2/04 - New Home!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Nyirkos a levegő. Esik. Szakad. A kerozin szagtól alig tudok lélegezni, mindent áthat és lehetetlenné teszi az életet. El sem tudom képzelni, hogy miként tud valaki egy reptér közelében lakni, mert teljességgel élhetetlen. Az út hosszú volt, de pont elég, hogy lenyugodjak és beletörődjek abba, amit tettem. Elhagytam őt. Nem nézhettem vissza, hisz már itt vagyok. De hol is van az az itt? Chicago. 

Egyenesen a kijárat felé vettem az irányt, miután magamhoz vehettem hosszú várakozás után a bőröndömet végre. A taxik egymás után mentek el az orrom előtt. hiába integettem, vagy tartottam ki a kezemet, észre sem vettek. Alig állhattam ott egymagamban másfél percet, amikor valaki megkocogtatta a vállamat. Kissé megriadtam, hisz egy idegen városban senki nem számít ilyesmire. Megfordulva egy magas, sármos, karakán arcélű, rendkívül jóképű férfit láttam. Rövid barna haja épp annyira állt össze-vissza, hogy rálehessen jönni szándékos beállítás, nem a szél terméke. Arca kissé borostás volt, de eltudtam képzelni, hogy ez a védjegye és ha leszedné, nem lenne önmaga. Fekete öltönyt viselt és a megjelenése makulátlan volt, minden apró részlet stimmelt. Üvöltött rajta, hogy őrülten gazdag.

- Sheera McCall? - a szemem majdnem kiesett a helyéről, amikor a nevemen szólított, na ennyit arról, hogy álnevet fogok használni.

- Igen. Maga kicsoda? - érthetetlen volt számomra a helyzet.

- Az ügynököd. 

- Micsoda? - tisztán emlékeztem, hogy a pasa a versenyen nem így nézett ki.

- Tudom, hogy nem rám számítottál, de nem hagyhattam, hogy Simon eltékozolja a tehetségedet a kisstílű dolgaival, így lecsaptam rád, amikor közölte, hogy elfogadtad az ajánlatát.

- O. - csak ennyit tudtam kinyögni.

- Egyébként Spencer Ford vagyok. - nyújtotta felém a kezét.

- Örülök,hogy megismerhettelek Spencer.

- Részemről a megtiszteltetés, lenyűgöző vagy, ha szabad ilyet mondanom. - bókolni azt tud.

- Köszönöm.

- Gyere. - mire észbe kaptam már a kezemet markolta és egy kísértetiesen hasonló fekete Range Rover felé vezetett. Persze, hogy még itt is tud kísérteni.

- Hová megyünk? - kérdeztem rá, amint beültem mellé az autóba.

- Elviszlek a lakásodra, amit én foglaltam le neked, ha nem haragszol, amiért megváltoztattam az eredeti helyszínt. - nem értettem, hogy miért változott meg minden egy szempillantás alatt. Ki ez a pasi? És miért méreget engem ilyen szenvtelenül?

- Nem igazán.

- Remek. Holnap elküldöm a teendőidet a jövő héttel kapcsolatban.

- Miért? - ma csak kedd volt, így nem értettem, hogy miért csak a jövő héten kezdenék bármit is.

- Úgy vélem kell a pihenés, csak egy kis szabadidő, aztán jövő héttől belevágsz a közepébe. - megőrjített és sajnos nem a viselkedésével, hanem ahogy rám nézett, teljesen beindított és nem értettem, hogy miért.

- Remek. - ismételtem meg az előbbi kijelentését, mire rám kapta a tekintetét.

- Ez sok, ugye?

- Eléggé, kissé szédítő. - vontam vállat.

- Még semmit sem láttál, megtudlak még jobban szédíteni, ha akarod. - esküszöm, hogy flörtölt velem.

- Nem szükséges.

- Te tudod. - nevetett fel, ami egyszerre volt dühítő és izgató is egyben. Miről beszélek? Most jöttem el egy férfi miatt, nem fogok egyből egy másik karjaiba futni, aki szemmel láthatóan erősen dolgozik rajta.

- Megérkeztünk. - ámulva néztem kifelé a nagy épületre, ami csodás volt, régies mégis modern. 

- Köszönöm. - már épp szálltam volna ki, amikor megragadta a csuklómat.

- Várj. - egyenesen a szemembe nézett és annyira közel volt, hogy attól féltem megcsókol. - Itt a névjegyem, kérlek, hogy mentsd el a számom a mobilodba és ha bármiféle gondod van, akkor keress. Ja és, ha idegen vezető kellene, annak is tökéletes vagyok.

Tökéletes? Inkább nagyképű.

- Persze. Kösz. - erőltettem magara egy most, majd kiszálltam és kivettem a csomagomat a csomagtartóból.

- Az 502-es lakásban laksz, itt a kulcs. Holnap jelentkezem. - amint a kulcsot a kezembe nyomta el is hajtott, én meg hosszasan néztem utána és azon töprengtem, hogy akkor most voltaképpen mi is történt valójában?

Szédítő.

A lakás belülről épp oly látványos volt, mint kívülről. Egy kivétel volt talán, hogy itt minden teljesen modern volt, a bútorokon keresztül, a falak színéig. A hatalmassága miatt kezdtem félni, hogy elfogok benne tévedni. Inkább lakosztálynak neveztem volna, mint lakásnak. Tekintve, hogy ajtó sem volt, a lift helyes kódjával lehetett ide feljutni. A kilátás mesés volt az üvegfalon keresztül. Már pont jött fel a nap, így lenyűgöző színeket festve az ég aljára.

- Hello. - annyira megijedtem a hirtelen jött hangtól, hogy szabályosan felsikoltottam.

- Úr isten. 

- Ne haragudj. Kitalálom Spens nem mondta, hogy lesz lakótársad. - állt velem szemben egy szőke hajú, magas, vékony lány, csípőre tett kézzel.

- Nem igazán.

- Nola vagyok. - szimpatikus csajnak látszott.

- Sheera, de csak szólíts Rednek. - nyilván ez csak formalitás volt, hisz biztos tudta, hogy jövök, így a nevemet is tudnia kellett.

- Örülök, hogy megismerhetlek, sokat hallottam már rólad. Az ügynökség hónapok óta rólad beszél és, hogy milyen elképesztő vagy a táncparketten. - szabályosan leesett az állam.

- Annyira azért nem.

- Ha te mondod.

- Te is táncos vagy? - kíváncsi voltam, hogy ő miért van itt.

- Én? - tetszett a nevetése, olyan magával ragadó volt. - Jó vicc, nincs érzékem hozzá. Fodrász vagyok.

- Fodrász?

- Igen, mester fodrász, hogy pontos legyek, sztárok haját készítem el. - vont vállat, mintha ez semmiség lenne. - Ez esetben a tiédet is.

- Mi?

- Spencer kikötötte, hogy csak hozzám járhatsz,

- Kedves.

- Inkább idegesítőnek és parancsolgatónak mondanám, amit egy isteni maszkba bújtattak. - gondolkodott hangosan.

- A számból vetted ki a szót.

- Észveszejtő pasi, csak vigyázni kell vele, hajlamos kiszállni a kellős közepén. - nem értettem a reakcióját.

- Jártatok?

- Én és Spens? Dehogyis. Csak láttam miket művel.

- Oké.

- Én hulla vagyok, gyere megmutatom a szobád és reggel rendesen körbe vezetlek. - ásított.

- Köszi.

- Ez az. Az enyémmel szemben, ha bármire szükséged van, csak akkor szólj, ha már ébren vagyok. - nevetve csukta be az ajtaját.

A szoba teljesen az én stílusom volt és nem tudtam hova tenni. Mintha mindent tudtak volna rólam. Lehet így is volt. A kipakolással nem törődtem, csak az ágyra vetettem magam és szinte rögtön el is aludtam.

* * *

A nap folyamán valami csipogó hangra ébredtem, ami nem akart megszűnni. Folyamatosan hallottam, egyre sűrűbben. Kinyitottam a szemet, mire a szoba sarkában elhelyezett íróasztalon egy laptopot véltem felfedezni, ami be volt kapcsolva és a hang abból jött. Nagy nehezen kikászálódtam és megnéztem, hogy mi lehet a zaj forrása. A levelező rendszer. Miért van egy egyáltalán bekapcsolva és kié ez a gép?

Egy email fogadott, ami minden kérdésemre választ adott.

Feladó: Spencer Ford

Tárgy: Kezdetek.

Címzett: Sheera McCall

Jó reggelt. Remélem nem ébresztettelek fel a szarakodásommal. Ne lepődj meg, a Mac a cég ajándéka. Használ. A továbbiakban csak a jövő heti beosztásodat csatolom. Szeretném, ha este velem vacsoráznál, mert meg akarlak jobban ismerni. Nyolcra érted megyek, alkalomhoz illó ruhák a szekrényedben.

Spencer Ford

Media Corporation

Feladó: Sheera McCall

Tárgy: Érdekes kezdés

Címzett: Spencer Ford

Köszönöm a gépet, bár eddig azt hittem a sajátom is jó lesz. A vacsorát elfogadom, de csak akkor, ha szigorúan a munkavacsorába esik az ismerkedés. Akkor nyolckor.

Sheera

Feladó: Spencer Ford

Tárgy: Miért lenne érdekes?

Címzett: Sheera McCall

Nem ígérhetek semmit. Este.

Spencer Ford

Media Corporation

Atya ég.

2/03. - Escape from him!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Lefolyó könnyeimmel küszködtem, míg csomagolni próbáltam, de nem nagyon ment. Alig tudtam mozgásra ösztönözni magam. Miért sírsz? Letagadtam volna a választ, de tisztában voltam vele, hogy a lefolyó sós víz miért szennyezi be arcomat a felkent smink elkenődött részeivel. Mert szerettem őt és nehezemre esett meghoznom azt a lépést, amire jelen pillanatban készültem. Minden lelki erőmre szükségem volt ahhoz, hogy véghez tudjam vinni a tervemet egyáltalán. A lakásában voltam és ösztönöztem magam, hogy gyorsabb legyek. Tudom, hogy szinte azonnal utánam jött, ahogy leléptem a klubból, így bizonyára nem tart sokáig, míg ide ér. Reméltem, hogy elsőnek Louisnál fog keresni, mert akkor lesz egy kis plusz időm eltűnni. Mert egy dologban teljesen biztos voltam, ha megjelenik, nem leszek képes elhagyni. Elhatároztam magam, hogy végeztem vele és szeretném is magam tartani hozzá, de nem lenne könnyű úgy, hogy látom őt. Ismerem magam és azt, hogy mit tesz velem a puszta jelenléte. Meginogna mindenben az elhatározásom és ez most nagyon nem hiányzott volna számomra. Egyedül kell lennem, nélküle, távol tőle, amennyire ez fizikailag, csak lehetséges.

Felfoghatatlan volt számomra, hogy alig egy napja még minden felhőtlen és csodás volt közöttünk. Akkor azt hittem, hogy végre minden rendben lesz közöttünk, hogy nincsenek mér titkai előttem. Nagyot tévedtem. Legbelül szerettem volna neki megbocsájtani, de egyszerűen képtelen voltam rá, ez olyasfajta dolog volt, amit az ember már nem tud elnézni, félresöpörni és semmissé tenni. Túl sok volt és végleges. Az utolsó darabokat hajtogattam össze, amikor körülnéztem a szobában és néhány emlék megelevenedett előttem. Nem volt szabad ilyenekre gondolnom, így egyszerűen csak behúztam a bőröndömet és elindultam kifelé. Az ajtóban megtorpantam, kellett még tennem valamit. Elővettem Harry asztalából egy papírt és egy tollat és leírtam életem legnehezebb mondatát, amit valaha meg kellett fogalmaznom.

Kiköltöztem, de mostanra ezt bizonyára tudod. Nem tudok többé veled lenni, betelt a pohár. Végeztünk, Harry Styles. Ég veled.

Egy borítékba csúsztattam az utolsó hozzá intézett szavaimat és az asztalra helyeztem, látható helyre. Bármennyire is haragudtam rá, nem voltam képes búcsú nélkül itt hagyni. Kényszerítve magamat elindultam kifelé, le a lépcsőn, végig a hatalmas fehér falakkal övezett folyosón, a bejárati ajtó fekete színéig, ahol a még sötétebb éjszaka várt. Mielőtt behajtottam volna a vaskos ajtót, még magamba szívtam mindent, a lakás egész lényét, Harry illatát, ami mindenhol ott lengett körbe és körbe.

Isten veled.

***

Végig autóztam a reptérre, míg a Chicago-i  főnökömmel beszéltem telefonon, aki elintézte nekem ezt a késői gépet, hogy elmehessek vele. A kihangosítóból szólt a lomha hangja, ahogy próbált érthetően gesztikulálni, de nem nagyon ment neki. A hangszóró recsegése sem könnyítette meg a kommunikációt kettőnk között.

- Akkor holnap délben várom az irodámban Miss McCall. - recsegte, majd megszakadt a vonal, ahogy letette a készüléket.

- Oké. - fújtam ki a levegőt, míg azon töprengtem vajon jó döntést hoztam-e.

El sem hiszem, hogy alig pár óra múlva már egy másik városban leszek. Mindent elintéztek nekem, a lakást, az állás interjúkat. Nekem semmit sem kellett tennem. Gondolataim Louis felé terelődtek. Néztem a mobilomat és arra gondoltam, hogy felhívom, de ezt még sem közöltem volna vele telefonon. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán, már értesült-e arról, hogy én és Harry komolyan összebalhéztunk, így inkább amellett döntöttem, hogy írok neki egy emailt.

Kedves Louis.

Tudom, hogy ez talán váratlanul fog érni és mélységesen bánom, hogy nem búcsúzhatok el személyesen, de nem kockáztathattam meg azt, hogy esetleg összefutok vele. Kérlek értsétek meg mind a csapattal, hogy miért teszem most azt, amit teszek. Nem akartalak titeket cserben hagyni, de nem láttam más választást, el kellett menjek. De tudjátok, hogy mi örökre egy csapat leszünk. Nyerjétek meg a világversenyt, ezt kívánom nektek. Én el leszek ott, ahova megyek. Te tudod, hogy hova készülök, de kérlek senkinek ne mond el, főként ne neki. Soha többé nem akarom őt látni, annak ellenére sem, hogy pokoliak a napok nélküle. Talán te tudod egyedül, hogy mennyit jelentett számomra és, hogy mennyire szerettem őt, de akkor azt is csak te értheted, hogy mit érzek most és miért teszem azt, amit teszek. Kérlek tartsd vele a kapcsolatot, tegyél meg mindent, hogy elfelejtsen és boldog legyen, nélkülem. De soha ne áruld el neki, hogy hol vagyok és mit csinálok, rendben? Nem kell válaszolnod, tudom, hogy így lesz. Sosem foglak elfelejteni téged, ahogy őt sem, de jobb lesz nekem így, nélküle. Remélem még találkozunk és egyszer talán meglátogatsz, ha megtudod nekem bocsájtani valaha azt, hogy elmenekültem. Mert tisztában vagyok vele, hogy azt teszem. Mind hiányozni fogtok, legyetek jók.

Sheera xoxo

Ui: Tényleg ne mondj neki semmit, a levelet se lássa soha. Köszönök mindent Louis, te vagy a legjobb barátom. Szeretlek.

Többszöri átfogalmazás után, végre lenyomtam a küldés gombot. Ideges voltam, hogy mi lesz a reakciója, de reménykedtem benne, hogy nem fog kiakadni. Idegességem közben megcsörrent a mobilom. Azonnal arra gondoltam, hogy Louis az, de helyette az Ő neve szerepelt a kijelzőn. Nem foglalkoztam vele, nem akartam beszélni sem vele. Még kétszer próbálkozott szinte egymás után, a harmadiknál kikapcsoltam a készüléket. Ne zaklass.

Már a reptér várójában ültem, amikor a laptopom pittyegő hangja jelezte, hogy emailt kaptam. Louis.

Drágám megértem, amit teszel. Tudok mindent, járt nálam és mindent elmesélt. Nem mondom azt, hogy helyesel cselekszel, mert nyilván nem, de ez a te döntésed és én ezt teljes mértékben tiszteletben is tartom. A többiek is megfogják érteni, hogy miért léptél le. Harry nagyon szenved, amiért nem tudja, hogy mi van veled, remélem azért némi élet jelet hagytál neki magadról, mert a végén ideg összeroppanást kap. Azért remélem a címedet, majd valamilyen úton-módon megkapom, mert az kizárt dolog, hogy a szülinapomon ne igyunk együtt és különben is meg akarlak majd látogatni. Nem kell félned, ő semmiről sem fog tudni. Vigyázz magadra, szeretlek. Lou.

Megmosolyogtatott, hogy ilyenkor is a közelgő születésnapja a téma, de örültem, hogy támogat és nem neheztel rám a tetteim miatt. Sokáig nem foglalkozhattam az emailel, mert a járaton 5 perc múlva felszáll.

- Üdvözlöm. - köszöntött a pultnál a nő, aki a csekkolásokat intézte.

- Jó estét.

- Remélem kellemesen fog utazni.

Az kizárt dolog.

2/02. - Dismay!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Várom a véleményeteket.
Jó olvasást!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

*Hónapokkal korábban*

Meg kell találnom őt. Minél előbb annál jobb. Kurvára nem akartam, hogy ez legyen. Miért nem voltam kezdettől fogva őszinte vele? Mert egy kibaszott idióta vagy Styles. A kicseszett belső hangnak igaza volt, egy idióta vagyok, egy elbaszott idióta. Mi a fasztól féltem? Attól, hogy elhagy. A hang most is jól felelt, valóban az elhagyatottságtól rettegtem a legjobban, nem akartam egyedül maradni. Képtelen voltam feldolgozni a magányt és mindent megtettem annak érdekében, hogy ne keljen szembesülnöm vele. Korábban túl sokszor volt benne részem, folyton csak magam voltam, a semmiben, a sötétségben, ami szépen lassan a lelkemre ereszkedett és félelmet vont körém. El fog hagyni. Tudtam jól, hogy ez következik. Muszáj rátalálnom. Nem engedhetem el. Kezdtem rájönni, hogy ebben az esetben nem a magány a félelmem, hanem a nélküle leélt élet. Eddig sosem gondoltam így rá, egy nő sem foglalkoztatott azután, hogy lelépett, kerestem mást, így sosem váltam magányossá. 

Louis. Az első gondolatom, hogy biztosan vissza ment hozzá, a régi lakásába. Kiszaladtam a nagy terembe, ahol Liam és Niall értetlen arccal álltak előttem.

- Hívjatok mentőt. - csattantam rájuk, hogy Williams vérbe fagyva várja a sorsát a hátsó részlegen.

- Minek?

- Menjetek hátra, Williams megkapta, amit megérdemelt. - bizonyíték, még mindig a kezemen éktelenkedett. Az ő és a saját vérem, ami a felrepedt sebekből szivárgott kicsi sávban mostanra, ahogy csillapodott.

- Oké. Hova rohansz? - Niall úgy tett, mint aki semmiről sem tud, de láttam az arcán, hogy összerakta a képet.

- Meg kell találnom Sheet.

- Menj. - Liam helyeslő pillantással zavart arrébb, hogy menjek már a dolgomra.

A Range Rover sikító gumikkal startolt el a járdaszegély mellől, ahogy tövig nyomtam azt az átkozott pedált. A motor felbőgve próbált lépést tartani az akaratommal. Olyan gyorsan hajtottam, amennyire az útszakaszok engedték. Felelőtlen száguldásba nem akartam kezdeni, mert az indulataim nyomán a végén még egy fán, vagy egy korláton kötöttem volna ki, ami valljuk be felelőtlen cselekedett lett volna az események fényében. Vajon eljönne a kórházba, ha balesetet szenvednék? Korábban rögvest rávágtam volna az igent, de most? Fogalmam sem volt, hogy mit tett volna. Percek múlva már kettesével szedtem felfelé a lépcsőfokokat és imádkoztam magamban, hogy itt legyen. Lenyomtam a csengőt és a feszült várakozástól kezdett égnek állni a hajam. Nyisd már ki, bassza meg. Louis álmos alakja jelent meg előttem, míg a szemét törölgette.

- Harry te mit keresel itt? - kezdett olyan érzésem lenni, hogy rossz helyen járok.

- Nincs itt? - sétálok be a lakásba.

- Kicsoda? - ne csináld ezt velem.

- Sheera.

- Miért lenne itt, hisz hozzád költözött. - kezdtem rájönni, hogy valóban nincs itt.

- Van egy kis gáz és hát elviharzott. Azt hittem ide jött. - sóhajtottam fel.

- Miféle gáz? - Lou méregetése nem tetszett.

- A gáz Louis. - emeltem ki a gáz szót.

- Komolyan? Harry baszd meg, megmondtam,. hogy fejezd ezt be. - csattant fel, mivel pár hónapja beavattam a klub dolgaiba.

- Én akartam, de idő előtt megtudta.

- Idióta vagy. - tudom.

- Nem kell mondanod. Szóval tényleg nem tudod hol van?

- Fogalmam sincsen. - Bassza meg.

- Azért köszi. Értesíts, ha tudsz valamit.

- Te is engem.

- Persze.

A következő ötletem a lakásom volt, mivel az összes holmija ott pihent a gardróbomban. Csak ott lehet. Közben folyamatosan próbáltam hívni, de nem vette fel. Persze megértettem, hogy miért bojkottál engem. Csak ne hagyj el. Oda kell érnem mielőtt késő lesz és örökre kisétál az életemből. Ismételten nem törődtem  sebességhatár szakszerű betartásával. Pont leszartam, ha pár dollárra megbüntetnek. Megérte volna.

Eszeveszett módjára török be a lakásom ajtaján és többször elkiáltom magamat. Sheera. Semmi válasz. Azonnal az emeletre rohanok, be a hálóba, amin napok óta osztozunk. Semmi. Nincs itt. Következőnek a szekrényt nézem meg, amiben csak az én ruháim pihennek. Az övé sehol, a bőröndje is eltűnt. Elment. Felfogtam, végleg. A kis íróasztalon, ahol csak a laptopom éktelenkedett egy fehér borítékot véltem felfedezni. Azonnal feltéptem és kínzó lassúsággal olvastam el minden sort. Az utolsó üzenetet tőle.

Kiköltöztem, de mostanra ezt bizonyára tudod. Nem tudok többé veled lenni, betelt a pohár. Végeztünk, Harry Styles. Ég veled.

Semmi aláírás, semmi hárítás, csak a kő kemény igazság és szívfájdalom. Nem kertelt ez alkalommal sem, ahogy soha nem tette. Végtelen őszintesége most marokra fogta a szívemet és szorította, el nem engedte. Nem tudtam mit csinálok, csak térdelő helyzetben darabokra téptem a fehér papírt, ami körülöttem kezdett elterülni széles ívben a padlón, míg könnyeim áztatták a piciny fecniket, amik ennek hatására áttetszővé fejlődtek. Sírtam, sőt zokogtam, most először annyi év után. Nem bírtam elviselni, alig pár perce hagyott magamra és máris kínzott a felismerés. Egyedül maradtál Styles, ismét. Fel kell hívnom. Szedd össze magad. Ilyen állapotban nem hívhattam, így felálltam a földről és letöröltem a kín keserű folyóját, ami az arcomat szennyezte. Tárcsáztam a számát. Semmi. Ki sem csörög. Csak az a kibaszott egy mondat. A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Újra és újra a képembe röhögött, ahogy folytattam a nemlétező ostromot. Nem ért el hozzá és egyre jobban rettegtem a tudattól, hogy talán sosem fog. Kínzottan feküdtem le az ágyamra, aminek még mindig olyan illata volt, mint neki. Friss és kellemes. Citrus és ámbra. Sheera. Az ő csalódott képével nyomott el az álom, lett úrrá a szenvedéseimen.

***

Alig kapok levegőt az indulat hevében, ahogy egymásnak együnk és testünk végre egybe forr. Erre vártam már hosszú ideje. Végre az enyém, megkaptam. Alattam van és vonaglik. Élvez, ahogy egyre sűrűbben csapódom belé és merülök el melegségében. Harry. A nevemet kiálltja, míg lenézek és látom gyönyörű szemében a könnyeket. Miért sír? Hisz ez egy csodálatos alkalom. Harry. Hangja ezúttal nem a vágytól izzik, hanem a félelemtől. Már nem vonaglik, ellenáll nekem, védekezik. Miért? Nem akar velem lenni, ellök magától. Magára húzza a lepedőt védekezésképpen. Egyenesen a szemembe néz és süt róla a csalódottság, a rosszallás és a magalázottság.

- Ezért vettél fel? Hogy kurva legyek és megkapj? Csak azért, hogy megerőszakolhass?

Megerőszakoltam? Miről beszél?

***

Hiába aludtam több, mint tizenkét órát aludtam, mégsem voltam kipihent. Meggyötörtnek éreztem magam. Talán az is voltam. Az álmom utóhatása még keservesen kínzott. Rohadtul éreztem magam. Azonnal a telefonomért nyúltam és ismét felhívtam. Azonban a szöveg, ami ez alkalommal fogadott halálra rémített. A hívott számon előfizető nem kapcsolható.

Elvesztetted, te elbaszott idióta.

2/01. - I found you.

Sziasztok!

Meghoztam a 2. évad első részét.
Remélem tetszeni fog és érthetőek lesznek a fejlemények.
Jó olvasást hozzá.
Jó olvasást.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

*Hónapokkal később*

Tehetetlen hónapok sokasága, tömkelege állt mögöttem és lassacskán elvesztettem minden reményforrásomat, hogy visszakapjam a nőt, akit szeretek. A legfőbb probléma azzal kezdődött, hogy azt sem tudtam merre lehet. Néha kaptam egy-két lehetséges nyomot, de eddig mind hamisnak bizonyult. Majd jött a sorsdöntő fénykép és megvilágosodtam. Rossz nőt kerestem, rossz névvel, kinézettel. Már nem volt hosszú vörös haja, helyette vállig érő szőke fürtökkel nézett vissza rám. Többé nem volt Sheera, amit mindennél jobban imádtam benne. Red Wiliamsként szerepelt a chicagói nyilvántartásban. Akkor sem hittem a szememnek, amikor a két szememmel láttam az egykori vadóc cicát, aki most nőies és rendkívül szexi mozdulatokkal kápráztatta el a közönséget, engem is bele értve. Ámulatba ejtő. Cseles voltam, amint megtudtam, hogy hol van, úgy határoztam, hogy nyitok itt egy klubot és ráveszem, hogy táncoljon nekem, természetesen álnéven folyt minden ténykedésem. Az új klubot Devilnek hívják, csak hogy hű maradjak önmagamhoz. Belőlem pedig Edward Strong lett, nem voltam többé Harry Styles, ha vele beszéltem. Sokszor hívtam a munkával kapcsolatban, hangtorzítót használtam, mert nyilván rögtön felismerte volna a hangomat, ahogy én az övét. Tudtam, hogy ő az. Végre meg volt. Szemtől szemben leszek vele percek múlva és többé nem léphet le, mert az enyém és önző vagyok.

Amint kézhez kaptam a fotóját, nem hittem a szememnek. Miért akart ennyire eltűnni? Miért változtatta meg önmagát teljesen? Ennyire elakarta érni, hogy soha többé ne legyen a közelemben?

Megannyi kérdés kavargott bennem még most is, és elhatároztam, hogy addig nem nyugszom le, míg meg nem kapom a válaszokat rájuk egytől-egyig. Értem én, hogy a kettőnk kapcsolatát én basztam el. Ezzel tisztában vagyok, de amit ő tett az akkor sem megoldás. Elmenekülni, ahelyett, hogy megbeszélnénk. Felfoghatatlan. Magamról viszont soha nem gondoltam, hogy bele szeretek valakibe, soha. Nem voltam korábban az az érzelgős fajta, de most? Megvesztem volna egy röpke pillanatért is, hogy kettesben lehessek vele. Egy valamitől viszont nagyon tartottam, a reakciójától és a sajátomtól is. ezerszer próbálkoztam lejátszani őket, de szinte mindig más lett, vagy semmire sem jutottunk benne. Már a napját sem tudom, hogy mikor találkoztam vele utoljára. Na jó, ez faszság Styles! Emlékeztettem magam, ha akarnám sem tudnám elfelejteni a napot, amikor Louis megmondta, hogy Shee kiköltözött az albérletből. Elsőre azt hittem, hogy hozzám vitte minden cuccát, de amikor aznap este haza értem, rá kellett jönnöm, hogy elment. Akkor lettem megszállott. Mindent megtettem, hogy megtaláljam, amit csak lehetett. Talán a legrosszabb az volt, amikor neki mentem Louisnak a klubban. Nem tudtam irányítani magamat, szokásosan leittam magamat és követeltem tőle, hogy mondja el hol van Sheera, mert biztosra vettem, hogy kurvára tudja. Amikor nem mondott semmit, megütöttem. Többen szedtek le róla. A mai napig utálom magam, amiért bántottam az egyik közeli barátomat. Nem érdemelte meg, amit vele tettem. Ő tartotta bennem a lelket, én meg így háláltam meg neki, azt amit velem tett. Szétestem. Ráadásul darabokra.

Múltbeli rémképeimet az ajtón való halk kopogás oszlatta el. Megremegtem, ahogy bele gondoltam, hogy ő van oda kint és mindjárt belép. Egy pillanatra felrémlett bennem, hogy nem invitálom be. Mi van veled Styles, ne szarj be! Kezdtem teljesen ismeretlenként látni magam, már azt sem tudtam, ki vagyok én és ki voltam valaha. Erőteljesen szólalt meg a számból, a Gyere be! szóegyüttes. Résnyire húzott szemekkel követtem végig, ahogyan az ajtó lassan kinyílik és belép rajta a nő, akit egykor ismertem és szerettem, de most, hogy előttem állt, teljesen ismeretlennek éreztem. Egy kibaszott idegen volt. Mivel sötét volt, így nem láthatott engem és az ablak felé is voltam fordulva, hogy ne viharozzon ki rögtön.

- Mr. Strong hivatott? - még a hangja is elcseszettül másnak tűnt. Többé nem ismertem őt.

- Igen Red, kérem foglaljon helyet. - reménykedtem benne, hogy a hangváltoztatás sikeresnek bizonyult a torzítóm nélkül is.

- Köszönöm. Valami probléma van? - tudtam mire céloz ezzel, talán három hónapja táncol itt, de még sosem találkoztunk és az irodámban sem járt soha.

- Miből gondolja ezt Wiliams kisasszony?

- Hát tudja, csak még soha nem voltam az irodájában. - tudtam, hogy épp most nézett körben, alapos megfigyelést végezve. - Ismerős.

- Tessék? - nyilván ezt a megjegyzést magában szerette volna tartani, de eléggé hangosra sikeredett a kivitelezés.

- Ne haragudjon, csak dolgoztam egy helyen, ami emlékeztet az iroda berendezésére.

- Csakugyan? Érdekes, meséljen róla. - kezdtem úgy érezni, hogy sosem fogok megfordulni.

- Nem untatnám ezzel. - kényelmetlenül érezte magát. Helyes.

- Most éppen ráérek.

- Hellnek hívták. Ott táncoltam először klubban. Szerettem azt a helyet. - öröm volt hallani, ahogy a Hellről beszélt, az életemről.

- Csodás lehet. Ha annyira szerette, miért jött el?

- Az bonyolult. - sóhajtott fel és tisztán hallottam az ujjtördelés apró hangjait.

- Képes vagyok felfogni. - kezdtem elveszíteni az önuralmam.

- Tudja, a klub tulaja volt a szerelmem, aztán a dolgok nem alakultak jól kettőnk között. - megmerevedtem, amikor a szerelmem kifejezés hagyta el ajkait.

- Red, célszerű a magánéletet a munkán kívül hagyni. - teljes közöny volt a részemről a szavaira.

- Ennél jobb leckét nem is kaphattam.

- Miért mentél el? - ennyi volt, nem bírtam tovább visszafogni magamat.

- Tessék? - éreztem, ahogy megváltozik a hangja, a kisugárzása, mindene, ahogy kezdi felfogni, hogy kivel beszélget valójában.

- Azt kérdeztem, miért kellett lelépned? - ekkor már álltam és egyenesen a szemébe néztem.

- Harry? - elfúló hangja sikernek számított nekem.

- Sheera.

- Hogy kerülsz ide? - kétségbe volt esve, hogy velem van.

- Még kérdezned kell? - egyre közelebb voltam hozzá, de ő folyamatosan hátrált, míg a fal meg nem állította. - Miért hagytál el?

- Nem volt világos?

- Számomra nem. - lenéző pillantása jobban fájt, mintha kést döfött volna belém.

- Mindent elkövettél, hogy elüldözz. Megcsaltál, megaláztál és a végletekig hazudtál nekem. Sikerrel jártál.

- Te is tudod, hogy nem ez volt a célom. Szerettelek.

- Én is téged, lehet pont ez volt a baj kettőnkkel. Vakon szerettük egymást, én legalábbis biztosan.

- Csak védeni akartalak. - talán ez volt a leghülyébb magyarázat.

- Védeni? Ez nevetséges. Ez nem védelem Harry, hanem gyávaság. Te is tudtad, hogy amit művelsz az botrányos és ezért nem akartad elmondani, tudtad, hogy elhagylak miatta. Akkor miért kellett ezt csinálnod?

- Nem értesz semmit. Nem volt választásom vele. Ezt hagyták rám.

- Ez hülyeség, mindig van választásod és te rosszul döntöttél.

- Hogy érted ezt?

- A döntésed miatt elvesztettél.

50. fejezet - Finish!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, ami egyben az első évad végét is jelenti.
Köszönöm nektek, hogy ennyien végig követtétek velem, remélem a második évad folyamán is velem tartotok majd. Egyenlőre nem tudom még, hogy az mikor fog elindulni, de igyekszem nem nagy kihagyást tartani.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Nem értettem ezt a hirtelen négyszemközt való beszélgetést Mark Wiliams részéről. Nem voltunk barátok, még csak eddig nem is beszéltünk egymással két szót sem. A legérdekesebb még is az volt, ahova mentünk. Egy vörös brokát függönnyel elválasztott folyosón találtam magam pillanatok alatt. Nem volt ismerős a hely, sőt ezidáig még a létezéséről sem tudtam ennek a helynek, ami roppant furcsa volt, mivel hónapok óta itt dolgozom és azt hittem, hogy ismerem a klub egész területét. Hát eléggé nagyot tévedtem. A folyosó mindkét oldalán számozott ajtók voltak és meg sem tudtam volna mondani, hogy mennyi lehetett belőlük. Minél beljebb mentünk, annál rosszabb érzésem volt a hellyel kapcsolatban. Nagyon reménykedtem benne, hogy rosszra gondolok és ez az egész nem az, aminek gondolom.

- Hová megyünk? - muszáj voltam megtörni az időközben kialakult csendet.

- Jó helyre. - kössz a semmit.

- Most komolyan, mi ez a hely? - fordultam felé, ahogy megálltunk a 23-as ajtóval szemben.

- Mindjárt megtudsz mindent szépségem. - a hányinger kerülgetett ettől a férfitól, nem volt benne semmi szexi, inkább undort hozott rám.

- Örülnék, ha mellőznéd az ilyesfajta megjegyzéseket. - inkább csak mellékesen szólaltam meg, hogy tudja mihez tartsa magát.

- Ne haragudj, ha megbántottalak. - miért van az az érzésem, hogy ez minden volt, csak nem valós bocsánatkérés?

Ahogy beléptünk az ajtón, már nem nagyon volt mit találgatnom. Körül sem kellett jobban néznem ahhoz, hogy tudjam mire szolgál ez a hely. A hatalmas franciaágy látványa elég volt nekem arra, hogy összeálljon a kép. Nagyon úgy festett, hogy egy eszkort szolgáltatásokat nyújtó szobában voltam. Merő vicc, ha azt képzeli, hogy engem rávehet bármire is. Nincs annyi pénz a földön, hogy engedjem, hogy hozzám érjen. Azonban, ahogy jött a felismerés, úgy lettem baromi dühös is egyben. Nagy valószínűséggel Harry erről mindvégig tudott és nekem esze ágában sem volt elmondani ezt az egész őrületet. Mert valóban az volt, őrültség. Nem tudtam felfogni, hogy miként vehette rá a lányokat a kurválkodásra. Lehet jobban félreismertem itt mindenkit, mint gondoltam, de legfőképpen Harryt. Ez undorító.

- Mi a faszt akarsz? - azonnal Mark felé fordultam és az illem teljes hiánya is hidegen hagyott.

- Na mi az szépségem? Összeraktad a csinos kis fejedben a kockákat? - azonnal viszketni kezdett a tenyerem és tudtam, még egy ilyen beszólás és komolyan felpofozom ezt az arrogáns farkat.

- Valamiért nem volt nehéz. Tudod, nekem agyam is van.

- Ebben biztos voltam, de te is csak egy nő vagy, aki a vágyainak él. - ezzel meglökött, amitől az ágyra estem magam mögött. A pillanat törtrésze alatt történt minden és már felettem térdelt, míg én tiltakoztam az ellen, hogy lefogjon. Nem volt túl sok esélyem, mivel jóval erősebb volt nálam a testalkatának köszönhetően.

- Mikor először megláttalak tudtam, hogy az enyém leszel. - a gyomrom forgott, míg beszélt és a testemen jártatta a kezét.

- Álmodj csak.

- Ez nem álom cicám. Elveszem, amit akarok, ha engeded, ha nem. De jobban tennéd, ha engednéd, mert akkor még élveznéd is, ebben biztosíthatlak. - ezzel nekem nyomta az ajkait, de nem sokáig nyomta az enyémnek, mert ahogy jött, úgy múlt is el. Mire felfogtam, hogy mi történt Harryt láttam meg magam előtt és a kialakult helyzettől még inkább forgott velem a szoba. Teljesen elsötétült képpel ütötte Wiliams fejét, míg az tehetetlenségében a földre nem zuhant.

- Megmondtam neked ezer alkalommal, hogy ő tabu neked, de mit teszel, mikor egy pillanatra nem figyelek eléggé? Nem vagy normális, ha azt hitted, hogy ezt megteheted vele. Vele nem, ő nem olyan, mint azok ott kint. - ekkor fogtam fel, hogy valóban igazam volt és azt kívántam bár ne hallottam volna ezeket a szavakat. Eddig ámítottam magamat azzal, hogy csak rosszra gondolok és ő nem tenne ilyet senkivel, de nagyot tévedtem. Mélységesen csalódtam benne, véglegesen. Ennyi volt, végeztem.

- Jól vagy szerelmem? - fájt, ahogy szerelmemnek szólított, valamiért hazugnak éreztem ezt a megszólítást az ő ajkai közül.

- Jól. - ezzel felálltam és elsétáltam a földön fekvő férfi mellett, aki egyre nagyobb vérfolton hevert.

- Sheera, kérlek várj meg. - nem akartam vele foglalkozni, nem bírtam a szemébe nézni.

- Nem akarlak látni. - nem álltam meg, csak mentem előre az öltözőbe, hogy összeszedhessem a cuccaimat és elmehessek végre innen, végleg.

- Ne csináld ezt, megtudom magyarázni. - elkapta a csuklómat és erővel megállított.

- Normális vagy, engedj el, ez fáj. - csattantam rá, mire valóban elengedett.

- Ne haragudj. Kérlek Sheera hallgass meg.

- Hallgatlak. - kíváncsi voltam, hogy mivel fog most előállni.

- Köszönöm. Tudom mire gondolsz most és meg is értem, ha kiakadtál, de ez nem nagy dolog és nem is az én üzletem. - úgy beszélt erről, mintha semmiség lenne, mikor koránt sem volt az, legalábbis nekem nem.

- Mi az, hogy nem nagy dolog? Harry ezek a lányok prostitúcióra vannak kényszerítve, ez neked semmiség? - láttam rajta, hogy zavarja, hogy kiabálok vele.

- Kérlek ne kiabálj. Nincsenek kényszerítve, mindegyik magától akarta ezt csinálni.

- Mekkora jó, hogy kurvákkal vagyok körülvéve. És velem mi a helyzet? - muszáj voltam tudni, hogy én voltaképpen miért is voltam itt.

- Mi lenne? Semmi, nehogy azt hidd, hogy téged ezért vettelek fel.

- Harry ne hazudj nekem, most már ne. Valld be, hogy kezdetben ezért jártál a nyakamba, mert azt akartad, hogy én is Helldancer legyek, mindenestől, ami ezzel jár. - imádkoztam, hogy nemmel feleljen.

- Sheera ez akkor volt és amint megismertelek, beléd szerettem és többé már nem az volt a célom, hogy ide beállj. - lehajtott fejjel felelt nekem, amire szüksége is volt, mert most nem akart volna a szemembe nézni.

- Hagyj békén Harry. - ezzel megindultam volna kifelé, ha engedte volna.

- Sheera kérlek, ne menj el. Figyelj tudom, hogy baromi nagy hülyeséget követtem el ezzel, de nem akarlak elveszíteni téged. Szeretlek, érted? - megdöbbentem, amikor láttam rajta, hogy sírni kezd.

- Sajnálom Harry, de már késő, elvesztettél. Túl sok ez nekem, mi nem illünk össze, te túl felelőtlen vagy és semmit sem veszel komolyan, míg én tényleg téged akartalak, de te engem nem.

- Ez nincs így, én téged akarlak, mindenestől. - láttam a szemében a reményt, de tudtam az már örökre elveszett.

- Viszlát Harry. - ezzel kisétáltam az öltözőből és tudtam, hogy soha többé nem fogom betenni a lábamat a Hellbe, se Harry Styles közelébe. Hiába köszöntem viszlát-tal, tudtam, hogy soha többé nem térek vissza ide.

***

Kedves Louis.

Tudom, hogy ez talán váratlanul fog érni és mélységesen bánom, hogy nem búcsúzhatok el személyesen, de nem kockáztathattam meg azt, hogy esetleg összefutok vele. Kérlek értsétek meg mind a csapattal, hogy miért teszem most azt, amit teszek. Nem akartalak titeket cserben hagyni, de nem láttam más választást, el kellett menjek. De tudjátok, hogy mi örökre egy csapat leszünk. Nyerjétek meg a világversenyt, ezt kívánom nektek. Én el leszek ott, ahova megyek. Te tudod, hogy hova készülök, de kérlek senkinek ne mond el, főként ne neki. Soha többé nem akarom őt látni, annak ellenére sem, hogy pokoliak a napok nélküle. Talán te tudod egyedül, hogy mennyit jelentett számomra és, hogy mennyire szerettem őt, de akkor azt is csak te értheted, hogy mit érzek most és miért teszem azt, amit teszek. Kérlek tartsd vele a kapcsolatot, tegyél meg mindent, hogy elfelejtsen és boldog legyen, nélkülem. De soha ne áruld el neki, hogy hol vagyok és mit csinálok, rendben? Nem kell válaszolnod, tudom, hogy így lesz. Sosem foglak elfelejteni téged, ahogy őt sem, de jobb lesz nekem így, nélküle. Remélem még találkozunk és egyszer talán meglátogatsz, ha megtudod nekem bocsájtani valaha azt, hogy elmenekültem. Mert tisztában vagyok vele, hogy azt teszem. Mind hiányozni fogtok, legyetek jók.

Sheera xoxo

Ui: Tényleg ne mondj neki semmit, a levelet se lássa soha. Köszönök mindent Louis, te vagy a legjobb barátom. Szeretlek.

49. fejezet - Sucking!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenki tetszését elfogja nyerni.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Csak néztem, ahogy elsétál mellettem és több szót nem volt hajlandó pazarolni rám. Természetesen teljesen felesleges lett volna bármi, amit ebben a helyzetben mondtam volna neki. Lényegében igaza volt, megígértem neki számtalan alkalommal, hogy nem kell kiállnia többé a Hell színpadára és most egy gazdag pöcs miatt, aki unalmában nem tud mást csinálni, csak velem foglalkozni, felborít mindent az akaratom ellenére. Az ajtó hangos becsapódása jelezte, hogy Sheera komolyan felhúzta magát a történteken, amit ez alkalommal teljesen jogosnak tartok. Viszont egyben a méreg képzeletbeli pumpája is egyre jobban dolgozott bennem, míg teljesen fel nem kúszott. Lehet a düh nem jó tanácsadó, de ebben a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Megnyomtam a hívás gombot és vártam, hogy az a szemét felvegye a telefont.

- Styles ez alkalommal te vagy az? - vette fel némi nyálas hang kíséretében, amitől a gyomrom azonnal felfordult.

- Mi a faszt képzelsz te magadról? Világosan megmondtam, hogy nem fog többet táncolni nálam, erre te azt mondod neki, hogy várod, hogy láthasd. Ekkora egy fasz vagy Wiliams? - felidegesített, amikor beleröhögött a telefonba, letudtam volna tépni a hülye kis fejét.

- Azt hittem, hogy világosan kifejtettem, hogy mi az álláspontom. Tudod Harry tudok dolgokat, amit nyilvánvalóan nem osztottál meg a kis vörös csajsziddal és gondolom azért nem, mert nem szeretnéd, ha ezek a tudomására jutnának. Tehát, ha nem szeretnéd, hogy kinyissam a számat a piszkos dolgaidról, akkor javaslom, hogy sürgősen győzd meg, hogy fellépjen, méghozzá ma este.

- Eléggé bátor vagy ahhoz képest, hogy menyasszonyod van, aki nyilván nem örülne, ha megtudná, hogy a leendőbelije minden áldott este félrebaszik vagy igen? - nem csak neki voltak eszközei és tudása.

- Úgy sem hinne neked, ezt te is tudod. A tenyeremből eszik és azt csinálja, amit én mondok neki. - túl nagyra tartotta magát, túlságosan nagyra. Látszik, hogy nem ismer engem eléggé.

- Komolyan szeretnéd ezt lejátszani, mert akkor megnézhetjük, hogy mi fog történni.

- Ahogy szeretnéd, de a világért sem szeretném elrontani az összeköltözést és az idillt köztetek, de ha mindenképpen megakarsz szabadulni a kis csajtól, akkor megteszem helyetted. - komolyan az ideg megbaszott tőle.

- Lehet próbálkozni. - ezzel rányomtam a telefont, amit egyből a falnak vágtam, egyáltalán nem törődve azzal, hogy több száz dollárt dobtam ki az ablakon, ahogy az darabjaira hullott.

Megörült, ha azt hiszi, hogy ennyiben fogom hagyni ezt a dolgot.

Muszáj voltam valahogy levezetni a feszültséget, így az edzőtermemben töltöttem az egész napot. A zene megállás nélkül üvöltött, míg én sem voltam hajlandó leállni egy percig sem. Azt akartam elérni, hogy összeessek a fáradságtól. Semmivel nem voltam hajlandó most foglalkozni, még a klubbal sem. Betelefonáltam Liamnek, hogy ma ő a főnök, míg én itthonról intézem a dolgaimat, ami persze a nagy semmivel egyezett meg, de neki ezt nem kellett tudnia. Megbíztam, hogy nap közben ugorjon el nekem telefont venni és majd este bemegyek érte. Kissé furcsállta is a helyzetet, de nem akartam neki semmit sem elárulni, mert ismertem őt és mivel köztudott volt, hogy gyűlölte Mikeot és a családját, borítékolható lett volna, hogy bever neki párat.

Valahogy a testi kínzás jobban tetszett, mint a lelki. Egyértelmű, hogy pokolian fájt, de ezt legalább én irányítottam. Volt hozzá közöm, akkor álltam le, amikor akartam. Viszont iszonyat mód megijedtem, amikor a zene egyszer csak megszűnt körülöttem. Majdnem a lábamra ejtettem a súlyzót, amit a kezemben tartottam.

- Mit csinálsz? - hallottam meg Sheera hangját az ajtó felől.

- Edzek. - válaszoltam röviden, míg a helyére akasztottam a súlyokat.

- Azt látom, de miért ennyire durván. Vagy fél órája próbáltam szólni, hogy megjöttem.

- Ne haragudj, rohadt ideges voltam és így próbáltam levezetni. - jobbnak gondoltam, ha ez alkalommal őszintén beszélek vele.

- Miért voltál ideges?

- Inkább, miért vagyok. Szerintem nem nehéz kitalálni. Wiliams és a hülye kitalációja, hogy ma este látni akar téged táncolni. Nem hajlandó nemet elfogadni. - vontam vállat, mert tényleg nem értettem, hogy miért ilyen fontos számára.

- Miért akar ennyire látni táncolni? - kérdezett vissza.

- Fogalmam sincsen, nyilván megfogtad magadnak. Mindig vannak kedvenc táncosai, akiket többször akar látni, mint másokat. Sőt olyan is volt már, hogy külön kikérte, hogy egy adott lány, akkor ne lépjen fel, amikor ő jelen van. Nem lehet rajta kiigazodni. - megakartam ölelni, de elhúzódott tőlem.

- Miért nem mondasz neki nemet?

- Ha az olyan egyszerű lenne. - sóhajtottam fel.

- Miért nem az?

- Mert ő és a családja a fő támogatónk és ha nem érzik jól magukat elveszítjük őket és a klub jelenlegi helyzetét tekintve, akkor lehúzhatom a rolót. - sajnos tényleg így volt. Valaki komolyan alánk ásott, így egyre rosszabb volt a forgalom és sokkal kevesebben is voltak, mint általában.

- Gondolom, ha nem táncolok, akkor ez fog történni. - jól következtetett.

- Nagyon valószínű.

- Miért van az, hogy mindig én mentelek meg? - azonnal felkaptam a fejem a válaszára.

- Akkor megteszed? - halványan elmosolyodtam, mert örültem, hogy nem fogom őt elveszíteni.

- Meg, de tényleg ez az utolsó és ezt én magam fogom megmondani Marknak. - jelentette ki.

- Rendben.

***

- Figyelj, szerinted melyik legyen? - nyit be az irodámba Sheera két összeállítással a kezében. Az állam is leesik, amikor meglátom a parányi bodykat, amik a vállfákon lógnak.

- Személy szerint nekem a fekete a befutó. - mutattam az említett darabra, aminek nyaka körül kék kövek csillogtak.

- Én is ez irányba hajlottam, de így már biztos a választásom. - akasztotta a piros csipkéset a szekrényemre.

- Egyébként, miért ilyen kis ruhában akarsz táncolni? - szokatlan volt tőle, hogy ilyesmit viseljen.

- Gondoltam, ha már utoljára lát fellépni, akkor emlékezzen is rá. - nevetett fel, így egyértelmű volt, hogy ezt Wiliams kínzására akarta felvenni.

- Jó gondolat, de menj öltözni, mert a színpadon kéne lenned, mondjuk most. - irányítottam az ajtó felé.

- Tudom, de nem tehetek róla, még egy koreográfiát is ki kellett találnom. - mosolygott vissza rám.

- Mi van? Komolyan ennyi idő alatt összehoztál egy újat? - nem volt kifejezés, hogy mennyire ledöbbentem.

- Nehezen, de igen.

- Na persze, gondolom mennyire nehéz ez számodra. - kacsintottam rá.

- Pokolian. - incselkedett velem.

- Oké, menj ki innen, mielőtt nem engedlek sehova abban a kis semmiségben.

- Mentem. - ezzel sarkon fordult és már el is viharzott.

tuti, hogy azt a ruhát ma még letépem a tökéletes testéről, ez nem is volt kérdéses.

A tánca közben alig hittem a szememnek. A zene és a mozdulatok annyira illetek egymáshoz. Tökéletesen volt kivitelezve és annyira nőies és szexi volt egyben, hogy többször magamra kellett szólnom közben, hogy ne csorgassam rá a nyálamat. Jó érzés volt, hogy ott fent a barátnőm táncolt, az enyém volt. A ruha valóban teli találat volt, Mark meg is jegyezte, hogy mennyire csinos. Gondolom magában nem épp ezt a jelzőt ismételgette, láttam a tekintetében, hogy sokkal többre vágyik, mint a puszta szemmel való megfigyelés. De világosan kikötöttem, hogy Sheera abszolult tabu ezen a téren, rajta kívül azt visz hátra, akit akar, pont leszarom. Csalódott voltam, amikor vége lett a zenének és lesétált a színpadról. Felálltam, hogy oda menjek hozzá, de nem jött le azon az oldalon, ahol én álltam. Furcsa volt, mert mindig itt szoktam várni és ezt ő tudta is. A teremben kezdtem körülnézni, hogy megtaláljam őt. A szemközti sarokban meg is pillantottam, ahogy feszengve áll Wiliams mellett és próbál mosolyogni. Hogy a frászba került ez oda, olyan hamar? Esküszöm, hogy én hamarabb álltam fel. Azonnal oda indultam, hogy elvihessen Sheerát a közeléből. Azonban, amikor oda értem, már nem álltak ott. Helyette épp a folyosón fordultak be, így eltűntek a látóteremből. A vészcsengő azonban azonnal megszólalt bennem. Tudtam hova viszi. Hátra, ahol a szobák voltak és amiről Sheera mit sem tudott.

48. fejezet - Entrance Hall!

Sziasztok!

Meghoztam a részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

A rész zenéje: Selena Gomez - Me & The Rhythm!
https://www.youtube.com/watch?v=2XFfWems2_A

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sheera

Első nap. Ha egészen pontos és korrekt akarok lenni, akkor első hajnal. Elfelejtettem számolni az elmúló perceket, ügyet sem vetettem az időre, vagy arra, hogy gyakorlatilag egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjszaka folyamán. Képtelennek éreztem magam rá, nem ment egyáltalán. Úgy éreztem magam a lefekvés pillanatától, mintha kialudtam volna magam, a testemet nem nehezítette el a kimerültség véges súlya, nem nehezedett a lelkemre semmi zavaró, félelmet keltő vagy épp idegességet hozó. Csak voltam, nagyjából a semmiben. A tekintetemet folyton a tökéletes alvó alakja és a plafon között jártattam. Ha ébren lenne bizonyára zavarná, hogy őt nézem, hiszen mindig is szokta. Nem egyszer hagyta már el a száját ugyan az az egy mondat. Ne bámulj! Most titokban figyelhettem őt. Minden egyes négyzetcentiméterét átvizsgáltam kutakodó tekintetemmel. A tökéletes bőrét, amit ilyen közelről semmi sem szennyezett be, egyetlen bőrhiba sem, tényleg semmi. Göndör fürtjei enyhén lógnak be az arcába, ahogy az állandó forgolódás következtében összekócolódott. Még az sem idegesít, amikor erőteljesebben szívja be a levegőt. Egyszerűen tökéletes.

Mégis mélyen legbelül félek. Hogy mitől félek? Ez szavakkal talán kimondhatatlan. Félek az ismeretlentől, ahogy az emberek többsége teszi ezt. Félek elköteleződni, mert valljuk be, ez már az. Együtt élni valakivel nem könnyű, kompromisszumok sorozata, megalkuvás és elfogadás. El kell néznünk a másik rossz tulajdonságait, idegesítő berögződéseit, amiket az évek alatt ragasztott magára. Az átnevelés lehetetlen, hisz akkor megkapod a Megakarsz változtatni? kérdést. De, ahogy ismerem magam, sosem tennék ilyet. Én sem szeretném, ha valaki elvárná, hogy más legyek. Sosem értettem, hogy valaki miért akarja megváltoztatni a másikat, mivel, ha megváltozik, akkor már nem az az ember lesz, aki korábban, ebből adódik, hogy nem az a személy, akibe egykor beleszeretett. Mindenkit a hibáival kell elfogadni, ha ez nem megy, akkor az érzelem sem valódi, nincs tartalma, egyszerűen üres.

- Sheera? - álomtól nehéz hangja hangzott fel a teljes némaságban.

- Igen? - kérdeztem vissza, míg nem fordultam felé, hogy láthassa arcomat.

- Miért nem alszol? - számítottam erre a kérdésre.

- Nem tudok.

- Zavar valami? - ekkor nyúlt a derekam alá és maga felé fordított.

- Dehogyis. - vetettem felé egy biztató mosolyt.

- Akkor mi a gond?

- Miért lenne bármi gond Harry? - vontam fel a szemöldökömet. - Egyszerűen, csak nem tudok aludni, semmi több.

- Akkor jó, nem akarom, hogy rosszul érezd magad nálam. - nyomott egy könnyed puszit az arcomra.

- Semmi ilyesmi, aludj még korán van. - játékosan lehajtottam a szemhéjait.

- Már nem alszom, lassan indulnom kell futni. 

- Futni? - nem rémlik, hogy máskor elment volna futni.

- Igen, mostanában rászoktam, újfent. - vont vállat.

- Régen futottál? - csupa új információ.

- Elég komolyan, még versenyekre is jártam, de ez még akkor volt, amikor az apám élt, most nem lenne időm rá, így csak egy reggeli gyors kört szoktam beiktatni a napirendembe.

- Mikor kezdted újra? 

- Pár hete. - gondolkodott el.

- Miért nem láttalak eddig? Sokszor voltam itt és sosem mentél. - komolyan tudni akarom, hogy miért nem ment el akkor, amikor itt voltam.

- Miattad. Ha itt voltál, nem mentem el, mert jobbnak láttam, inkább veled lenni.

- Akkor most miért mész?

- Mert remélhetőleg mostantól minden nap itt leszel, így már nem fogok annyi napot kihagyni. - félénken mosolyodott csupán el, tudtam, hogy zavarban érzi magát.

- Nem is kellett volna Harry.

- Tudom.

- Na kapd össze magad. - utasítottam.

- Szép, gyakorlatilag elküldesz. - játszotta a megbántottat.

- Sosem tennék ilyet. - ezzel együtt néztem, ahogy magára húzza a melegítő nadrágját.

***

A reggel további részében nem igazán csináltam semmit, csak egyszerűen elterveztem, hogy mire Harry haza ér csinálok valami teljes értékű reggelit. Nagyon bizakodtam benne, hogy ehető is lesz és nem landol, majd az egész a szemetes alján. Magamra kaptam az egyik méteres pólóját és úgy sétáltam le az emeletről, hogy a konyhában készülődni tudjak a reggelihez. Döbbenten álltam a nyitott hűtőnél, ami dugásig volt megtöltve különféle alapanyagokkal, bármihez, amit csak az ember eltud képzelni. Nagyon reméltem, hogy készen leszek vele, mire Harry visszaér. Épp, hogy elkezdtem felvágni az újhagymát, amikor a helység másik végén elhelyezkedő pulton csörögni kezdett egy telefon. Tudtam, hogy nem az enyém, hisz az fent van az emeleten. Gyorsan átszeltem a távolságot és kezembe vettem Harry mobilját. Érdekes volt, ahogy átfutott az agyamon, hogy hagynom kéne csörögni, vagy inkább felvegye- hátha fontos, majd átadnám neki az üzenetet. Viszont mikor Williams nevét pillantottam meg, ez az ötlet nem tűnt annyira jónak. Egyértelműen nem volt számomra szimpatikus, sőt sokkal inkább az undort hozta rám, akkor is, ha csak egy rövid ideig is láttam őt eddig életemben. Viszont mivel fontosnak tűnhetett a kitartása végett, így vonakodva ugyan, de a fülemhez emeltem, a már élő vonallal.

- Harry Styles telefonja, miben segíthetek. - jobbnak láttam, ha úgy csinálok, mintha egy asszisztens vette volna fel, akkor is, ha olyan nincs is Harrynek.

- Ó érdekes, de úgy tudtam, hogy nincs Harrynek titkárnője, így ha a megérzésem nem csal, akkor Sheerával beszélek igaz? - nyájas hangja azonnal gombócot eredményezett a torkomban, ami többszöri nyelés után sem akart megszűnni. Tenyérbemászó.

- Talált, szóval miben segíthetek?

- Kissé faragatlan vagy drágám, de ne aggódj, nekem tetszik. - esküszöm, ha ezt tovább folytatja elhányom magam.

- Ha nem haragszik meg, akkor sietnék, nem érek rá cseverészni jelen pillanatban. Akar mondani valamit Harrynek, vagy sem?

- Miért ez a magázódás kedvesem, ha jól tudom, nem vagyok sokkal idősebb nálad. - komolyan, ha megtehetném, átköpnék ezen a szaron, hogy észre vegye magát végre.

- Nem ismerem magát, és kérem, hadd döntsem el én a megszólítást magamtól. Szóval? - kezdett elfogyni a türelmem, így a következő mellébeszélés után, csak a sípoló vonala fog maradni, mert rányomom a telefont.

- Értem, értem, sietsz. Voltaképpen rólad akartam kérdezni valamit Stylestól.

- Rólam? - automatikus kérdés volt, nem akartam félbeszakítani.

- Igen. Megígérte nekem, hogy láthatlak táncolni és az időpont érdekelt volna felettébb. - majdnem elejtettem a telefont, amikor ez kicsúszott a száján. Mi az isten baja van ennek, hogy azt képzeli parancsolgathat nekem? És Harrynek? Világosan a szájába rágtam, hogy én soha többé nem lépek a Hell színpadára, mint táncos. Erre mit tesz? Gond nélkül felajánlja ennek a pöcsnek, hogy majd kéjelegjek előtte. Na persze.

- Azt felejtse el. - éreztem a hangomon, hogy jelentősen megemelkedett.

- Miért is? Harry azt mondta nekem, hogy benne lennél. - megölöm Harryt.

- Sajnálom, de ő elvan tévedve. én soha többé nem állok színpadra és ennyi. Befejeztem a beszélgetést.

- Sheera a helyedben meggondolnám ezt, rendesen megfizetném a szolgálataidat. - a kurva életbe.

- Hogy mi van? - akadtam ki a kétértelmű megjegyzésétől.

- Ne gondolj rosszra kedvesem, csak a táncra értettem.

- Nem érdekel engem, hogy mire értette. A döntésem végleges. - ezzel bontottam a vonalat, de még halkan hallottam, ahogy bele szól. Az nagy hiba. Hogy érthette ezt?

Szinte azzal egyetemben, hogy letettem lépett be a konyhába Harry és engem bámult, ahogy a telefonjával a kezemben állok a konyha közepén, kapkodva a levegőt.

- Mi történt?

- Lényegében csak az, hogy megint semmibe vetted a szavaimat. - förmedtem rá azonnal.

- Micsoda? - látszott rajta, hogy nem ért semmit.

- Mond hányszor mondtam el neked, hogy nem akarok többé fellépni? - léptem hozzá közelebb.

- Sokszor. - hajtotta le a fejét.

- Nézz rám Harry, ha hozzád beszélek. Nem értelek, mindig ezeken megy a téma, hogy semmibe veszel. Ellenem cselekedsz folyamatosan, azt hittem ezt végre megértetted és leálltál vele. De természetesen újra csalódnom kellett, benned.

- Figyelj komolyan mondom, hogy nem tudom miről beszélsz. Nem szerveztem neked új fellépést, tényleg semmit. - vagy ennyire jól hazudik, vagy valóban igazat beszél.

- Ez talán, majd felvilágosít. Hívd vissza. - ezzel a kezébe nyomtam a telefont, amin a híváslista volt látható. Élén Mark Williams nevével.