39. fejezet - Bad days!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, egy nap csúszással ugyan, de itt van!
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Várom a véleményeket róla!
Jó olvasást nektek!

A rész zenéje: Becky G - Lovin' So Hard!
https://www.youtube.com/watch?v=n6-RFMfPSX8

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kezdett teljesen elegem lenni a rohanó napokból, egymás után múltak el és egyre jobban idegesített az elmúlás, a nélküle töltött percek és órák. Kezdett körvonalazódni bennem, hogy többé nem fogom látni, hogy valóban ez volt neki az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Még is az fájt a legjobban, hogy én is tisztában voltam a ténnyel, hogy igaza van, hogy minden joggal szakított velem és hajított ki az életéből, mint egy megunt tárgyat, amire többé semmi szükség, egyszerűen feleslegessé vált. Ez voltam én, egy tárgy, ami senkinek sem kellett. Egyedül voltam naphosszat, csak az irodámban ültem és azon gondolkoztam, hogyan tovább. Liam és Niall is iszonyat mérgesek voltak rám a történtek miatt és ezt lépten-nyomon az orrom alá is dörgölték, csak mellékesen, hogy érezzem a törődést. Az egyetlen személy, aki ugyan úgy foglalkozott velem, Molly volt. Folyton a nyakamra járt és hülyeségekkel próbált felvidítani, de csak szerinte voltak ezek vigasztaló szavak. Mindig kitalált valamit, hogy lefoglaljon engem, de sosem mentem bele semmibe. Nem akartam, hogy a közelemben legyen, főleg, hogy ő tehet az egész kibaszott helyzetről. Ha nem jártatja mérgében azt a nagy száját, most nem lennék itt. Nem szenvednék, nem hiányozna eszméletlen mód a nő, akit tiszta szívemből szeretek, évek óta újra. Éreztem, hogy kezdtem magamba fordulni, ki sem tettem a lábam az irodából, ha dolgoztam, ha meg otthon voltam, akkor is a kanapén feküdtem és meredten bámultam bármire, csak gondolkoznom ne kelljen, mert minden egyes alkalom hozzá vezetett. Két percre engedtem az érzelmeimnek és már is zokogtam. Nem volt szokásom sírni, semmi miatt, de Sheera hiánya ezt hozta ki belőlem. Csak most jöttem rá, hogy mennyire magába bolondított, miközben nem tett különösebben semmit sem az ügy érdekében. A puszta személyisége, hogy önmagát adta elég volt ehhez.

Most is sikerült kiviteleznem ezt, amikor a kopogás úgy megijesztett, hogy szabályosan elborultam a székkel. Válaszra nem várva, az illető minden gond nélkül nyitott be. 

- Te meg mit csinálsz? - jött a szokásos nyávogó hang, ami ezúttal csodálkozással volt megtöltve.

- Minek látszik? A helyére rakom a székemet. - köptem neki a szavakat.

- Oké, nekem mind egy. Mi legyen a hétvégi tánccal?

- Pont leszarom a hétvégi táncot, elhiheted. - ültem vissza a székbe és alig vártam, hogy végre kitakarodjon innen.

- Harry neked nem kell foglalkoznod vele különösebben, csak annyit mondj el, hogy megcsinálhatom vagy felveszel valakit? - már a kérdést sem értettem. Miért vennék fel bárkit is?

- Miért is?

- Mit miért? Kell koreográfus. - komolyan leütöm, ha arra lukad ki a beszélgetés, amire most gondolok.

- Van koreográfusunk. - szögeztem le a tényt, hogy Sheera hivatalosan nem lépett ki innen, még az övé volt a pozíció.

- Te is tudod, hogy úgy sem fog vissza jönni. - nem tetszett a hangnem, ahogy beszélt. Kilehetett venni a kárörvendést és a megvetést belőle.

- Sosem tudhatod.

- Elhagyott téged, fog már fel. - szinte rám kiabált, amitől elpattant bennem minden, eddig magamban fojtott érzelem.

- Komolyan? Nem mondod és ezért ki a felelős, baszd meg?

- Ne ordíts velem. - eléggé megszeppent, amikor a kelleténél jobban felemeltem a hangomat.

- Azt teszek veled, amit csak akarok. És most takarodj el. - üvöltöttem vele teli torokból.

- Oké. - fordult meg, de láttam rajta, hogy nem vette a lapot.

- Állj meg. Látom nem érted a célzásomat. A takarod el innen, nem azt jelenti, hogy az irodámból, hanem el innen a klubból. - világosítottam fel a helyzet komolyságáról. Nem vicceltem többé, minden teljesen valóságos volt és igazi.

- Kirúgsz? - szinte felsikoltott, amikor eljutott a csökött agyáig, hogy mit mondtam.

- Pontosan.

- Ezt nem teheted meg velem. - fakadt ki és láttam rajta, hogy mindjárt elsírja magát.

- Dehogy nem és meg is tettem. - mostanra nem érdekeltek az érzései, mert ő sem törődött az enyémekkel egy percig sem.

- Nem fogsz még egy olyan táncost találni, mint én. - horkant fel.

- Dehogy nem.

- Rohadj meg. - szitkozódva hagyta el az irodámat, majd bebaszta maga mögött az ajtót, ami nagy hanggal jelezte távozását.

- Örömmel. - kiáltottam utána és reméltem, hogy hallotta még.

Teljesen megkönnyebbülve dőltem hátra a fotelemben és elárasztott a teljes nyugalom. Sokkal hamarabb meg kellett volna már lépnem ezt. Így bele gondolva, akkor most semmi bajom nem lenne az életben,még mindig enyém lenne a világ legcsodálatosabb nője, nem hagyott volna faképnél. A következő pillanatban az irodám ajtaja ismét kivágódott és Liam lépett be rajta. Eléggé furcsa arckifejezéssel tekintett rám.

- Mondjad. - szóltam rá, amikor nem volt hajlandó megszólalni.

- Mi volt ez az üvöltözés előbb? - kérdezett rá.

- Kirúgtam. - vontam egyszerűen vállat.

- Kit? - nem értettem, hogy miért kérdez vissza.

- Mollyt.

- Ő volt az irodádban, nem Sheera? - döbbentem mért végig.

- Miért lett volna ő az irodámban, Liam? - kérdeztem vissza azonnal, mert tudtam, hogy burkoltan, így akar velem közölni valamit.

- Itt volt. - válaszolt egyszerűen.

- Mi? - pattantam fel a székemből és járkálásba kezdtem.

- Bejött, hogy elvigye a cuccait, azt hittem, hogy szólt neked vagy legalább bejött hozzád, hogy elköszönjön.

- Liam te teljesen hülye vagy, igaz? Nem akar engem látni, így nem csoda, ha elfelejtette közölni velem a jöttét. Neked kellett volna ide jönnöd abban a percben, hogy betette ide a lábát. - istenem komplett idiótákkal áldott meg a sors.

- Nem akarok én bele folyni az ügyeitekbe. - védekezett.

- Nem kell bele folynod, de legalább szólj már, ha itt van.

- Hazz hagyd már abba a járkálást, mert komolyan agyrázkódást kapom tőled. - valóban meg sem álltam egy percre sem és már szédülni is elkezdtem az egyirányú mozgástól.

- Oké. Itt van még?

- Nincsen, pár perce mehetett el. Nem volt itt sokat.

- Csessze meg. - ütöttem a mellettem lévő falba.

- Nyugodj meg, jó?

- Tudod nagyon jól, hogy ez képtelenség. Elveszítem őt, érted? - lassan megfogok bolondulni.

- Ne legyél ennyire borúlátó, tudod, hogy minden megoldódik.

- Ez esetben, aligha hiszem.

***

Jóval éjfél után is még a klubban voltam és az email-eket próbáltam rendbe rakni, akik feltorlódtak mostanában. Bár nem sokat haladtam tekintve azt, hogy folyton Sheera járt a fejemben. Kezdtem megszállottan viselkedni, direkt kínoztam magam azzal, hogy vissza-vissza gondoltam a boldog napjainkra. A saját poklomba taszítottam magamat. A levelezőrendszer egy újabb feliratot jelzett számomra.

1 új üzenet.

Azonnal megnyitottam, amikor felfogtam, hogy kitől jött.

Sheera

00:12

Szia Harry. Ne haragudj, hogy eddig nem reagáltam semmit sem a leveledre, de fel kellett dolgoznom a történteket, ami nem nagyon sikerült, de legalább mára már nyugodtabb vagyok. Ma voltam a klubban és elhoztam a cuccaimat, mert úgy döntöttem, hogy egy kis szabadságra van szükségem. Remélem megérted. Biztos rosszul esik neked, hogy nem mentem be hozzád, de nem álltam még készen veled találkozni. Idővel talán megbeszélhetjük, de egyenlőre nem akarlak látni. Vigyázz magadra. Sheera.

A sírás kerülgetett, ahogy elolvastam a szavait, tudtam, hogy nagyon megbántottam őt, ezt így a konzervatív szavain keresztül is levettem. Gyűlöltem magam, amiért ezt tettem vele. Vissza kellett neki írnom, azonnal.

Harry

00:30

Megértelek, teljes mértékben és nem akarom, hogy miattam szenvedj. Annyi időt kapsz, amennyit csak kívánsz. Ne felejtsd el, hogy nem akartam neked fájdalmat okozni, nem volt szándékos. Bár vissza csinálhatnám az egészet. Elhiheted, hogy megtenném. Tudnod kell, hogy szeretlek, igazán.

Harry.

Kis idő múlva jött is a válasza, ami lehet minden eddiginél jobban fájt a szívemnek. Egyenesen bele sajdult, amikor elolvastam.

Sheera

00:40

Tudom.

38. fejezet - Broken!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeteket!
Jó olvasást hozzá!

A rész zenéje: One Direction - Over again!
https://www.youtube.com/watch?v=V3dsTiLEaE8

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Folyamatosság. Éles nyilalló fájdalom és szűnni nem akarás. Kezdtem úgy érezni, hogy ennek a pokolnak már soha nem lesz vége. Annyira elegem lett mostanra ezekből az érzésekből, hogy összeomlottam. A földön térdeltem percek, órák tömkelege óta és a könnyeim megállás nélkül hullottak alá, kiapadhatatlanul. Nem érzékeltem az égvilágon semmit a körülöttem zajló eseményekből. A szívem elszorult a mellkasomban, a levegő kiszorult a tüdőmből és a torkom szabályosan égett, amiért nem tudtam levegőt venni a zokogás miatt. A fulladás határán álltam, de semmit nem tettem ellene, nem akartam, hogy jobb legyen. Jelen pillanatban az sem izgatott volna, ha ténylegesen megfulladok. Csak az volt számomra fontos, hogy a világ legrosszabb érzései megszűnjenek, méghozzá örökre. A fájdalom elviselhetetlen volt, ha arra gondoltam, hogy Harry elárult engem. Elmondta a legféltettebb titkomat, annak a lánynak, akii többször keresztbe tett már a kapcsolatunknak. Nem egyszer sodort már kettőnket a szakítás szélére. De ez alkalommal mi lesz? Van visszaút? Ezt helyre lehet még hozni? Egyáltalán akarom? NEM, nem akarom.

Túl naiv voltál Sheera, megbíztál benne, de hiába. Csak a fájdalom maradt utána.

A rángató zokogást a vállamra záródó két kéz állította le. Azonnal a személy irányába kaptam a fejem, de alig mertem ránézni, féltem, hogy valaki olyan áll mögöttem, akivel jelen pillanatban nem tudnék beszélgetést folytatni. Szerencsémre Louis térdelt közvetlenül a hátam mögött és megnyugtatóan simogatni kezdte azt. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem érti a lelki állapotomat, de nem kérdezett semmit. Ismert engem, így tudta, ha akarom úgyis beavatom a gondom bajomba. Vonakodtam, amikor a kezemért nyúlt, hogy felsegítsen. Nem akartam semmi mást, csak itt a földön ülni és kisírni magamból minden bánatomat, akkor is, ha a nappali közepén teszem ezt, amíg jobban nem leszek. De csak áltattam magam, tudtam, hogy nem leszek jobban, tudtam, hogy már soha többé nem fogok megfelelően futni, mindig törött leszek, akit nem lehet darabjaiból újra megalkotni.

- Kérlek. - szólt hozzám, felnéztem rá és most először tudatosult bennem, hogy valószínűleg hosszú percek óta beszélt már hozzám.

- Lou, csak hagyj. - sírásomtól szavaim értetlenek voltak és kivehetetlenek az emberi fül gyér hallásképessége miatt.

- Nem ülhetsz a földön egész nap, na gyere, legalább a kanapéig. - fogta a kezem és húzott felfelé. Engedelmeskedtem neki és követtem őt az említett bútorig, ahova leültem a lábaimat magam alá húzva és a mellettem heverő párnát az ölembe vettem, csak hogy szorongathassam.

- Magamra hagynál? - nem akartam, hogy kérdezősködjön, hisz nem tud az egészről semmit sem és azt szeretném, hogy ez így is maradjon, valamiért szégyelltem magam a történtek miatt.

- Ugye csak viccelsz? Dehogy foglak most magadra hagyni, inkább meséld el nekem szépen, hogy miért vagy ennyire kiborulva? - a nézéséből megmondtam, hogy nem fog elmenni és leállni sem.

- Tudod lehet tényleg neked volt igazad. - csak ennyit mondtam és tudtam, hogy érti mire célzok.

- Harry? Már megint?

- Tudod folyton azt hiszem, hogy a következő alkalommal más lesz, hogy felfogta, hogy elveszíthet, hogy nem vesz készpénznek, de be kell látnom, hogy még is. Nem tudom, hogy mit tegyek még? Elmondtam neki egy fontos és nagyon sötét részét az életemnek és ennél nagyobb hülyeséget nem is tehettem volna. - hajtottam le a fejemet, mert tudtam, hogy mi fog következni, a beismerés.

- Mit mondtál neki?

- Tudod elmeséltem neki az árvaházban töltött éveket, mindent. - néztem egyenesen Louis szemébe, aki érdekes arckifejezést vett fel.

- Mindent? - kérdezett vissza szinte azonnal.

- Igen. De elmondtam neki egy olyan dolgot is, amit mostanra baromira megbántam. Még te sem tudsz róla, de akkor ott úgy gondoltam, hogy eljött az idő, hogy nyíltan beszéljek a történtekről. Azt éreztem, hogy a sebek már nem éktelen nagy tátongó lyukak a mellkasom közepén. Életem legnagyobb hibáját követtem el Louis. - ismét keserves zokogásba kezdtem, amikor vissza gondoltam rá, hogy Molly milyen képmutatással beszélt hozzám. Hogy mennyire örült annak, hogy fogást talált rajtam. Hogy mennyire azt akarta, hogy tiszta szívből szenvedjek. A legnagyobb fájdalmam mégis az volt, hogy ehhez Harry segítette hozzá, hogy ő adta a kezébe a kést, amivel hátba szúrtak.

- Miről beszélsz? - értetlenül tekintett rám.

- Őrült dolgokat tettem fiatal koromban, aminek egy nem kívánt terhesség lett a vége 17 éves koromban. - kezdtem bele, de közbe szólt.

- Micsoda?

- Végig mondhatom? 

- Persze. - hallgatott el.

- Köszönöm. Őrületen szerelmes voltam a gyerek apjába, így úgy gondoltam megtartom a kicsit, de az élet helyettem is döntött. Nem volt egészséges a baba, így három hónaposan elvetéltem. A legfájóbb mégis az volt, amikor a szerelmemet is elveszítettem egy autóbalesetben. Akkor fordultam magamba és megesküdtem magamnak és a lelkemnek, ami már nem viselt volna el több veszteséget, hogy nem szeretek bele senkibe, mert tudtam úgy is elveszíteném.

- Ezt miért nem mondtad el nekem soha?

- Féltem, féltem, hogy elítélsz majd. - mostanra a sírásom állandósult és nem tudtam abba hagyni, ha halkan is, de mindig jelen volt, jelezve, hogy darabokban vagyok széthullva mindenhol.

- Normális vagy? Miért ítéltelek volna el? - szinte csattant hangja az üres helységben.

- Nem tudom. - vontam vállat, míg egyre inkább ideges voltam attól, hogy az idő telik. Tudtam, hogy Harry ide fog jönni. A kérdés, csak az volt, hogy mikor?

- Ebben az egészben Harryre haragszom most. Tudom, hogy megmondtam neked, hogy vigyázz vele, de sosem gondoltam, hogy valóban ártana neked. Konkrétan mit tett?

- Elmondta Mollynak. - még mindig fájt, ahogy elhagyták a szavak a számat.

- Hogy mit tett?

- Egyszerűen nem törődik senkivel magán kívül. Elmondta neki, mert nem érdeklem őt, ezt egyértelművé tette számomra. - legszívesebben összetörtem volna valamit.

- Rohadék. Komolyan nem hittem, hogy ezt fogja veled tenni, én azt hittem valóban szerelmes beléd.

- Egy pillanatra nekem is úgy tűnt, de mindketten tévedtünk.

- Bár ne tettük volna. - láttam Lou-n, hogy nagyon mérges és szomorú is egyben.

- Igen.

- Szeretnél valamit? - nem igazán értettem, hogy most mire gondol.

- Nem szeretnék semmit Louis, csak lefeküdni. Felmegyek a szobámba, ha kell valami szólok. - álltam fel és elsétáltam a lépcsőig. - Várj még is szeretnék valamit.

- Mi lenne az?

- Hoznál nekem a boltból töménytelen mennyiségű mentás csoki fagyit?

- Természetesen, már is indulok. - mosolygott rám, amitől nekem is jobb kedvem lett.

- Köszönöm.

***

Este épp a mosdóból tartottam a szobám felé, amikor meghallottam az éktelen dörömbölést az ajtón. Nem volt túl nehéz kitalálni, hogy ki volt az. Hallottam, ahogy Louis nagy léptekkel megközelíti az ajtót, majd ki is nyitja azt. Éktelen üvöltözésre számítottam, de helyette nem hallottam semmit sem. Kezdtem azon gondolkozni, hogy talán nem is ő jött, hanem valaki más. A lépcső tetejéhez sétáltam, ahonnan aránylag ráláttam az ajtóra. Valóban Harry állt az ajtóban és hevesen gesztikulált. Az arca nagyon furcsa volt nekem, rendesen vörösek voltak a szemei, az arca pedig fel volt dagadva. Ha nem lenne abszolúte képtelenség, azt gondolnám, hogy sírt.

- Figyelj komolyan kérlek. - hangja teljesen elkínzott volt.

- Harry ne haragudj, de egy orbitális fasz vagy. - Louis teljesen higgadtan beszélt hozzá.

- Szerinted én ezt nem tudom? Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy megbántottam őt. 

- Nem fogok neked segíteni. - tiltakozott erősen.

- Nem is kérem, csak annyit, hogy ezt add át neki. - nyújtott felé egy borítékot.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Csak add oda neki, kérlek. Aztán eldönti, hogy elolvassa-e vagy sem. Csak add meg nekem az esélyt, hogy jóvá tegyem.

- Igazából az lesz a legnagyobb büntetésed, hogy átadom neki és ő dönt, majd a sorsodról.

- Köszönöm Louis. - lépett hátra Harry egyet, így megint a küszöbön kívül volt.

- Van is mit.

Ahogy az ajtó becsukódott, elindultam lefelé. Louis abban a percben mondta ki a nevemet, ahogy megfordult már mögötte álltam. A kezemet nyújtottam a levélért, amit Harry itt hagyott.

- Biztos vagy benne?

- Teljesen. - elvettem tőle a papírt és egyenesen a szobámba sétáltam.

Percekig, csak forgattam a levelet, amin piros nagy betűkkel a becenevem állt. RED. Nem tudtam, hogy komolyan akarok-e tudni a tartalmát vagy sem. Végül felnyitottam és kihúztam belőle a fehér papírt.

Tudom, hogy most a hátad közepére sem kívánsz engem, de kérlek olvasd végig ezt. Nem tudod elképelni, hogy mennyire sajnálom a történteket, amit veled tettem. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy miért járt el a a nagy pofám. Esküszöm, hogy nem szándékos volt, sosem ártanék neked, főleg nem ezzel a dologgal kapcsolatban. Rettentően fáj, hogy ezt tettem veled. Sajnálom. Az életemnél is jobban szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Kérlek beszélj velem Szerelmem! Nem azt kérem, hogy most, de idővel szeretném, ha megbeszélnénk ezt a dolgot, mert a világot jelented nekem. Sajnálom!

Harry.

37. fejezet - Back to the work!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

A rész zenéje: Natalie La Rose - Somebody ft. Jeremih
https://www.youtube.com/watch?v=8zqdo_Umd5c

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Jó volt ez a pár nap munka nélkül, távol minden gondtól. Semmi másnak nem áldozni, csak és kizárólag az élvezetek halmozásának, a szó szoros értelmében. Harryvel ki sem szálltunk az ágyból, csak a karjaiban tartott és most először, úgy éreztem tartozom valahova, tartozom valakihez. Mindig is voltak érveim mellette és ellene, kezdettől fogva próbáltam védeni magam, eléggé hülye eszközökkel, ellöktem magamtól, csak hogy ne kelljen csalódnom. De minden félelmem ellenére, beférkőzött a szívembe egy perc leforgása alatt és mára másra sem tudok gondolni, csak ő rá. Az illatára, a csodás zöld szemeire, a mosolyára és amit a legjobban szerettem benne, perverz énje, ami minden alkalmat megragadott, hogy előjöhessen. Nem volt olyan magas labda, amit könnyűszerrel le nem tudott volna csapni, kirázta a kisujjából. Mellette végre nőnek érezhettem magam, akkor is, ha csak egy fiús hip-hop táncos voltam. Minden alkalmat megragadott, hogy éreztesse velem. Egyszerű a képlet, beleszerettem.

Persze minden jónak vége szakad egyszer, ennek az egésznek, akkor, amikor eljött a hétfő reggel és ismét munkába kellett mennem. A mai napomat a tánciskolában kezdtem a tanítványaimmal, aztán egy próbával fogom folytatni a csapatommal. Hiába csak épp most ment le a verseny, de az élet akkor sem áll meg. Mindig van mit fejlődni, tanulni, jobbnak lenni. Harry kitett az iskola előtt és egy hosszabb monológ után, miszerint vigyázzak magamra és, ha végeztem szóljak és eljön értem, besétáltam az iskola robusztus kapuján. Végig siettem a folyosón, mivel alig fél órám volt az óra kezdetéig és az időhöz képest rengeteg dolgom. A legtöbben nem értették meg, hogy miért szeretek egy órával hamarabb megjelenni, de kellett nekem ez a plusz idő, hogy mindent átgondoljak és a maximumot tudjam nyújtani, mint magamnak, mint a tanítványaimnak, akik engem követnek bármit is teszek, így nem végezhetek hanyag munkát. A lányok szokásosan a próba kezdete előtt negyed órával kezdtek beszivárogni a terembe. Természetesen egyetlen lányt kivéve, akinek köszönetet lehet nyilvánítani, ha nem késik el, ez a személy pedig nem más, mint Megan. Ez alkalommal is hozta a formáját, amikor a gyakorlat felére beesett és semmiféle elnézést nem kért, csak állt a terem végében és arra várt, hogy vége legyen. Viszont nálam betelt a pohár, ami a viselkedését jelentette, így ahogy az utolsó dallam is elhalt a terem falai között, megfordultam és egyenesen felé sétáltam, hogy elbeszélgessek vele egy kicsit.

- Késtél. - álltam meg előtte csípőre tett kézzel, míg őt nem igazán hatotta meg az a dühös arckifejezés, amivel rá néztem.

- Na és? - olyan hangnemben kérdezett vissza, hogy a kezem ökölbe szorult és alig vártam, hogy pofán csaphassam vele.

- Mi az, hogy na és? Szerinted nem lényeg, hogy pontosan érkezz a próbára? Tudtommal te akarsz táncos lenni, akkor pedig tartsd magad az alapvető illemhez, hogy profi lehess abban, amit csinálsz vagy el se kezd. - lehet kicsit hangosabban sikerült felszólalnom, mint azt elsőre terveztem, mert határozottan éreztem a többiek tekintetét kettőnkre szegeződni.

- Köszönöm az aggodalmadat, de jól meg vagyok így is, szóval, ha nem haragszol, akkor szeretnék ténylegesen is próbálni, a kioktatást mellőzve. - legyintett előttem egyet, majd szó nélkül a tömeg közepébe sétált és onnantól kezdve el volt felejtve ez az alig megkezdett beszélgetést, amit ő elegánsan rövidre zárt. Legalábbis, csak szerinte.

- Oké, akkor kezdjük el, mindenki a szokásos helyére, újfent. - néztem Meganre, aki egy szemforgatással kommentálta az üzenetemet, ami egyértelműen felé irányult.

A próba hamar lement, mert végre mindenki jól csinálta. Természetesen Megan ismét a szokásos formáját hozta, a nagy semmit lényegében. Látszott rajta, hogy szarik az egészre nagy ívben és nem is adott bele túl sok dolgot. Nem erőltette meg magát és ez engem egyre jobban zavart, főleg, hogy tudtam mire képes, ha akar is. Így viszont, csak a többiek színvonalát húzza le, amit nem fogok hagyni, sem neki, sem másnak.

- Köszönöm lányok, ügyesek voltatok, egy hét múlva találkozunk. - köszöntem el a lányoktól, de amikor láttam. hogy Megan is távozni akar utána szóltam. - Megan rá érnél egy percre?

- Hogyne. - fordult meg kelletlenül, de nem közeledett felém, csak megállt és rám várt.

- Miért nem adsz bele mindent? - kérdeztem rá kerek-perec, nem fogok itt köntörfalazni és semmi ehhez hasonlók.

- Tessék? - döbbenete arról árulkodott, hogy határozottan hülyének nézett.

- Nem vagyok hülye drágám, látszik rajtad, hogy a hátad közepére sem kívánod ezt, akkor meg mi a fasznak vagy itt? - a jó modorom ekkora már sehol sem volt, így az sem érdekelt, hogy gyakorlatilag kiabáltam vele.

- Mert szeretem. - vonta meg a vállát, de lerítt róla, hogy baromi ideges lett a szavaimtól.

- Akkor adj bele mindent, mert így szart sem ér a teljesítményed. - lehet ezt nem kellett volna közölnöm vele, mert olyan tekintettel nézett fel rám, amilyet tőle még nem láttam azelőtt.

- Hogy mondtad? Miért te aztán profi vagy a kis pasikáddal, amikor ide jön és jelenetet rendezel vele vagy épp az egész órán rá figyelsz? Az milyen hozzáállás? - sejtettem, hogy az én sározásom fog következni.

- Már megbocsájts, de ha jól emlékszem még mindig én vagyok a tanár és én dolgozom itt, így jelen esetben semmi jogod engem kritizálni. Belátásom szerint előbb nézz magadba, aztán ha veled minden rendben, akkor beszélgethetünk. - kezdett gyanús lenni nekem, hogy ezek ketten Mollyval nem rokonok-e?

- Mi a frász bajod van neked? Ott hagyott a szépfiú vagy mi az isten? - már vártam ezt a kérdést, komolyan.

- Nem, csak hogy tudd, nem hagyott ott. Viszont van egy közölni valóm veled. - léptem hozzá közelebb, már annyira, hogy szinte teljesen egymás mellett álltunk.

- Mi lenne az?

- Elmehetsz. Többet nem akarlak meglátni az órán. - tátott szájjal bámult rám és egy mukkot nem tudott kinyögni.

- Most komolyan kiteszel a csapatból?

- Mit vagy úgy meglepve? Úgy sem szereted ezt csinálni, szóval igen, ki. - csak nézett rám, majd megfordult és a táskáját felkapva szinte rohant előre.

- Rohadj meg. - kiabálta el magát az ajtóban.

- Kösz a kedves szavakat, meg lesz.

***

A nap megkoronázása felettébb biztos, hogy a Hellben töltött délutánom, ahol Molly ismét jelen volt, bár még nem volt teljesen jól a bokája, de már kötelezően kijelentette, hogy ismét itt van és ne merjem többé elvenni egyik előadását sem. Boldogan mondtam neki rá igent, mivel eszem ágában sem volt még egyszer felmenni a Hell színpadára. Nem tetszett, ahogy a vendégek engem méregettek, mintha csak egy árú lennék, akire licitálni kell és aki a legmagasabb tétet teszi az viszi haza a kikiáltott tételt. Harryt a nap nagy részében nem láttam, egyszer kétszer hallottam a hangját a bár felől, de tudtam, hogy nagyon dolgozik azon a bizonyos számlán, ami miatt nem úgy állnak a pénzügyek, ahogy azt ő szeretné. Este az előadás előtt az irodájába mentem, hogy elköszönjek tőle és végre haza mehessek. Kopogtam, majd miután nem szólt semmit, benyitottam. Az asztalánál ült és fel sem nézett, amikor beléptem.

- Mit akarsz? - csattant fel és konkrétan semmit nem értettem a reakciójából.

- Zavarok? - felkapta a fejét, amikor meghallotta a hangomat.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy te vagy az. - állt fel a székből és felém sétált egy bűnbánó mosoly kíséretében.

- Csak nem Mollyra vártál? - tettem fel a kérdést.

- A vártam rá elég erős kifejezés, az ember nem várja azt a dolgot, amit szívből gyűlöl. - megleptek a szavai, tudtam, hogy Molly nem a kedvence és csak eszköznek használta mindig is a kielégülésre, de erős szavak voltak ezek, még tőle is.

- Kissé túlzol, nem?

- Nem, nem szeretem őt, ez tény. - húzott magához, majd a kulcscsontomra nyomta meleg ajkait. - Téged azonban annál inkább.

- Valóban?

- Határozottan. - puhán nyomta ajkait ellenem, majd a kanapé felé húzott. - Egyébként minek köszönhetem e késői látogatásodat?

- Csak jöttem elköszönni, ugyan is végeztem.

- Képzeld én is, így haza viszlek, vagy feljöhetsz hozzám is. - ültetett az ölébe és a fülembe suttogta szavait.

- Haza mennék.

- Rendben. Összepakolok és indulhatunk.

- Oké, addig összeszedem a cuccomat. - felálltam és egyenesen kisétáltam az irodájából.

Kilépve pont bele szaladtam Mollyba, aki elég gyanús testhelyzetben állt pont az ajtóval szemben. Biztosra vettem volna, hogy kihallgatta a beszélgetésünket. 

- Hallgatóztál? - kérdeztem rá azonnal, kissé megemelt hangszínnel.

- Miért hallgatóztam volna, csak épp erre jártam. - forgatta meg szemeit, de határozottan ideges volt. Annak fényében, amiket Harry mondott róla oda bent, nem csodálkoztam a dolgon. Talán most először hallotta ezeket a szavakat és minden jel arra utal, hogy nem tetszett neki.

- Mekkora véletlen egybe esés, de adok egy tanácsot, ne csak a szavakra figyelj, hanem a léptekre is. - sétáltam volna el, amikor utánam kapott.

- Na ide figyelj ne merészelj velem ilyen hangon beszélni. Ki vagy te itt, hogy dirigálj és kioktass engem?

- Én ugyan nem oktattalak ki, csak megjegyeztem, hogy legközelebb jobban tudj hallgatózni, mert ez alkalommal nem jött be. - vontam meg a vállam.

- Te meg tanulj meg védekezni. - azonnal felkaptam a fejem és többször végig kellett gondolnom a szavait, mielőtt vissza kérdeztem.

- Hogy mondtad?

- Jól hallottad, talán többször nem lesz olyan szerencséd, hogy halva születik. - a világ megfordult körülöttem, amikor tudatosult mit is mondott. A harag és a csalódottság kettős érzése jelentkezett bennem és tudtam, hogy ezt az információt, csak egy embertől tudhatja, akiben most mélységesen csalódtam. Nem hiszem el, hogy képes volt kiadni a legnagyobb titkomat, ráadásul ennek a ribancnak, aki több alkalommal is a szakadék szélére sodorta már a kapcsolatunkat. Viszont ez alkalommal nem álltam meg a perem szélén, hanem direkt leugrottam, ezzel befejezve mindent, amit valaha tettem Harryvel. Betelt a pohár és jócskán túl is csordult, nem volt többé miért és hogyan. Nem kellettem a hazug kifogások, többé nem kellett tőle semmi, mert beigazolódott, hogy nem képes másra, csak fájdalmat okozni és belém rúgni ott ahol ér. A mondat elhangzása után az ajtó kinyílt és egy olyan férfira tekintettem, akit mélységesen megvetettem.

- Shee mi a baj? Te sírsz? - döbbenten nézett engem és Mollyt, de az arca nem tükrözött sokáig ilyesmi érzelmeket, hamar átvette a helyét a felismerés.

- Kérdezd őt, és még valami, szállj ki az életemből, de ez alkalommal örökre és végérvényesen.

36. fejezet - Stranger!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

A rész zenéje: Tove Lo - Talking Body
https://www.youtube.com/watch?v=AzRyxGBGiAE

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kezdett idegesítő, sőt kiakasztó lenni a várakozás. Állni idefent és lenézni rá, amint egy idegen, semmitmondó férfi méregeti széles vigyorral arcán, kimondhatatlan érzelmeket hozott ki belőlem. Árgus szemekkel követtem minden momentumot, kerestem a jeleket, hogy rájöjjek a férfi kilétére, hogy ki ő és mit akar? Amikor a karja felemelkedett és Sheera vállára fektette az egyik tenyerét, mindenem megfeszült automatikus mozdulatsorként jelentkezve. A korláton pihenő kezem rámarkolt a fémcsőre, míg nyugtató gondolatok ezreivel próbálkoztam, de csak a féktelen, elvakító düh fogadott, ami szűnni nem akaró érzéssé változott. Sheerát nem láttam, mivel háttal volt nekem, így az ő arcáról való olvasás lehetetlen feladattá alakult. A két fél közötti beszélgetés hamar elhalt, így a magas alak távolodó lépteit figyeltem szemeimmel. Belül messzebb és messzebb löktem, hogy soha többé ne találja meg a visszavezető utat az én barátnőmhöz. Az SMS-em elment, majd Shee vette a lapot és egyenesen rám pillantott. A féltékeny szörnyeteg akkor lett úrrá rajtam végérvényesen, mikor a lány szemeiben egyetlen egy, de annál valósabb és féltőbb érzelem tükröződött felém. Félt, rettegett és megoldást keresett. Eszem ágában sem volt megvárni, míg felér hozzám, így elindultam a lépcső irányában. Pontosan az alján találkoztunk össze. Mosolygott rám, majd minden előjel nélkül a nyakamba vetette magát és megcsókolt, míg a testét erőteljesen az enyémnek nyomta. Letaglózott ez a fajta viselkedés és két lehetséges forgatókönyv fogalmazódott meg az elmémben. Vagy azért tette ezt, mert felbukkantam itt, miközben azt mondtam, hogy nem tudok megjelenni vagy éppen az előbbi ominózus kis jelenet gyakorolta rá ezt az egészet. Nagyon reméltem, hogy az első opcióm lesz a nyerő.

- Hát eljöttél? - tette fel kérdését, míg továbbra sem volt hajlandó elengedni és eltávolodni a közelemből.

- Ki nem hagytam volna. - bármennyire is kíváncsi voltam a férfi kilétére, nem akartam elrontani a kedvét idő előtt.

- Örülök, hogy eltudtál szabadulni. - ellépett tőlem néhány centire, majd megfogta a kezemet és a tömeg felé kezdett húzni.

- Jók voltatok, elképesztő előadás volt. - suttogtam a fülébe, míg a nyomában haladtam az emberek között.

- Köszönjük, bár szerintem a többiek sokkal jobbak voltak. - már a feltevést sem értettem.

- Egyértelműen nem. - állítottam meg és magam felé fordítottam.

- Tessék?

- Jól hallottad, ti voltatok a legjobbak. Csodálkoznék, ha nem ti nyernétek meg a fődíjat. - valóban így gondoltam, Sheeránál tehetségesebb táncossal még sosem találkoztam és a társai is egytől-egyig kiemelkedőek voltak a saját stílusukban.

- Nem vagyok benne biztos. - vont vállat.

- Én viszont az vagyok. - csókoltam meg gyorsan, majd tovább indultunk.

Pár méter megtétele után összetalálkoztunk a többiekkel, akik hasonlóan veszekedtek a verseny állásáról, akkor is, ha szinte mindenki a vereségükön vitatkozott. Egyedül Louis és Perrie értettek velem együtt és reménykedtek a pozitív végkimenetelben.

- Szerintem nem sok értelme van jelen pillanatban ennek a szócséplésnek. Úgy sem tudjátok kitalálni, hogy a zsűri miként döntött az állásról. Nemsokára kiderül. - forgattam a szemeimet, mindegyik gyerekként viselkedett.

- Harrynek igaza van, bármennyire fáj is ezt bevallani. - cukkolt Louis, míg rám mosolygott.

- Nagyon vicces vagy Lou.

- Tudom. - kuncogott fel.

Hamarosan a hangos bemondó megszólalt és az alábbi sablon szöveg fogadott mindenkit, aki a teremben tartózkodott.

" A zsűri meghozta döntését, az állás nagyon szorosra sikeredett, így a helyezzetek között alig néhány ezred pont volt a döntő és a mérvadó. Köszöntsük nagy tapssal a tavalyi bajnok csapat vezetőjét, Josht."

Egy magas férfi sétált fel a színpadra és egy széles mosoly kíséretében a mikrofonhoz sétált, majd a kezében lévő három boríték egyikét kezdte kibontani.

- Örülök, hogy ma itt lehetek és én adhatom át ezeket a nagyon fontos és szakmai elismeréseket. Tehát az országos verseny harmadik helyezettje. - kis hatás szünet. - A Doll Dance.

A nevükhöz hű cica babák sétáltak fel a színpadra és vihogva tették át a díjat.

- Köszönjük Doll Dance, akkor következzen a második helyezett, akinek a nyereménye 2000 dollár és egy videoklip szereplés Neyo következő sikerszámában. Lássuk kik nyerték a címet. - újabb idegelő várakozás. - A második hely nem másé, mint a csodás SheeDance-é.

Meg kellett böknöm Sheera vállát, hogy felfogja, hogy az ő nevük hangzott el. Hitetlenkedve megrázta a fejét, majd a többiek után indult, akik előrébb tartottak nála. Felsétáltak a színpadra és Louis kezdett beszélni a mikrofonba. Láttam Sheerán, hogy teljes pánikban van és tudtam, hogy nem fog mondani semmit, így Louisra maradt a köszönetnyilvánítás szerepe. Nem igazán értettem ezt a mértékű lesokkoltságot tőle, hiszen eszméletlen táncos, így semmi oka nincsen csodálkozni.

- Elhiszitek ezt? - sétáltak vissza felém és Perrie nagy hangot adott az örömének.

- Nem igazán.

- Shee nem tudom, hogy miért vagy annyira meglepve. - szóltam közbe.

- Nem éreztem annyira jónak. - vonta meg többször a vállamat.

- Pedig elhiheted, hogy azok voltatok. - fontam a dereka köré a kezemet és közel húztam magamhoz.

- Köszönjük.

***

Kis idő múlva indultunk is, hisz már semmi érdekes nem történt, főleg az után nem, hogy bejelentették az első helyezettet is. Az idő is elment már, így Sheeráék hoteljébe mentünk, ahol 4 lakosztály volt lefoglalva számukra. Elköszöntünk a többiektől, majd bementünk az ő szobájába.

- Egyébként, hogy tudtál még is eljönni? - kérdezett rá, ahogy levetette magát az ágyra.

- Lehet nagy hülyeséget csinálni, de rábíztam Liamre, hogy tegyék helyre a számlákat. - ültem le mellé.

- Értenek ehhez?

- Majd most kiderül. - fordultam fel, az aggodalom szemmel látható volt gyönyörű szemeiben.

- Nem kellett volna eljönnöd, nem volt fontos. - simított végig a mellette pihenő kézfejemen.

- Még jó, hogy fontos volt. Tudnod kell, hogy nálad fontosabb nincsen az életemben. - az őszinteség nem csak őt, de engem is meglepett.

- Örülök neki, hogy így vélekedsz felőlem, de azért azt nem akarom, hogy miattam legyenek gondok a kluboddal. Ennyit igazán nem érek.

- Sokkal többet érsz számomra Sheera, mint az a nyavalyás klub. - a következő pillanatban ledöntött az ágyra és felém helyezkedett.

- Valóban? - suttogott a fülembe.

- Teljes mértékben. - a vágyaim iránta azonnal előjöttek, de egy valami nem hagyta, hogy teljes mértékben rá és az én örömömre koncentráljak.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze. - mosolygott rám.

- Kivel beszélgettél a fellépésetek után közvetlenül? - ismét megjelent a szemében az a különös villanás, nem akart erről beszélni.

- Igazából? Fogalmam sincsen, csak oda jött és gratulált, hogy milyen jól táncolok. Aztán kérdezősködni kezdett, hogy van-e munkám és, hogy merre lépek fel, mert szeretne többször látni táncolni. - automatikusan beszélt, én meg reménykedtem benne, hogy azért mert az igazat mondja és nem azért, mert begyakorolta mostanra a hazugság szövegét, amivel engem akar beetetni.

- Értem, akkor ezek szerint akad egy rajongód.

- Úgy tűnik. - mosolygott rám.

- De a legnagyobb rajongód mégis közelebb van, mint hinnéd.

- Igen? És ki lenne az? - kérdezett vissza, tettetve, hogy fogalma sincs a burkolt célzásomról.

- Én.

35. fejezet - Dance for your life!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

A rész zenéje: Ne-Yo - She Knows!
https://www.youtube.com/watch?v=Fk1ZO_980DI

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Izgatottan várom a többieket az iskola előtt, hogy végre elinduljunk az országos versenyre. El sem hiszem, hogy ez a nap is eljött, nem tűnik annyira távolinak, mikor megnyertük a megyeit. Kezdett a várakozás frusztráltá tenni és nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért? Hogy mi tett idegessé? Maga a várakozás? Vagy a versenytől féltem és annak súlyától? Fogalmam sincs, de határozottan úrrá lett rajtam a szorongás. Hirtelen azon kaptam magam, hogy arra vágyom Harry itt legyen velem. Valamiért a jelenléte mindig megnyugtatott engem, akkor is, ha nem csinált semmit, csak mellettem volt. Mostanra annyira hozzám nőtt, hogy el sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Kicsit rosszul is esett, hogy nem jön el a versenyre, de megértem, hogy dolgoznia kell. 

Nagy elmélkedésemben nem is vettem észre, hogy Perrie áll előttem. Furcsa volt, hogy csak ő van itt és a többiek sehol sincsenek.

- Szia. Többiek? - kérdeztem rá azonnal.

- Kicsit késnek, pontosan nem tudom, csak Louis kissé kiakadva annyit közölt a telefonba, hogy késni fognak. - nem tetszett, amit mondott, nem szeretnék elkésni a versenyről.

- Remek, remélem nem késnek túl sokat. - fogtam a fejem és próbáltam valamit kitalálni, akkor is, ha semmit sem tehettem a késésük ellen.

- Hát én is, hisz Los Angeles nincs közel, még repülővel sem. - basszus, a rohadt repülő, ha azt lekéssük a következővel már biztosan nem érünk oda.

- Kitekerem Lou nyakát, ha nem érjük el a gépet. - sóhajtottam fel és a falnak dőltem, ami hűsítette a bőrömet a forró napon.

- Én meg segítek benne. - érett egyet velem Perrie.

- Egyébként Zayn hol van?

- Ő is Louisékkal jön, tegnap este nem volt velem. - éreztem a hangján, hogy nem oké valami közöttük.

- Minden rendben veletek?

- Nem tudom Shee, annyira bonyolult. - látszott rajta, hogy nagyon aggasztja a dolog.

- Majd megoldjátok. - öleltem magamhoz, hogy megnyugtassam őt.

- Mit ölelkeztek lányok? - jött Louis hangja mögülem.

- Semmit késő. - fintorogtam rá.

- Ne nyelj le, nem az én hibám. Ezek ketten annyira lassúak, mint a csigák. - mutatott Eleanor-ra és Zaynre.

- Persze Lou, persze. - bokszolt a felkarjába Zayn és sejtettem, hogy Louis kamuzik.

- Hagyjátok ezt, inkább induljunk. - néztem rájuk és vártam, hogy mozogjanak.

Miután fogtunk egy taxit, mind bele pakoltuk a holminkat és már indulásra készen is voltunk. Beültünk és bediktáltuk a sofőrnek, hogy a reptérre szeretnénk menni. Gond nélkül vette az adást és elindult az úton a hatalmas forgalomban. Természetes módon dugó volt az út nagy részében, de így is fél órával a repülő indulás előtt sikerült megérkeznünk, aminek nagyon örültem. Kirángattuk a taxi hátuljából a csomagokat, majd a terminál felé kezdtük őket vonszolni. Kezdtem megbánni, hogy ennyi mindent hoztam magammal, mert alig bírtam el. Tisztában voltam vele, hogy ezeknek a fele is elég lett volna erre az egy hétvégére, de szeretem, ha tudok miből választani. Nálam sosem lehet tudni, hogy éppen mit akarok felvenni és fél óra múlva nem gondolom meg magam esetlegesen.

A nagy kivetítőn próbálom megkeresni, hogy melyik kapuhoz kell mennünk. Annyi szám és város volt kiírva, hogy alig tudtam kivenni belőle bármit is. Jó eséllyel még öt perc és bele zavarodtam volna. Louis kalimpált előttem a kezével és ujjongott, hogy ő találta meg elsőnek a helyes irányt. Nem nagyon várta meg, hogy reagáljuk egyszerűen, csak elindult a kapu felé, ami a repülőhöz vezetett minket. Szerencsére nem kellett sokat várnunk a beszállásig, így alig néhány perc elteltével, már a repülő ablakán néztem ki és az elsuhanó kifutópályát figyeltem. 

***

Fájó nyakkal sétáltam le a repülő lépcsőjén és többször megforgattam a fejem, hogy a zsibbadás és a merevség kimenjen belőle. Sikerült elaludnom a több órás repülőút alatt és vélhetőleg valami olyan hülye pózt felvennem közben, hogy csoda az is, hogy a nyakam nem állt be teljesen. A többiek azért szólhattak volna nekem, hogy te hülye ne így aludj, mert a végén nem fog mozogni a nyakad. Sietnünk kellett, hogy oda érjünk időben a versenyre, így azonnal végig rohantunk a terminálon és a reptér előtt várakozó egyik taxiba be is pattantunk. Bediktáltam a címet és vártuk, hogy megérkezzünk. A helyszín elképesztő volt, egy régi gyár épület, amiből már messziről hallható volt a hangos zene. örültem, hogy stílusban passzoló zenét hallok, féltem, hogy kevés lesz a hozzánk hasonló táncos.

Belépve a szavam is elakadt a sok embertől és hogy mennyien táncolnak már most is. Bizonyára próbáltak még egy utolsót. A pultot kerestem, ahol a sorszámot adják ki a csapatoknak. próbáltam átlátni a tömegen, így nyújtózkodtam. Kisebb keresgélés után megtaláltam az asztalt, ahol egy csaj ült és érdekfeszítően bámult maga elé, biztos unta mostanra a sok embert. Oda sétáltam, Perrie-vel a nyomomban és kikértük a számunkat, amin meg sem lepődtem, hogy igencsak hátulra kerültünk. Pontosabban mi voltunk az 1013-as csapat ma este. Kerestünk magunknak egy sarkot és ott lepakoltuk a cuccunkat. Hamarosan kezdetét vette a verseny és alig tudtam levenni a szemem a csapatokról. Annyira jók voltak, hogy azt sem értettem, hogy mit keresünk mi itt egyáltalán. Klaszi sokkal jobbak voltak nálunk és már borítékoltam is az eredmény, hogy nem nyerhetünk ma este. 

- Basszus, ez most komoly? - néztem rá Louis-ra, aki épp annyira kételkedett, mint én.

- Nagyon durvák. - ámuldozott mellettünk Zayn.

- Meghiszem azt. - néztem a többiekre.

- Szerintem haza is mehetünk. - viccelődött Lou és úgy tett, mint aki elakar indulni.

- Azért, ha már itt vagyunk, akkor táncoljunk is, legalább buliból. - szólt közbe El.

- Igaza van.- Perrie is becsatlakozott a beszélgetésbe.

- Oké-oké.

Következett a mi számunk, így felsétálhattunk a színpadra, majd a zenénk felcsendült. Éreztem, ahogy a fülembe kúszik a dallama, ahogy a testem automatikusan mozdul meg minden egyes basszus hatására. A koreográfiánk nem volt túl egyszerű, így a zenére és a mozgásunkra is alaposan oda kellett figyelnünk, hogy teljesen egyszerre tudjunk megjeleníteni minden kombinációt. Mímelt banda háború volt az alapja mindennek. Csak itt a lányok és a fiúk voltak egy-egy külön csapatban. Én voltam a kívülálló fél, aki harcolt az egyik pasiért. A zene épp, hogy elkezdődött, amikor körbe vettek minket Louis-ék. Perrie azonnal Zayn felé lendült, akit nekem kellett elvennem tőle, hogy a végére, csak mi legyünk középen. Arra a forgásra alapoztunk mindent, ami a legvégén van megjelenítve. Nem szúrhatjuk el, ha nem is győzünk, akkor is tökéleteset kell alkotnunk. Nincs hiba, nincs semmi, csak a tánc és a lelked, ami egybe olvad minden mozdulattal, hanggal, ütemmel és dallammal. Néha elakarsz menekülni, abba hagyni, hogy könnyebb legyen, de ez az apró dolog, mindig a földön tart, összeköt és nem hagyja, hogy elszaladj, hogy ostobaságot csinálj. Nem mondok újat azzal, ha azt mondom, ez az életem. A gondolatok repültek, ahogy a koreográfia is haladt előre, majd következett a mindent eldöntő forgás és a végszó, ahogy az utolsó dallam is elhalt a terem falai között. Vége volt és soha többé nem köszöntheted a pillanatot.

Zihálva sétáltam le a színpadról, miközben egy alak állt be elém és megakadályozott a további mozgásban. Elakartam mellette sétálni, de ekkor kinyitotta a száját és hozzám kezdett beszélni.

- Elnézést Sheera ugye? - fogalmam sem volt, hogy honnan tudja a nevemet.

- Igen. - rövid válasz volt, nem akartam sokat törődni az idegennel.

- Mark Vincent vagyok, Kaliforniában dolgozom, mint producer és szükségem lenne egy csapatra, akik táncolnának nekem. - le voltam döbbenve a feltett ajánlatától.

- Értem. - alig tudtam megszólalni.

- Nem érdekel?

- Erre most nem tudok válaszolni. - dadogtam, mint egy hülye.

- Itt a névjegyem, hívj, ha megszületett a döntés. - mosolygott rám, majd egy fehér kis kártyát a kezembe nyomott és elsétált mellettem.

Alig kaptam levegőt, amikor elindultam újfent a tömegben és csak egy kérdés járt az agyamban. Miért? Miért most? Mit fogok tenni?

A zsebemben rezgő telefonom hozott vissza a teljes kábulatból.

"Csodás voltál, élveztem minden pillanatát, de egy kicsit féltékeny is lettem ám. Nézz fel. Harry. xx"

Felnéztem és valóban az emeleten állt középen, ahonnan mindent remekül belátott, az előbbi jelenetemet a férfival is.

Mit fogok most tenni?

34. fejezet - Stupid me!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Hagyjatok nekem véleményt bármely formában!

A rész zenéje: Magic - Stupid me!
https://www.youtube.com/watch?v=Ixlk1q0SY_A

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Fárasztó reggel. Akadékoskodva nyitom ki a szemem és fordulok a másik oldalamra, míg felnyögök a szemembe szökő éles fények miatt. Természetesen este hulla fáradt voltam, így nem figyeltem az a féle formaságokra, mint behúzni a függönyt. Az égő érzés azonnal azt eredményezte, hogy visszacsuktam a szemeimet. Nem voltam felkészülve erre a biológiai támadásra korán reggel. Még halványan rémlett a tegnap estéből, hogy rohadtul nem egyedül jöttem fel a lakásomra, de most határozottan magányosan feküdtem az ágyamban. Sheera sehol sem volt és a ruháit sem láttam a szoba egyik pontjában sem, ahova tegnap este elhajítottam a darabokat a testéről. A telefonomhoz nyúltam, ami a párnám alatt pihent a fejem alatt. Semmi, az ég világon semmi. Hol a tökömben lehet? Aztán derengeni kezdett, hogy ma próbája van reggel Louis-ékkal. Bizonyára nem akart felkelteni, amikor elment, de akkor is rosszul esett, hogy egyedül kellett felébrednem.

Újabb kísérletet tettem a felkelésre, de csak annyit értem el, hogy most a másik oldalamon feküdtem és a kezem kezdett elzsibbadni a testtartásom miatt. Lefordultam a kezemről és a plafont kezdtem el bámulni unalmamban. Végig néztem magamon és konstatáltam, hogy tejesen meztelenül fekszem az ágyban. Ilyen sem volt még soha velem, hogy nem vettem volna vissza legalább a bokszeremet, de minden jel arra utal, hogy egyből elaludtam, ahogy befejeztük a szokásos ágytornánkat.

Kemény húsz perc elteltével sikerült annyit elérnem magamnál, hogy felüljek az ágyban és a lábam érintse a padlót. De továbbra sem mozdultam, konkrétan úgy éreztem magam, mint akit tarkón basztak. A fejem lüktetett és a robbanáspont közelében volt. A telefonom csörögni kezdett mellettem, így felvettem és a kijelzőre pillantottam.

- Hazz. - szólt bele Liam a telefonba, csak úgy szokásosan.

- Mond. - nyögtem fel és visszahanyatlottam az ágyra. Komolyan nem fogok ma elkészülni, ez már biztos.

- Mikor jössz? - tette fel a kérdését, amit mindig akkor szokott, ha valami nem igazán stimmel odabent.

- Mikorra menjek kedves Liam?

- Mondjuk úgy öt perccel ezelőtt. - humorban rendben vagyunk.

- Nem kivitelezhető.

- Akkor próbálkozz. Van egy kis számviteli problémánk, amihez feltétlenül kellesz. - de utáltam, ha ez a szó hagyta el valamelyikük száját, össze ugrott tőle a gyomrom.

- Oké, indulok, addig rakjátok össze. - sóhajtottam fel, majd egyszerűen letettem.

Felültem az ágyban és kényszerítve magam, azonnal fel is álltam. Most már nem volt időm baszakodni, így a szekrényemhez léptem és kivettem belőle az egyik fekete öltönyömet. Gyors zuhanyzás után, magamra vettem az ingemet és közép tájékig begomboltam, majd magamra kaptam a zakót is és kiléptem a hálóból. Végig mentem a folyosón, le a lépcsőn a nappaliig. Magamhoz vettem a pénztárcám és a kocsi kulcsomat és már a garázsban is voltam, hogy kigurulhassak az udvarra. Bevágtam magam a Range Rover kormánya mögé és kitolattam a garázsból, végig az udvaron, majd ki az utcára, ahol rögtön besoroltam a forgalomba és elindultam a Hell felé, ami talán most tényleg a pokolt fogja tartogatni nekem. Utáltam, ha a pénzel volt gond, főleg, hogy mostanában különösen sokszor fordult elő, hogy valami nem volt kerek és egész.

Rekord sebesség alatt értem el a klubot, ami a forgalomnak volt köszönhető. Meg is voltam lepődve, hogy tíz órakor nem volt dugó, mint általában. Leparkoltam a szokásos helyemre és beállítottam a motort. Ahogy beléptem az a káosz fogadott, amire számítottam egy ilyen helyzetben. Liam és Niall elég hangos eszmecserét folytattak, ami az anyagi helyzetre volt kihegyezve. Mind a ketten felém kapták a fejüket és azonnal elhallgattak, ahogy tudatosult bennük a jelenlétem. Nem tudnám megmondani, hogy miért volt ez, de a jelenlétem mindig ezt eredményezte. Talán kissé tartottak tőlem vagy féltek. De jó, hogy a rangom meg volt a körükben, tudták, hogy hol a helyük, tudták, hogy miként beszéljenek velem, akkor is, ha a barátaim voltak. A munkában nem volt barátság, itt a profizmus volt a jellemző és az elvárható minimum.

- Na mi a gond?

- Egyik számla sem stimmel. - tolta az orrom elé Niall az eheti ital rendelés számlázását.

- Valóban, ez sokkal több, mint amiben megállapodtunk az új beszállítóval. - forgattam a kezemben a zöld kopír lapot.

- Nem tudom, hogy miért, de a bevétel alig fedezi a kiadásainkat. Nem megy jól a klub Harry. - utáltam ezt hallani, főleg a szezon közepén. Ilyenkor mindennek flottul kellene menni-e, nem pont ellenkezőleg és a csőd szélén állni. Na jó, kissé túloztam, azért ott még nem tartunk és nem is fogom engedni.

- Hányan voltak az elmúlt hónapban? - tettem fel a kérdést Liamnek, aki ezt a feladatot is betölti, nem csak a DJ szerepét.

- Kevesebben, mint ezren. - vonta fel a szemöldökét.

- Bassza meg, mi a gond? Ugyan úgy reklámozzuk a klubbot, mint eddig. Kezdek megőrülni. - sóhajtottam fel és az idegesség alapvető levezetéseként a hajamba szántottam, míg teljesen tönkre nem tettem a mozdulat ismételgetésével.

- Azért nem megoldhatatlan a helyzet, talán csak egy kis újítás kell nekünk és a klubnak is. - szólt közbe Niall, mire mind a ketten Liammel rá figyeltünk.

- Na mesélj.

- A múltkor Sheera nagyon nagy sikert aratott, sokkal több volt a bevétel azon az egy estén, mint egy hét alatt, így szerintem be kéne őt vonni huzamosabb ideig, hogy táncoljon. Imádták őt. - Niall szinte ragyogó arccal mesélte el a meglátását.

- Nem fog menni, leszögezte, hogy csak egyszer és nem többször. - nyögtem fel.

- De, csak tudsz rá hatni valahogy, hisz a nőd, nem? - Niall elég piszkos fantáziája, ahogy látom szárnyra kapott.

- Végül is, nem veszíthetek. - vontam vállat mosolyogva.

- Na, ez az a Harry, akit ismerek. - csapott a kezembe Liam és olyan fejet vágott, mint aki most talált egy millió dollárt legalább.

- Oké, munkára, intézzétek a dolgotokat, én pedig teszem az enyémet.

A Nialltől kapott papírok felett görnyedek és a megoldást próbálom kitalálni. Valami hibát keresek, elszámolást, bármit, ami révén kijavítható a hiba, de eddig semmi. Kezdem azt hinni, hogy a szállító direkt a jóval magasabb számokkal számolt, mint amiben megállapodtam vele. Valami rohadtul nem stimmel mostanában, nagyon remélem, hogy ez a sok dolog, csak véletlen és nem akar senki sem keresztbe tenni nekem. Volt már rá példa, hogy a konkurens cég ásta alá a klubot, amit akkor, majd nem be is kellett zárnunk, csak szerencsém volt, hogy időben kitaláltam a B tervemet, amit azóta is folytatunk, teljes titokban. Ezért sem akarom túlzottan, hogy Sheera állandó táncossá váljon, mert rizikós lenne a lebukásom és tudom, hogy, ha ez napvilágot lát előtte, akkor nekem lőttek. Biztos, hogy nem akarna látni többé, főleg, ha valaki benyögné neki, hogy benne van a VIP árban, hogy lefekszel velem. Örökre meg gyűlölne és teljes joggal tenné, hisz undorító vagyok, de kell a pénz, ebből élek, ha tetszik nekem, ha nem. Nem tehetek semmit, csak rejthetem előle és imádkozok, hogy ne derüljön a piszkos kis titkomra fény.

Majdnem szívbajt kaptam, amikor az ajtóm kivágódott és a mellette lévő falnak csapódott, amitől az egész iroda zengeni kezdett. Természetes, hogy Molly volt az.

- Ez most már törvényszerű lesz? – kérdezte magából kikelve Molly, aki áthajolt az asztalom fölött.

- Mi van? Kicsim azt is közöld, hogy mi a gondod, nem fejlesztettem még ki a gondolatolvasás képességét, de erősen gondolkozom rajta. – néztem fel arról a rengeteg számláról, ami előttem hevert és, amik kurvára nem stimmeltek, túl sok volt a kiadás, semmi haszon.

- Arról beszélek, hogy ismét Sheera táncolhatja a szólót. – csípőre tette a kezét, ezzel megváltoztatva a testtartását teljesen.

- Törött bokával képzelted el a táncot vagy mi? Egyébként, honnan tudsz te arról, hogy ismét ő táncolna helyetted, ha elvállalja egyáltalán. – húztam fel a szemöldököm.

- Hallottalak titeket beszélgetni az előbb és természetesen nem törött bokával szeretnék táncolni, de ha újra táncolhatok, visszakapom, majd a posztomat?

- Vissza, de most kérlek, hagyj magamra, mert sok a dolgom. – annyira szépen próbáltam hozzá beszélni, amennyire csak telt tőlem.

- Oké, kössz a semmit.

- Ide figyelj, ne duzzogj, mert kurvára idegesítesz már. Neked semmi bajod nincs az életben, csak hogy nincs időd kisminkelni magad és nem bassz meg éppen senki. Nem tudsz te semmit a nehéz életről. – nem tudom, hogy miért, de rendesen kiakadtam ez alkalommal rá.

- Mert aztán neked annyira nehéz volt mi?

- Nem tudsz te semmit sem az életemről és arról sem, hogy mennyire volt kemény vagy nehéz. Sok szart át kellett élnem, ahogy Sheerának is a gyereke elvesztését, úgy hogy ne papolj itt nekem, baszd meg. – üvöltöttem vele és konkrétan közel voltam ahhoz, hogy megpofozzam.

- Hogy mi van? – amikor visszakérdezett jöttem rá, hogy kurvára elszóltam magam és elmondtam Sheera legnagyobb titkát és fájdalmát.

Gratulálok, Harry Styles. Sikeresen elbasztad a kapcsolatodat a nővel, akibe halálosan bele szerettél.

- Semmi, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. - tiltakoztam rögtön és gondolatban behúztam magamnak egyet.

- Határozottan hallottam, amit mondtál. - sétált ismét közelebb és éreztem, hogy ez nagyon sokba fog nekem kerülni.

- Mi az ára a hallgatásodnak? - kérdeztem meg.

- Újabb alkuba bocsátkozol? Érett döntés ez Harry? - ez a válasz kurvára nem tetszett.

- Értelmes kereteken belül.

- Húszezer dollár neked mennyire értelmes keret? - kikerekedett szemekkel hajoltam előre.

- Mennyi?

- Jól hallottad, holnapra kérem az összeset vagy eljár a szám. - fordult sarkon, én meg meg sem tudtam szólalni. 

Van bőr a képén az biztos. Bár fogalmam sincs, hogy honnan fogok összeszedni húszezret egy nap alatt. Van annyim a számlámon, de biztos, hogy nem fogok neki onnan adni, sőt sehonnan sem. Meglátja kivel szórakozik ez a ribanc. Örökre megtanulja a nevem, ha végzek vele.

***

Este már otthon ültem, amikor rettentő vágyat éreztem arra, hogy kielégüljek, így tárcsáztam Shee számát, hogy ez által szerezzek mindkettőnknek maradéktalan örömet.

- Szia Baby. - köszöntem bele a vonalba, amikor felvette.

- Szia Harry. Kicsit késő van, nem gondolod? - tette fel kérdését és a hangszínéből megmondtam, hogy nincs jó kedve.

- Mihez van késő?

- Mindenhez, épp aludni készültem. - ásított bele a telefonba.

- Akkor ne tedd, inkább gyere át hozzám. - annyira vágytam a testére jelen pillanatban, hogy kezdett fájdalmassá válni.

- Nem tudok Harry, holnap korán reggel indulunk Los Angelesbe az országos versenyre. - hadarta el a mondandóját.

- Ne csináld már Shee. - nyögtem fel és már tudtam, hogy az eltervezett estém nem fog bekövetkezni.

- Sajnálom Harry, de ki kell magamat aludnom és tudom, ha nálad lennénk, akkor az alvás lenni a legutolsó dolgunk. - tényleg csalódott volt a hangja, amiért nem lehet velem.

- Remek következtetés. Rendben, akkor pihenj és jó versenyt nektek, ügyesek lesztek. - most rajtam volt az ásítás.

- Harry?

- Igen baby? - eléggé izgatott volt a hangja.

- Nem érsz rá holnap, hogy megnézz? - meglepett, hogy azt akarta ott legyek.

- Baby sajnos nem, akad egy kis pénzügyi balhé a klubban és azt muszáj helyre hoznom minél előbb. - igazából inkább megnéztem volna a fellépését, minthogy a pénzen agyaljak egész nap.

- Ó, értem. Akkor majd beszélünk.

- Sajnálom. - kértem bocsánatot, mert tudtam, hogy csalódott, hallottam a hangján.

- Nem érdekes. Jó éjt Harry.

- Jó éjt Shee, szeretlek.

- Én is. - válaszolt, majd bontotta a vonalat.

Képtelen voltam aludni, csak a csalódott hangja járt a fejemben, újra és újra hallottam. De sajnos nem tudok mit tenni, muszáj holnap dolgoznom vagy komoly bajok lesznek. És ami még inkább aggasztott, a hatalmas pofám és az elhangzott szavaim, ha ez Sheera fülébe jut, nekem annyi. Örökre kisétál az életemből és én abba bele halok. 

33. fejezet - First dance in the Hell! +18

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá és várom a véleményeket a részről!

A rész zenéje: Selena Gomez - Stars Dance!
https://www.youtube.com/watch?v=xmfs19YOWfo

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Elképesztő volt látni a szemeiben pihenő megbánást. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, ahogy a karjaiban tartott és gyengéden a hajamat simogatta, mintha bármely pillanatban összetörhetnék érintése alatt. Igaz, hogy felzaklattam magam és még sírva is fakadtam, de Harry reakciója, akkor is rettentő mód meglepett engem. Jól esett az egyébként is megtépázott lelkemnek, hogy türelmesen végig hallgatta a mondandómat, de az azt követő tettei, ha lehet még inkább melegséggel töltötték meg a szívemet, ami túl is csordult jócskán. Ezekben a pillanatokban kezdek rájönni végképp, hogy valóban beleszerettem és ha akarnám sem tudnám mostanra visszavonni ezeket az érzelmeket az irányába. Hosszú-hosszú hónapokig küzdöttem ellene, szó szerint, de ő nem tágított, jött mellettem szüntelen és elérte a lehetetlent, hogy közel engedjem magamhoz. Olyan dolgokba avattam be, amit úgy gondoltam ezidáig, hogy senkinek sem mutatom meg, hogy örökre eltemetem, mert akkor kevésbé lesz kínzó, kevésbé érzem a hiányt, ami minden percben bennem van, azóta, hogy elvesztettem őket. Harrynek azonban sikerült ezt az űrt betölteni-e maradéktalanul. Hálás voltam neki minden egyes percért, amit rám áldozott, akkor is, ha az eszközei, amik a kezében voltak többnyire nem voltak megfelelőek, de ő legalább próbálkozott. Nem adta fel, mert tudta, hogy van bennem valami, meglátta bennem azt a nőt, aki régen voltam. Bármily meglepő ez a bele látás kölcsönös volt kettőnk között, még ha nem is tudtuk ezelőtt.

- Ne haragudj. - suttogta ismételten, már számolni is elfelejtettem, hogy hányadik alkalommal.

- Nem haragszom Harry. Én akartam elmondani, így nem lenne jogos, ha rád lennék dühös. - vallottam színt neki, mert valóban el akartam mondani, azok után, hogy ő is beavatott a múltjába, ami azzá az érzéketlen tuskóvá változtatta, aki előttem volt.

- Tudom, de akkor is úgy érzem, hogy kényszerítettelek. - hunyta le szemeit, miközben a szavak elhagyták ajkait.

- Ez hülyeség, inkább csókolj meg. - hajoltam hátra, hogy gyönyörű arcára tekinthessek.

- Mi? - húzta fel szemöldökét, így össze ráncolva homlokát.

- Csókolj már meg te hülye. - csattantam fel kissé, majd én tettem meg az első lépést és szétnyílt ajkaira tapasztottam a sajátomat.

Szükségem volt rá, amennyire csak lehetséges közel akartam magamhoz érezni. Mivel tudtam, hogy ez alkalommal nem készült hozzám érni, így átvettem az irányítást, mert akartam őt rettenetesen. Magában hümmögött, amikor az inge gombjaival babráltam, miközben egymást figyeltük. Mosolygott, miközben letoltam kidolgozott felsőtestéről a méregdrága inget. A nyaka formás ívére pillantottam, majd előre hajoltam és forró csókokkal kezdtem bebarangolni a teste minden egyes szabad felületét. Morgott, amikor a kulcscsontjába haraptam, ezzel apró fog nyomokat hagyva bőrében. Kezemmel fokozatosan haladtam lefelé a mellkasától, egészen a nadrágja vonaláig. Párszor végig húztam a mutató ujjam a V-vonalán, majd az övcsatjára tévedt a kezem. Egy valamire nem voltam felkészülve. Egy váratlan pillanatban maga alá fordított és egy kaján mosoly kíséretében engem bámult szüntelen.

- Mi az? 

- Pokolian beindultam rád. - lángoló szemei csakugyan szavait tükrözték.

- A tiéd vagyok. - ziháltam a vágytól, amikor erőteljesen ellenem nyomta a csípőjét.

- Az enyém vagy. - rántott fel, majd az ágy támlájának szegezett, míg a felsőm kezei áldozatául esett. Döbbenten néztem az agyagot, ami immár több darabban pihent szakértő kezeiben. Ezek után csoda volt az ép gondolatok megléte. Olyan tempóban szabadított meg a ruháimtól, hogy alig bírtam követni tetteit. Nem volt gondom a sietségével, mivel én is alig vártam, hogy végre annyira közel legyen hozzám, ami emberileg csak lehetséges. Teljesen meztelenül feküdt rajtam, majd felemelkedett és végig nézett a testemen. Beszívta alsó ajkát, mielőtt utoljára kierőltetett magából egy mondatot.

- Készen állsz?

- Teljesen. - nyögtem fel a választ, amikor nem várt rám, csak belém temette magát. Nem hittem, hogy lehetséges, de minden sokkal intenzívebb volt, mint valaha. Harryt sosem gondoltam unalmasnak semmilyen téren, de egy biztos, a szex terén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Sosem találkoztam senkivel, akiben csak negyed annyi tűz lett volna, mint benne. Feledhetetlen élmény volt minden alkalom, mikor együtt voltunk. Ezért értettem azt a mértékű rajongást, amit a nők és különösen Molly érzett iránta. Sajnos volt egy sajátos vonzereje, amit nem félt kihasználni. Velem azonban sosem bánt úgy. Igen, játszott velem is, de ez a dolog kezdettől fogva más volt közöttünk, nagyon más. 

Minden elsötétült, ahogy fokozta a már így is intenzívre kialakított tempóját. Feje a fülem mellett helyezkedett el, így minden egyes nyögését hallottam.

- Nyomd ellenem magad. - suttogta és tökéletesen tudtam, hogy mit akar ezzel. Tettem, amit mondott és mozgatni kezdtem a csípőmet abban a ritmusban, amiben ő tolta nekem magát. A csípőnk összetalálkozott és kissé még fájt is, de ez csak jobban beindított mindkettőnket. Alig értünk össze párszor és az ismerős érzés újra hatalmába kerített. Láttam Harryn, hogy ahogy a falaim a péniszére záródtak megremeg az arca és minden izma megfeszül, ahogy őt is elérte az orgazmus. Lökései ennek fényében lustábbak és lassabbak lettek. Pár perc múlva teljesen kihúzódott belőlem és levegőért kapkodva feküdt le mellettem.

- Baszd ki. - zihálta, míg felé fordultam.

- A számból vetted ki a szót.

***

- Siess már. - hadartam, ahogy magamra rángattam a nadrágomat. A tegnapi akciónk annyira sikeresnek bizonyult, hogy sikerült elaludnunk és alig maradt negyed óránk beérni a Hellbe, ahol próbát kell ma tartanom a táncosoknak.

- Az én klubom, nem fogok rohanni. - vonta meg a vállát nemtörődöm módon.

- De nekem ott kell lennem időben. - világosítottam fel, mintha nem lenne vele tisztában.

- Majd szólok a főnöködnek, hogy miattam késtél. - ölelte át a derekam, majd gyengéden megcsókolt a reggel folyamán most először.

- Vigyázz, mert eléggé szigorú egy pasas.

- Megbirkózom vele. - kacsintott rám, majd a zakóját is magára véve, sétált ki a hálóból.

Pont időben értünk be a Hellbe, így nem kellett magyarázkodnom a lányoknak, hogy miért késtem. Eléggé hülyén venné ki magát, ha benyögném, hogy bocsi, de tegnap sokáig szexeltem Harryvel és elaludtunk. Bizonyára nem lenne túl tanácsos a valósággal magyarázkodnom. Liam és Niall épp a pult mögött babráltak valamit, majd ahogy észre vették Harryt, nagy hanggal egyszerre kezdtek hozzá beszélni. Fél füllel még hallottam, hogy az új beszállító beszélni akar, majd Harryvel a szerződés miatt és meg kellene beszélniük, hogy mibe mennek bele és mibe nem. Mivel a lányokkal kellett foglalkoznom, így nem hallottam a beszélgetés többi részét és egyébként sem volt hozzá semmi közöm.

- Sziasztok. - köszöntem neki, ahogy melléjük sétáltam a színpadra.

- Szia Shee. - köszöntek egyöntetűen, kivéve egy valakit, Mollyt.

- Akkor vegyük át még egyszer az egészet, hogy estére tökéletes legyen, de ezúttal már arra a zenére, amire este fogtok táncolni. - mosolyogtam rájuk, majd vártam, hogy mindenki elfoglalja a helyét a kezdéshez. Molly, Jess és Paige álltak elől hárman és a többiek mögöttük. A kialakított sorrendem nem volt véletlen, hisz ők hárman voltak a legjobbak. A zene elindult és mindenki tette a dolgát. Molly és Jess a lábukat emelték a fejük mellé, míg középen Paige a csípőjét ringatta. A szám közepén volt egy helycsere, amikor Molly és Jess egymás mellett elhaladva a másik oldalra kerülnek. Arra, ami következett egyáltalán nem számítottam. Jess egy csípő mozdulattal kibillentette az egyen súlyából Mollyt, aki gond nélkül zuhant le a színpadról, mivel a szélén kellett elsétálnia. Azonnal leállítottam a zenét és lerohantam a színpadról, hogy megnézzem nem esett-e baja Mollynak. Nem kedveltem őt, de amikor mellé értem és láttam, hogy milyen képpel szorongatja a lábát, tudtam, hogy kurva nagy gáz van. Egyértelmű volt, hogy hatalmas fájdalmai vannak. Harry egy szempillantás alatt termett mellettem, mielőtt bármit kérdezhettem volna Mollytól.

- Mi volt ez? - kérdezett rá Harry.

- Jess lelökött a színpadról. - válaszolta Molly azonnal, nem hezitált.

- Jess. - kiáltotta el magát Harry és várta, hogy a lány megjelenjen mellette.

- Igen?

- Te lökted le? - kérdezte meg és láttam rajta, hogy kétségei vannak.

- Én ugyan nem, béna és egyszerűen mellé lépett. - hazudott Jess, mire azon tanakodtam, hogy elmondjam az igazat, hogy láttam az egészet vagy legyek olyan gonosz, mint Molly és tegyek neki keresztbe? Csak egy gond volt, hogy sosem süllyednék le a szintjére.

- Harry. - szólaltam meg, mire rám vezette tekintetét és várta, hogy mit akarok közölni. - Jess valóban lelökte, láttam az egészet.

- Mi? - csodálkozott el, majd mérgesen Jessre meredt.

- Hazudik. - kiáltott fel Jess, majd mutogatni kezdett. - Mind a ketten hazudnak.

- Ugye te sem hiszed el, amit mondasz? - kérdezte meg Harry, majd folytatta. - Mindenki tudja, hogy Sheera és Molly nem jönnek ki egymással, így nem kérdés, hogy igazat mondanak veled kapcsolatban.

- Leszarom.

- Nem tenném, az esti előadásból ki vagy tiltva. - csattant fel Harry. - És majd, ha úgy látom, újra felléphetsz.

Jess füstölögve rohant el.

- Oké, de akkor most mit fogunk csinálni? - kérdeztem rá, mert erre egyáltalán nem voltunk felkészülve. Harry köztem és Molly között váltogatta a tekintetét, még mindig a lány bokáját szorongatta. Forgatta, nézte, de semmivel sem lett jobb, mint tíz perce, sőt sokkal rosszabb látványt nyújtott.

- Nekem van egy ötletem. - nézett fel rám és már a szeme állásából megmondtam, hogy valami képtelen ötlete támadt.

- Na, ne kímélj. - szóltam, de előre féltem a még ki nem mondott szavaitól. Lemerném fogadni, hogy egy kicsit sem fog tetszeni.

- Táncold el te a szóló táncot ma este. - emelkedett fel hozzám és a kezébe fogta mindkét kezemet.

- Mi? Dehogy fogok én táncolni Harry. Megbeszéltük ezt. - ráztam a fejem nemlegességemet nyomatékosítva.

- Kérlek baby, csak te jöhetsz szóba. Senki másnak nem tanítottad be ezt a számot. - tovább kérlelt.

- Semmi bajom, én fogok táncolni. - emelkedett a lábára Molly, de nem tudott rendesen ráállni a sérült bokájára.

- Ne hülyéskedj, egyértelmű, hogy nem fogsz tudni fellépni. Nézz a bokádra, kétszer akkora, mint a normális. - Harrynek igaza volt, így nem lehet rendesen mozogni.

- Talán igazad van. - ismerte be Molly, amikor felszisszent a lábára ereszkedve.

- Sheera kérlek. Nagy súlya van a ma estének.

- Rendben, de ez az első és utolsó alkalom. - szögeztem le. 

- Te vagy a legjobb baby. - ölelt magához, majd hevesen megcsókolt.

Muszáj voltam felhívni Louist, hogy ma nem tudok részt venni a próbánkon a kialakult program változás miatt. A fülemhez emeltem a készüléket és vártam, hogy felvegye, ami negyedik csörgésre be is következett.

- Szia Red. - köszönt bele a telefonba.

- Szia Lou, akadt egy kis problémám. - kezdtem bele.ű

- Miféle?

- Be kell ugranom este az egyik táncos helyett, mert kiment a bokája, így nem tudok ma részt venni a próbánkon. - hadartam el neki a lényeget.

- Mii van? - csattant fel elhúzva a szavakat.

- Most miért vagy kiakadva? - kérdeztem vissza.

- Ezt még megkérdezed? Tudom, hogy folyamatosan lemondod a próbáidat a tanítványaiddal, de az már pofátlanság, hogy a csapatunkét is lemondod.

- Nem tehetek róla, muszáj segítenem Harrynek. - nem tetszett, hogy ennyire kioktató velem szemben.

- Ja, persze Harry. Nem veszed észre, hogy az orrodnál fogva vezet téged? És mi lett azzal, hogy nem akarsz neki táncolni? - fakadt ki.

- Ez, csak egy egyszeri alkalom, de nem fogok neked magyarázkodni, cseszd meg. - kiáltottam fel, majd dühömben rá nyomtam azt a kibaszott vonalat. Nem az apám, hogy kioktasson.

A színpadon álltam és arra vártam, hogy a függöny elhúzódjon előttem. Nem tudom, hogy miért, de ez alkalommal úrrá lett rajtam a szorongás. Megugrottam, amikor egy kéz simult a derekamra.

- Csodás leszel, semmi okod az aggodalomra. - ölelt át hátulról Harry, majd a nyakamba fúrta arcát. Göndör tincsei csiklandozták a bőrömet.

- Honnan tudod, hogy aggódom? - kérdeztem vissza, hisz jó ideje nem is beszéltem vele.

- Ismerlek már annyira, hogy tudjam. Egyébként meg beszívod az ajkad, ha zavar valami vagy, ha vágytól égsz, de mivel most ez az opció nem áll fent, hisz nem értem hozzád órák óta, így az első lehetőség a nyerő.

- Elképesztő vagy. - fordultam meg és hevesen megcsókoltam őt, mert egyértelműen megérdemelte ez alkalommal.

- Tudom. - fordult meg, de mielőtt elmehetett volna, még utána szóltam.

- Harry.

- Hm? - fordult meg a tengelye körül.

- Szeretlek. - suttogtam halkan, ugyan is féltem, hogy mit fog reagálni.

Először, csak nézett és semmit sem tudtam kivenni az érzelmeiből, majd elindult felém és a kezébe vette az arcomat, majd olyan hévvel nyomta nekem telt ajkait, hogy majdnem ledöntött a lábamról.

- Én is, el sem tudod képzelni, hogy mennyire.

Ez jó taktikának bizonyult, ugyan is, ahogy kiléptem semmi félelem nem maradt bennem. A lassabb ütemű zene felcsendült, majd elkezdtem a lépéseket, amik zsigerből jöttek. Reménykedtem, hogy mindenkinek tetszeni fognak, mivel egyértelműen más stílust képviseltem, mint amihez hozzá voltak szokva. A zene nem volt épp hip-hop-os, így a koreográfia sem nevezhető annak, de nem volt a megszokott Hell-es vonaglás. Voltak benne csípő mozdulatok, keverés és kihívóbb lépések, de azon felül egyértelműen művészibb volt, mint a korábbiak. Az utolsó forgást is letáncoltam, majd lihegve álltam a közönség előtt, ahogy a zene utolsó momentuma is elhalt. Vártam, vártam és vártam. Kínzó másodpercek voltak, míg a közönség őrült módjára kezdett el tapsolni. Nem hallottam még ehhez fogható vihart. Mosolyogtam a közönségre és az engem megvilágító lámpa fényében kiszúrtam Harryt, aki hevesen tapsolt a színpad előtt. A mosolya minden pénzt megért. Tudtam, éreztem, hogy büszke rám. Ezért imádtam ezt csinálni, az elismerő tekintetekért. Féltem a Hellben való tánctól, de be kell látnom, hogy pokolian élveztem. 

Megfogott magának.