2014. december 10., szerda

Prológus!

Sziasztok!
 
Itt is lenne a HellDancer Prológusa. Remélem elnyeri a tetszéseteket a történet és velem maradtok a továbbiakban is.
Véleményeteket várom szeretettel. :)
 
Iratkozzatok fel és csatlakozzatok a facebook csoporthoz, ami a BAD facebook csoportja. :)
 
A Prológus zenéje, Becky G - Shower!
 
Jó olvasást!
 
Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tánc.

 Sok mindent takarhat ez a fogalom. Lehet klasszikus, modern vagy éppen undergrand. Stílustól függően változnak a lépések is. Egy balett táncos mozog a világon a legkecsesebben, míg egy break táncos a fején és egyéb testrészein hajt végre pörgő mozdulatokat. De egy valami minden táncost összeköt és egyenlővé tesz. A zene. Mindenkiben ott lakik a zene, csak a kifejezési forma különbözik, az önkifejezés. Jó magam a hip-hop táncosok táborát erősítem, de a nőiesebb vonalat képviselem. A táncomban nem lehet egy külön stílust felfedezni, több tánc forma keveredik a mozgásomban. Ettől leszek eredeti, nem tucat. Ezáltal válok jobb táncossá.
 
Hogy ki vagyok én? Ez egyszerű. Egy átlagos lány vagyok, egyáltalán nem átlagos történettel. Minden azon a napon kezdődött, amikor megismertem Őt, a végzetemet.
 
 
- Sheera. - integetett felém John, a tánc stúdió vezetője, ahol néha gyakorlok, bárha van rá pénzem. Mivel munkám nincs, így a táncból próbálok össze szedni valamennyit, ami mondjuk ki semmire sem elég. Örülök, ha levegőt tudok venni.
- Szia John. Szabad a terem? - kérdezek rá, amikor oda érek a stúdió elé.
- Szerencséd van, épp most mondta le valaki. - mosolyog rám, majd amikor felé nyújtom a terem egy órai bérleti díját, felhúzza a szemöldökét.
- Mondtam már, hogy nem kell fizetned. - néz rám rosszallóan.
- Én meg mondtam, hogy akkor is fizetek érte. - nyomtam a kezébe a húsz dollárost, majd magára hagytam, mielőtt visszakozni tudott volna.
 
 
New York-ban szinte lehetetlen olcsó tánc stúdiót találni, így örültem, amikor megismerkedtem Johnnal és engedte, hogy itt gyakoroljak. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Lehet az utcán laknék vagy ami még rosszabb nevelő szülőknél. Alig vártam, hogy betöltsem a 18.-at és magam után hagyhassam a gyermekkorom kínzó emlékeit. Árva vagyok, aki a két kezén nem tudná megszámolni, hány pocsék családnál kötött ki az évek alatt. Az egyetlen menekülőm a tánc volt és az érzés, amit a zene adott nekem. Nincsenek problémák, gondok. Csak te vagy a zene és a mozdulatok, amik feloldozzák a lelkedet.
 
A 23. teremben szoktam gyakorolni, ami a mai napon nagyon fontos nekem. Ugyan is alig két hét és jelentkezem a StreetYOU koreográfusának és háttértáncosának. Csak reménykedem, hogy megfelelek az igényeiknek és alkalmazni fognak. Miután lepakoltam a táskát és átvettem a táncra szánt ruhámat, ami egy fekete leggingsből és egy fél vállas fehér bő pólóból állt. A lejátszóhoz sétáltam és rákötöttem az MP4-met, hogy aztán felcsendüljön a már jól ismert ritmusos dallam, ami minden alkalommal mozgásra készteti a testem. Az első alkalommal, amikor az egyik zenei csatornán meghallottam ezt a számot, a lélegzetem is elállt. Becky G - Shower. Azóta is lelkes rajongója vagyok ennek a fiatal lánynak és a zenéjének, amit képvisel.
 
Elkezdtem az első lépéseket és a csípőm automatikusan vezette tovább a ritmust. Minden rutinból ment, nem gondolkoztam, csak átadtam magam és a testemet a zenének, aki magától ösztönzött mozgásra. Szeretek rögtönözni, improvizálni, de az alap lépések mindig megmaradnak, azokat az ember sosem felejti el. Ott motoszkál az agyadban és mire észbe kapsz a tested már végre is hajtotta a bonyolult mozgás kombinációkat. Ez alkalommal sem történt másként. Amikor a zene a kiálláshoz ér, spárgába megyek le és onnan húzom vissza magam. Majd a bal lábamat az oldalamhoz emelem és megpördülök a tengelyem körül. A ritmus újra begyorsul, így a testem is követi. Egyik oldalról mozgatom a csípőmet a másikra és a kezem is a magasba lendül. A zene lecsengése ként levezető, könnyedebb mozdulatokat végzek. Sokan azt hihetnék balettoztam is, de sosem tanultam. Ez az egész bennem van, én vagyok maga a tánc és a zene. Ez az életem.
 
Amint a zenének vége lett, taps törte meg a zene elhallgatása miatt kialakult csenget. Egyből a hang irányába kaptam a fejem, még mindig zihálva, a mozgás utóhatása ként. Egy férfi állt előttem fekete öltönyben és rám vetve egy féloldalas mosolyt, tovább tapsolt. Tisztán láttam, ahogy zöld tekintetét többször is végig vezeti a testemen, majd vissza tért a szememhez és mélyen bele nézett, mielőtt megszólalt volna.
- Fantasztikusan táncolsz. Lenyűgöztél. - rekedtes hangja borzongással tölti el minden porcikámat.
- Kösz. Ki maga? - teszem fel a reflex szerű kérdést.
- Az nem fontos, itt az a lényeg, hogy te ki vagy, Baby. - közeledik felém, majd megáll közvetlen előttem.
- Az végképp lényegtelen. - szavaim közömbösen csengenek. Nem tetszik nekem ez az idegen és most nem a kinézetére értem.
- Szerintem nem. - nyújt felém egy szóró lapot.
- Ez mi? - kérdezek rá, amikor felemelem magas alakjára a tekintetem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ajánlat, gondolt át. - kacsint rám, majd sarkon fordul, eltűnve, mintha sosem lépett volna be a terembe.
 
Sokáig, csak a kezemben forgatom a nyomtatott papírt, anélkül, hogy egy pillantást is vetnék a tartalmára. Nem akarok semmit ettől a pasastól. Nem úgy nézett ki, mint aki tisztességesen játszik. A kíváncsiságom, azonban felül kerekedett a józan észen. A papíron, csak annyi állt.
 
Táncválógató.
The Hell.
 


 

3 megjegyzés: