2015. július 6., hétfő

40. fejezet - Magic night!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

A rész zenéje: Selena Gomez - Good for you!
https://www.youtube.com/watch?v=1TsVjvEkc4s

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sheera



7 nap. 1 hét. 
Pontosan ennyi telt el a veszekedésünk óta, hogy Harry nagy szája nem tud csendben maradni és kikotyog mindent rólam. Rettentően haragudtam rá akkor, de ami engem is meglepett, hogy az idő múlásával a hiánya még inkább nagyobb lett. Túlnőtt a haragomon, amit mostanra alig érzek már. Egyre rosszabb és elviselhetetlenebb kezd lenni az az űr, amit a hiánya okoz bennem. Tényleg szeretem őt, de félek, hogy ezúttal a tettei megbocsájthatatlanok. Már nem haragszom rá annyira, mint akkor, de még most sem tudnám neki azt mondani, hogy rendben felejtsük el. Egyetlen megoldást találtam csupán, hogy elvonjam a figyelmemet Harryről, az pedig a tánc volt. Voltak napok, amikor ténylegesen csak és kizárólag aludni jártam haza. Naphosszat próbáltam és minden lépést tökéletesítettem, akkor is, ha azon már nem volt mit. Enni sem ettem rendesen. Louis és a többiek folyton leszóltak, hogy hagyjam abba az önsanyargatást, de meg sem hallottam, amit mondtak. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Kizártam a külvilágot és csak én és a zene léteztünk órákon keresztül. Ha nem lett volna az emberi természetből kifolyólag szükségem az alvásra azt is kihagytam volna, de akkor semmi energiám nem maradt volna táncolni. A lányok a próbán is megjegyezték, hogy sokkal keményebben hajtottam őket a szokásosnál. Többen megkérdezték, hogy minden rendben van-e velem, mert feszültnek nézek ki. Hát az is voltam, ami sajnos a mozdulataimon is meglátszottak. Kezdtem azon gondolkozni, hogy valóban jót tenne nekem egy kis távolság, kiszakadni a hétköznapok sivár rutinjából. Valami újat és jobbat csinálni. Kezdettől fogva elvetettem az ötletet, de azóta a dolgok megváltoztak, nagyon is. Az utóbbi napokban azon kaptam magam, hogy az ügynök névjegyével a kezemben ülök órákat és azt bámulom hangtalanul. Egyre csábítóbbnak tűnik, hogy mindent itt hagyjak és újra kezdjek mindent valahol máshol, pontosabban Chicagoban.


A mai nap viszont otthon ültem és tőlem nem megszokott dolgokkal próbáltam elvonni a figyelmemet Harryről és arról, hogy mennyire érzem megint a hiányát. Hogy nem ölel át, hogy nem mondja ki a becenevem, hogy nem nevet azon a dolgon, ami tulajdonképpen minden, csak nem vicces, hogy nem ad csókot és nem húz magához annyira közel, amennyire az lehetséges. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy elfuserált gimis csaj, aki az elvesztett nyári szerelmét siratja. A kanapén ültem és fagyit zabáltam, ami kezdett túl sok lenni, de akkor sem hagytam abba. Csak tömtem magamba, miközben a TV-t bámultam megállás nélkül. Viszont kezdett kikészíteni Louis és az állandó fel-le járkálása, amit telefonálás közben végzett a nappali kellős közepén. Olykor elállta a kilátást a TV előtt, így előfordult, hogy lemaradtam egy-egy jelenetről, ami a műsort tekintve hatalmas probléma volt. Nem szerettem kihagyni a legapróbb részletet sem a Vámpírnaplókból. Végül muszáj voltam rá szólni, amikor megállt, így semmit sem láttam a képernyőből.
- Louis arrébb állnál? - vontam magamra a figyelmét, mire leemelte a füléről az oda ragadt telefont és rám figyelt.
- Persze, bocsi. - gyors válasz után már folytatta is a megkezdett beszélgetését.
Fél füllel elkaptam a beszélgetés foszlányait. Viszont semmit sem értettem belőle, amiért a másik felet nem hallottam. 
- Aha, igen ő volt...Nem tudom, azt hiszem azt igen...Nem, nincsen neki...Igen, az jó lesz, csak fogd vissza magad...Az nem az ő stílusa. Persze, mindenben...Azt akarom, hogy jó legyen...Nem, nem gond...Oké. Akkor később. Szia.
Semminek nem volt értelme, komolyan.
- Kivel beszéltél? - vezettem rá a tekintetem a kérdés feltevés közepette.
- Mi? - kissé riadt volt az arca. - Csak El-el.
- Mit akart? - gyanús volt nekem ez a hirtelen adott válasz.
- Semmi különöset, csak szólt, hogy ma nem tud átjönni valami fotózás miatt.
- Oké. - akkor sem stimmelt itt valami. Nagyon reméltem, hogy nem készül Louis semmivel, mert utálom a meglepetéseket, főleg, hogy sejtem miről lehet szó.


***


Este próbáltam kicsit másra koncentrálni, így gondoltam felhívom Perriet, hogy menjünk el valahova. Ő is furcsa volt nekem a telefonban. A beszélgetés lényege az volt, hogy nem ér rá ma este, de azt nem igazán sikerült megtudnom, hogy tulajdonképpen mi az oka annak, hogy nem tud eljönni velem meginni egy koktélt. El alapból kiesett, mivel, Louis szerint, valami fotózáson van. Ezzel pedig be is zárult az esetleges kimozdulás lehetősége, mivel egyedül nem fogok az éjszakában császkálni. Viszont, ami baromira kezdett mostanra idegesíteni az Louis és a lent végzett mozdulatai. Nem tudom, hogy mi a frászt csinál oda lent, de egyre jobban kezdett betelni vele a nemlétező poharam. Olyan volt, mintha a székeket tologatná megállás nélkül és néha egy-egy tányér csörömpölő hangját is hallottam. Imádkoztam, hogy ne kezdjen el főzni, mert valljuk be, mindent tudott, csak főzni nem. A kész ételek felmelegítése a mikrohullámú sütővel volt a szakácstudománya csúcsa és most nem viccelek, komolyan. Gyorsan magamra kaptam egy melegítő nadrágot és elindultam lefelé, hogy megakadályozzam a kitörni készülő gasztronómiai katasztrófát, mert biztos vagyok benne, hogy az lenne, ha főzésre adta hirtelen a fejét. Viszont, ahogy a lábam érintette a folyosó talaját a várt szagélmény elmaradt, sokkal inkább ínycsiklandozó illatok töltötték be a lakás területét. Az orrom azonnal követte a csodás illat forrását, így elindultam a lépcső irányába. A nappaliban már szinte ki tudtam venni a készülő fogás mivoltját. Azonban arra nem voltam felkészülve, amit látni fogok.
- Harry? - csodálkoztam el és még mindig nem fogtam fel, hogy Harry a konyhánk közepén áll és a tűzhelyen kavargat valamit szorgosan.
- Szia. Remélem szereted a kínait, mert az a specialitásom. - mosolygott rám, majd megkóstolta az említett ételt.
- Mi ez? - mutattam körbe a helységen, ahol mindenféle alapanyag sorakozott.
- Gondoltam főzök neked és majd evés közben talán végig hallgatsz. - vont vállat, majd valami fűszerből szórt nem keveset az ételbe.
- Miből gondoltad, hogy egyáltalán leülök veled enni? - kérdeztem rá.
- Igazából csak reménykedtem benne. - kavarta meg ismét az edény tartalmát, majd lehúzta a tűzről.
- Ugye tudod, hogy kidobhatnálak. - ültem le a konyhapulthoz, ahol ő épp a tésztát borította ki egy nagyobb üvegtálba.
- Igen, tudom, de azt is, ha ez lett volna a szándékod, már rég megtetted volna. - vetett felém egy szokásos féloldalas mosolyt, amitől ez alkalommal is remegni kezdett a térdem. Csessze meg, még mindig nagyon nagy hatást gyakorol rám.
- Jó meglátás, de ki tudja, hogy mikor gondolom meg magam.
- Már nem fogod. - vettette oda, majd a tésztával a kezében eltűnt a konyhából.
Sajnos ismert már így világos volt, hogy valóban nem fogom kidobni őt, úgy meg pláne nem, hogy ennyit bajlódott miattam. Ekkor kezdett derengeni Louis és az a furcsa beszélgetése. Tudtam már akkor, hogy Harryvel beszél, tudtam, hogy ezek ketten készülnek valamire. Nem is tévedtem egy kicsit sem.
- Ugye ezt ketten találtátok ki? - álltam meg az ebédlő asztal mellett, ahova Harry a kész ételt pakolta le.
- Mi? - fordult felém.
- Te és Lou.
- Lebuktunk, de voltaképpen az én ötletem volt, ő csak helyeselt nekem, hogy ezzel talán elérhetek valamit. - húzta ki a széket előttem, amire le is ültem.
- Hízelgéssel nem érsz el semmit Styles.
- Tisztában vagyok vele, épp ezért nem is teszem. - pont velem szemben foglalt helyet.

Végül is az étel rettentő finom volt és még a beszéljük meg a dolgokat dolog is bejött Harrynek, amikor nem állítottam meg a beszédben. Csendben végig hallgattam a mondandóját, majd ő is ugyan ezt tette az én ellen válaszommal. Kibékülésről nem volt szó, de láttam rajta, hogy tényleg nagyon bántja a dolog. Azt is kivettem, hogy néha bekönnyezett, amikor a megbánásról beszélt és, hogy tudja önmagáról mekkora egy szemét volt ezzel és minden fájdalmat megérdemel, mert nekem is azt okozott. Tudtam, hogy nem büntethetem őt örökké, de egyenlőre a teljes megbocsájtásra és felejtésre teljességgel képtelen voltam, de elindultam egy jobb irány felé, aminek a végén talán a régi kapcsolatunk vár mindkettőnket.
- Jöhet a desszert? - állt fel hirtelen és meg sem várva a válaszomat, már el is tűnt.
Utána mentem, de pont az ajtóban futottunk össze.
- Mi a desszert? - kérdeztem meg, mert semmi nem volt a kezében.
- Ez. - tipikus Harrys válasz, majd azt követő tettek.
Pillanatok alatt lettem az ajtókeretnek taszítva, míg ő az ajkait az enyémek ellen nyomta. Annyira ismerős érzés volt, hogy nem tudtam mást tenni, csak sóhajtani és átadni magam egy felsőbb hatalomnak, mikor már nem én irányítottam. Tudtam itt van a vég, Harry Styles ismét a lelkemben él.





4 megjegyzés:

  1. Uristen.. ez tokeletes resz lett ^^ . nagyon varom mar az uj reszt :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó, sőt még annál is jobb!^^ már most várom a következőt!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek a következővel, ahogy tudok. :)

      Törlés