2014. december 14., vasárnap

2. fejezet - Dancing in the mirror!

Sziasztok!
 
Egy nappal előbb érkezik a rész, mivel holnap semmi időm nem lesz megírni, így ma kapjátok meg. Örültök? :)
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket! :D
 
A rész zenéje: Cassie - Me & U
 
Köszönöm a több, mint 700 megtekintést és a 7 feliratkozót. ♥
 
Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Már az idejét sem tudom, hogy mióta vagyok a tánc teremben. Percek, órák? Fogalmam sincs. Maximalistának hívnak és egyre inkább be is igazolódik ez az állításuk. A banda versenyre szánt koreográfiáját, már vagy három hónapja össze raktuk, de nekem sehogy sem tökéletes. A lépések nem össze hangoltak és stílusban sem passzol mindig az átkötés. Nem jó, borzalmas.
 
Csak magamat nézem a tükörben a mozdulatok közben és próbálom kitalálni, hogy mit vegyek el és mit adjak hozzá, hogy ütős legyen. Egy jó koreográfiával nem állíthatunk oda, a jó nem elég, azzal nem fogjuk megnyerni az országos versenyt. Ismerem az ellenfeleinket, akik egytől-egyig profi táncosok, így tehát klasszisokkal jobbak nálunk. Össze kell hoznom valami, győznünk kell. Nem azért dolgoztam órákat ezen az egészen, hogy aztán élesben pedig elveszítsem mindazt, amiért eddig harcoltunk. Akkor akár nincs is értelme, ennek az egésznek, el sem kellene mennünk.
 
Perrie ragaszkodott a balett betéthez, ami mondjuk ki, nekem egyáltalán nem fekszik. Az alap lépéseket tudom, de ott ki is fújt ezen a téren a tudásom, ami a nullával volt egyen értékű. Bárhogy próbálom a forgást, nem jön össze. Mindig megakadok, nem egyenletes, sőt darabosnak mondanám. Vagy két órája, csak ezt az átkozott egy mozdulatot próbálom tökéletesíteni, de szar se változott. Ki kéne venni, mert ezt nem fogom tudni megcsinálni. Nem megy ez nekem. Ez van, akkor ha különböző stílusú táncosok vannak egy csapatban, garantált a keveredés. Senki sem lehet jó mindenben, mindenkiben van valami gyengeség. Persze Perrienek ez zsigerből jön, ő három éves kora óta tanulja a balettet. Én meg jó, ha az alapokat nem rontom el. Muszáj tökéletesítenem, ezt a részt vagy nagy égésben lesz részünk, miattam.
 
 
A sokadik próbálkozásra sem jön össze. Nézem magam a tükörben, de mintha nem magamat látnám, egy idegent, aki nem önmagát adja, egy szerepet játszik és nagyon nem áll jól neki. Baromira nem. A következő próbálkozásnál, a lábam kicsúszott alólam és a padlóra estem.
 
- Csessze meg. - kiabáltam el magam.
- Red. - hallottam meg a nevemet az ajtó irányából. Louis állt az ajtóban és neki támaszkodva nézett rám bosszús tekintettel.
- Mi van?
- Meddig fogod magadat kínozni? - forgatta meg a szemeit, míg elindult felém.
- Nem kínozom magam, csak ez az egész, úgy szar, ahogy van. - vetettem neki oda fél vállról.
- Te is tudod, hogy tökéletes. - mosolygott rám, majd kinyújtotta a kezét.
- Hozzám ne nyúlj. - csattantam fel, majd felálltam magamtól és kikapcsoltam a zenét.
- Red mégis mi a franc bajod van?
- Nincs semmi bajom, csak gyakorolnom kell. - néztem rá, amikor elém állt.
- Szerintem eleget gyakoroltál már. A legjobb koreográfiát hoztad össze. - próbált felvidítani, de nem jött össze neki.
- Jó, Lou? Láttad az előbb, hogy mit csináltam? - akadtam fent az előbbi mondatán.
- Láttam és semmi baj nem volt vele. - nem tudom, hogy mit nézett, de hogy nem engem, az egyszer biztos.
- Rossz a szemed.
- Tökéletes, ahogy a számunk is. Hagyd ezt abba. - fogta meg a kezemet.
- Ne mond meg mit csináljak. - téptem ki a fogásából a karom és egyedül hagytam őt a teremben.
 
 
Rosszul érzem magamat, amiért így beszéltem Louissal, de nem érti meg, hogy ez nem jó nekem. Tényleg tökéletes kell. Sosem voltam az a majd lesz valami típus, mindig biztosra akartam menni, ha ez kemény gyakorlást is igényel, akkor is megcsinálom. Valamivel muszáj volt lenyugtatni magamat, így beültem az egyik kávézóba. Kértem egy zsír szegény kávét és az egyik kör asztalhoz ültem le. A fülembe dugtam a fülesemet és a telefonomon többször is végig néztem a felvett próbánkat. Nem volt rossz az összhatás, de nem is volt az igazi. Valami hiányzott. Már, csak arra kell rájönnöm, hogy mi, de sürgősen.
 
 
Amikor a kávém elfogyott, intettem a szőke pincér lánynak, hogy szeretnék még egyet. Nemsokkal később már előttem is állt a kávémmal a kezében és lerakta elém az asztalra. Csak rá mosolyogtam, mielőtt távozott. Felemeltem a csészét és akkor vettem észre, hogy a hozzá járó szalvétára van valami írva.
 
Jó újra látni, Baby. Ne aggódj annyit, tökéletes leszel. Haragszom, amiért nem éltél a lehetőségeddel. Egyszer, úgyis megadod magad nekem. HS xx
 
Csak meredtem a szalvétára írt kék kézírásra és rögtön körbe néztem a helységben, de rajtam kívül senki nem volt, éppen ide bent. Automatikusan felálltam és a lányhoz mentem, aki a pult alatt egy magazint lapozgatott.
 
- Szia. Nem tudod, hogy ki írta ezt az üzenetet? - mutattam felé a szalvétát.
- Sajnálom nem. - eléggé furcsa arc kifejezét vágott.
- De hát, te hoztad nekem ki a kávét. - emeltem fel kissé a hangomat.
- Igen, de én csak a helyéről vettem el a szalvétát, nem láttam, hogy van rajta valami. - védekezett a lány.
- Oké, köszönöm. - sarkon fordulva, már el is hagytam a kávézót.
 
 
Haza felé vezető úton, folyton olyan érzésem volt, mintha valaki követne. Egy folytában hátra fordultam, de egyik alkalommal sem volt senki a hátam mögött, de még csak a közvetlen közelemben sem volt egyetlen ember sem. Lehet tényleg kezdek bedilizni. Futó lépésben tettem meg a lakás felé vezető lépcsőket és szinte feltéptem a zárat, amikor berontottam a lakásba. Eleanor csodálkozó alakjával találtam magam szembe.
 
- Szia Sheera. - köszönt, de amint látta, hogy az arc kifejezésem eléggé zaklatott, folytatta is. - Valami baj van? Eléggé rémültnek látszol.
- Nézd. - nyújtottam át neki a szalvétát.
- Jó újra látni, baby. Ne aggódj annyit, tökéletes leszel. Haragszom, amiért nem éltél a lehetőségeddel. Egyszer, úgyis megadod magad nekem. HS xx - olvasta fel hangosan az üzenetet, az ő szájából, ha lehet még félelmetesebb volt az egész.
- Ki ez a HS? - kérdezett rá. Kettőt és könnyebbet, ha lehet.
- Azt én is szeretném tudni. - a hangom még mindig kissé zihálós volt, a sietős lépteim miatt.
- Remélem kiderül, hogy ki ez a HS. - adta vissza a szalvétát.
- Én is, bár, ha jobban bele gondolok, lehet, hogy mégsem szeretném tudni. - gondolkodtam el rajta, úgy igazán.
- Ahogy gondolod, de nekem most mennem kell, akkor holnap. - ölel magához, majd magamra is hagy a lakásban.
 
 
Kerestem Lout, de mint kiderült nem volt itthon. Levágódtam a kanapéra és azon kezdtem gondolkodni, hogy ki írhatta ezt az üzenetet, de sehogy sem tudtam rájönni. Senki nem volt az életemben, aki ilyesmit írhatott volna. A következő pillanatban a telefonom üzenet jelző hangja szólalt meg, így teljesen a szív bajt hozva rám. Elő kotortam a zsebemből, de az üzenetre nem voltam felkészülve.
 
 
Ne menekülj. HS xx
 
 
 
 
 
 

9 megjegyzés:

  1. Szóval kezdem is...: Eddig az összes blogodat olvasom és imádom az összeset.. CSAK IGY TOVÁBB ... <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, köszönöm szépen. ♥ örülök, hogy olvasod őket. :) ♥♥♥

      Törlés
  2. Gigantikus :) imadom :) varom a folytatást <3 xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. ♥ igyekszem a folytatással. :) xx

      Törlés
  3. Még mindig imádom! :) <3 Mikorra várható a kövi rész? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy tetszik. :) Következő hétfőn. :)

      Törlés
  4. Egy szó van csak a véleményemre: imádom!! <3 :) Várom nagyon a kövi részt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy olvasod és még ráadásul tetszik is. :D Hétfőn kövi! :D

      Törlés