lett volna a szándékod, már rég megtetted volna. - vetett felém egy szokásos féloldalas mosolyt, amitől ez alkalommal is remegni kezdett a térdem. Csessze meg, még mindig nagyon nagy hatást gyakorol rám.
- Jó meglátás, de ki tudja, hogy mikor gondolom meg magam.
- Már nem fogod. - vettette oda, majd a tésztával a kezében eltűnt a konyhából.
Sajnos ismert már így világos volt, hogy valóban nem fogom kidobni őt, úgy meg pláne nem, hogy ennyit bajlódott miattam. Ekkor kezdett derengeni Louis és az a furcsa beszélgetése. Tudtam már akkor, hogy Harryvel beszél, tudtam, hogy ezek ketten készülnek valamire. Nem is tévedtem egy kicsit sem.
- Ugye ezt ketten találtátok ki? - álltam meg az ebédlő asztal mellett, ahova Harry a kész ételt pakolta le.
- Mi? - fordult felém.
- Te és Lou.
- Lebuktunk, de voltaképpen az én ötletem volt, ő csak helyeselt nekem, hogy ezzel talán elérhetek valamit. - húzta ki a széket előttem, amire le is ültem.
- Hízelgéssel nem érsz el semmit Styles.
- Tisztában vagyok vele, épp ezért nem is teszem. - pont velem szemben foglalt helyet.

Végül is az étel rettentő finom volt és még a beszéljük meg a dolgokat dolog is bejött Harrynek, amikor nem állítottam meg a beszédben. Csendben végig hallgattam a mondandóját, majd ő is ugyan ezt tette az én ellen válaszommal. Kibékülésről nem volt szó, de láttam rajta, hogy tényleg nagyon bántja a dolog. Azt is kivettem, hogy néha bekönnyezett, amikor a megbánásról beszélt és, hogy tudja önmagáról mekkora egy szemét volt ezzel és minden fájdalmat megérdemel, mert nekem is azt okozott. Tudtam, hogy nem büntethetem őt örökké, de egyenlőre a teljes megbocsájtásra és felejtésre teljességgel képtelen voltam, de elindultam egy jobb irány felé, aminek a végén talán a régi kapcsolatunk vár mindkettőnket.
- Jöhet a desszert? - állt fel hirtelen és meg sem várva a válaszomat, már el is tűnt.
Utána mentem, de pont az ajtóban futottunk össze.
- Mi a desszert? - kérdeztem meg, mert semmi nem volt a kezében.
- Ez. - tipikus Harrys válasz, majd azt követő tettek.
Pillanatok alatt lettem az ajtókeretnek taszítva, míg ő az ajkait az enyémek ellen nyomta. Annyira ismerős érzés volt, hogy nem tudtam mást tenni, csak sóhajtani és átadni magam egy felsőbb hatalomnak, mikor már nem én irányítottam. Tudtam itt van a vég, Harry Styles ismét a lelkemben él.